fbpx

VI. Kukorica Termésverseny – eredményhirdetés és díjátadó ünnepség

Írta: Szerkesztőség - 2015 március 30.
A Magyar Kukorica Klub és az általa szervezett Kukorica Termésverseny kétségtelenül jelentős mértékben járult hozzá a termesztéstechnológia fejlesztéséhez, a hibridek tulajdonságainak jobb megismeréséhez és összességében ahhoz, hogy hazánk legnagyobb felületen termesztett növénye a múlt évben kiemelkedő, 9 millió tonna fölötti termést adjon. Dr. Szieberth Dénes, a Magyar Kukorica Klub elnöke a megnyitóbeszédében köszönetet mondott a versenyzőknek, akik a többletmunkájukat és anyagi többletráfordításukat nem sajnálva hozzájárultak a szakmai ismeretek gyarapodásához, hiszen ez a verseny felfogható úgy is, mint egy nagyszabású, precíz kísérlet. A versenyzők mellett köszönet illeti a program támogatóit és a szervezésben, lebonyolításban résztvevő szakembereket is, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg a 60 versenyparcella alapos értékelése.
A VI. Kukorica Termésverseny díjazottjainak a csoportképe (Fotók: Demes G. és Gáspár A.)
A VI. Kukorica Termésverseny díjazottjainak a csoportképe (Fotók: Demes G. és Gáspár A.)

Információ áradat

A megnyitó után Prof. Dr. Jolánkai Márton előadása következett, amely arról szólt, hogy milyen szerepe van és lesz a precíziós technológiáknak a sikeres és fenntartható növénytermesztésben. A professzor bemutatta azokat a technikai megoldásokat, amelyek kiküszöbölve az egyes műveletek hibáit, hozzájárulnak a nagyobb termés eléréséhez. Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem dékánja a talajművelés azon vonatkozásait mutatta be, hogy a megalapozott talajművelés hogyan szolgálja a termésbiztonságot és a talaj védelmét egyszerre. Szanyi István, a Monsanto régiós vezetője előadását egy érdekes kérdés-felelet játékká alakította, amelyben sokszor meglepő adatokon keresztül mutatta be a mezőgazdaság kihívásait, a kukoricatermesztés helyzetét és azokat a dolgokat, amelyeket a Monsanto annak érdekében tesz, hogy a kukoricatáblákról egyre nagyobb biztonsággal, egyre nagyobb termést lehessen betakarítani.

A nagy bejelentés

Az ünnepélyes díjátadó nagy pillanata volt, amikor a nagyszerű előadásokat követő kávészünet után a levezető elnök szerepét ellátó Dr. Bódis László felkonferálta Dr. Szieberth Dénest, a Magyar Kukorica Klub elnökét, hogy még az eredmények ismertetése és a díjak átadása előtt tegye meg a már beharangozott nagy bejelentését.
Az ünnepélyes díjátadó utáni örömteli pillanatban, a képen balról Dr. Szieberth Dénes, a Magyar Kukorica Klub elnöke, Papp Mihály, az országos első- és Papp György (Mihály testvére) az országos harmadik helyezet. Mindketten Nyírderzs határában gazdálkodnak.
Az ünnepélyes díjátadó utáni örömteli pillanatban, a képen balról Dr. Szieberth Dénes, a Magyar Kukorica Klub elnöke, Papp Mihály, az országos első- és Papp György (Mihály testvére) az országos harmadik helyezett. Mindketten Nyírderzs határában gazdálkodnak. 
Dr. Szieberth Dénes bejelentésének lényege dióhéjban a következő volt. A Kukorica Klub a következő 10 évben is folytatatni kívánja azt az utat, amelyet 10 évvel ezelőtti megalakulása óta jár, és segíti a termelőket az egyre magasabb termésszint elérésében. Viszont a következő évek nagy kihívása a mennyiségi növekedés és a termésbiztonság mellett a minőség javítása, amelynek legfontosabb mutatója a megfelelően alacsony toxinszint biztosítása. A Kukorica Klub eddig is sokat tett ennek érdekében, de az idei évben először – az Agrova Kft. kezdeményezésére és együttműködésével – a legnagyobb termések mellett a legalacsonyabb toxintartalmú kukorica termelőit is díjazni fogják. Az ötletgazda Agrova Kft. és a Kukorica Klub abban a meggyőződésben teszi ezt, hogy az alacsony toxintartalmú termés díjazása hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben ne csak sok, hanem egészségesebb kukorica teremjen hazánkban, hiszen ez az élelmiszerbiztonság egyik alapeleme. Emellett az elnök úr egy olyan díjat is kilátásba helyezett, hogy a magyar mezőgazdaság eddigi legnagyobb trófeáját ajánlja fel annak a termelőnek, akinek a jövőben a termésverseny során először sikerül elérni a 21. század ihlette, bűvös 21 tonna/hektáros álomhatárt.

A díjazottak

A bejelentés után elkövetkezett a régen várt pillanat, a termésverseny eredményhirdetése. 2014. évben Magyarországon, Nyírderzsen termett a legtöbb kukorica – 16.154 kg/ha -, amelynek a termelője Papp Mihály. Ezt a nagyszerű eredményt a DKC 4717 hibriddel sikerült elérni, ami azt is jelentette, hogy a Monsanto cégnek is volt oka büszkének lenni. A Kukorica Termésverseny országos második helyezettje Dr. Vavró Iván lett, a harmadik pedig a győztes testvére, a szintén Nyírderzsen gazdálkodó Papp György. Természetesen a Kukorica Termésverseny hagyományainak megfelelően nem csak országos díjak születtek, hanem az ország 5 régiójában jutalmazták a legjobb 5 versenyzőt. A verseny szakmai értékét nagyban növeli, hogy nem csak a hagyományos technológiákkal lehet nevezni, hanem külön kategóriában versenyeznek az öntözéses technológiával és a szántás nélküli műveléssel nevezett parcellák. Ezeknek a terméseredményei és a versenyben szereplő 22 kukorica hibrid alapos tanulmányozása kétségtelenül hasznos szakmai alapot ad – nem csak a termésverseny résztvevőinek, hanem minden magyar kukoricatermesztőnek.
Sárospataki György