fbpx

VM: az áfacsökkentés a húspiac legális szereplőit támogatja

Írta: - 2013 november 12.

Az élő- és a félsertés általános forgalmi adójának 27 százalékról 5 százalékra csökkentése a húspiac legális gazdasági szereplőit támogatja – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezőgazdasági főosztályának vezetője hétfőn Kiskunfélegyházán, egy szakmai fórumon.

Az áfacsökkentés vissza fogja szorítani a feketekereskedelmet, valamint segíti a hazai sertéságazat megerősödését – hangsúlyozta Szépe Ferenc az ország legnagyobb vágóhídját működtető Hungary-Meat Kft. partnertalálkozóján tartott előadásában.

 

 

VM: az áfacsökkentés a húspiac legális szereplőit támogatja

 

 

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2012-ben hozott határozata értelmében 1,6 milliárd forint forrást biztosít a sertéságazati intézkedések végrehajtásához.

Tájékoztatása szerint a sertéságazati kapacitások 2012. év végi felmérése szerint a 766 nagy létszámú sertéstelepen 223 ezer kocát tartottak, a hízóállatok száma megközelítette az 1,5 milliót.

Felmérték a kisüzemekben és a gazdáknál tartott sertések számát is.

Az átfogó kormányzati sertésstratégia folytatásához megkezdődött a 2014. évi intézkedések tervezése, amihez a költségvetési törvényjavaslat 1,6 milliárd forint keretösszeget tartalmaz.

Szépe Ferenc az egyéb sertéságazati intézkedések közül kiemelte a 2012. évi állattartótelep-korszerűsítési támogatásokat, ahol 180, sertéssel foglalkozó részére 25 milliárd forint támogatást ítéltek meg.

A sertés állatjóléti támogatások összege 2013-ban több mint 5 milliárd forint.

A főosztályvezető hangsúlyozta: nagyságrendekkel nagyobb forrást terveznek a következő EU-költségvetési időszakban az élelmiszer feldolgozás fejlesztésére.

Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke üdvözölte a kormány áfacsökkentési döntését, amelytől a hazai sertésállomány számának növekedését is várják.

 

Adatai szerint a hazai sertésállomány 2000-ben még 4,8 millió volt, azonban 2011-re 2,8 millióra csökkent.

Kitért arra, hogy évi 1 millió feletti sertésvágó kapacitással csak a kiskunfélegyházi, olasz tulajdonban lévő Hungary-Meat Kft. rendelkezik.

Mellette három üzem haladja meg a 300 ezres éves kapacitást.

Marcello Pini, a Hungary-Meat Kft. tulajdonosa az MTI-nek elmondta: 2012-ben 1,18 millió sertést vágtak le a kiskunfélegyházi vágóhídon, ez a hazai sertésvágás 30 százaléka volt.

Hangsúlyozta: csak Magyarországon nevelt sertést vágnak le Kiskunfélegyházán, ennek 70 százalékát szerződéses partnereiktől vásárolják, a többit a szabad piacon.

A jelenleg óránként 500 darabos vágási számot korszerűsítéssel 600-650 darabra növelik.

A cég termelésének 80 százalékát exportálja, ezen belül jelentős mennyiséget Japánba, Koreába és Oroszországba.

Közel 1 millió sertés húsát exportálják, amely a magyarországi sertés exporthús 80 százaléka.

A Hungary-Meat Kft. 2012-ben 13,7 milliárd forint összegben értékesített húst Magyarországon, míg a külföldi értékesítés árbevétele elérte a 78 milliárd forintot.

A Pini Group a magyarországi feldolgozó mellett Lengyelországban és Olaszországban is működtet vágóhidat.

A három vágóhídon hetente 150 ezer, évente 7 millió sertést vágnak és dolgoznak fel.

 

MTI 2013. november 11.