Már a negyedik generáció lelkeseik a mezőgazdaságért
„Édesapám még 1978-ban választotta ezt az életformát, tőle tanultam én is a mezőgazdaságot” – vallja Vetési Gábor, aki feleségével, Vetésiné Veres Irén Erikával vezeti a Versivet Kft-t. Gábor kisgyermekkorától kivette a részét a mezőgazdasági munkákból, így az sem véletlen, hogy 1993-tól egyéni vállalkozó lett, 2006-ban pedig céget alapított, ahol már saját gépparkkal dolgozik. A kétpói központtal rendelkező vállalkozó a közelmúltban az RTK-alapú vetéssel a precíziós gazdálkodásba is belekóstolt. A többségében New Holland flottával rendelkező cég 1000 hektár bérelt területen gazdálkodik, és közel kétszer ekkora területen gépi szolgáltatást végez Mezőtúr, Mezőhék és Kétpó környékén, miközben 150 növendék szarvasmarhával már az állattenyésztésbe is belefogott. „A precíziót könnyű megtanulni, nem kell ettől félni” – vallja, de gyorsan hozzáteszi, hogy ezt sem elég otthonról művelni.
Gazdaságukban a terjedőben lévő, egyre népszerűbb szántás nélküli művelést is kipróbálták, épp a hatékonyság növelése érdekében, de talajaik agyagos rétege miatt hamarosan váltaniuk kellett. A legjobb eredményt végül a 60 cm-es mélylazítással kombinált konzervatív technológia hozta meg – a jó döntést azóta a napraforgótermés és a hektáronkénti 14 tonnás kukoricája mindenképp igazolja.