fbpx

Nagy dobásra készül a BASF

Írta: Szerkesztőség - 2013 november 12.

 

 

A világ egyik vezető vegyipari vállalata, a BASF – „The Chemical Company” – Növényvédelmi Divíziója jelentősen nagyobb árbevételt remél 2020-ra. A tőzsdén jegyzett vállalat 2015-re több mint 6 milliárd euró, 2020-ra pedig (a korábbi 6 milliárd eurós becsléssel szemben) 8 milliárd eurós forgalomra számít.

Az új célszámok elérése érdekében a cég közel 1,8 milliárd eurót fektet be 2013 és 2017 között a termelési és formula-előállítási kapacitások bővítésébe.

Emellett tovább szélesíti termékportfólióját, ami most sem csekély, hiszen a vegyszerektől, műanyagoktól, speciális adalékokon a mezőgazdasági termékeken át a finom kemikáliákig több, mint 8000 terméket vonultat fel.

Bővíti a termelők gazdálkodását támogató komplex megoldásait.

Magyarországi képviseletét 1984-ben nyitották meg Budapesten.

A vállalatcsoportba tartozó két hazai cég egyike, a BASF Hungária Kft. 1991 óta önálló kereskedelmi vállalatként működik, a solymári BASF Poliuretán Hungária Kft. termelő tevékenységet is folytat.

A BASF magyarországi leányvállalatai összesen 120 főt foglalkoztatnak, és a cég hazánkban 2012-ben 178 millió eurós árbevételt realizált.

 

Egy nagy volumenű kérdéssel indult a konferencia, miszerint melyik is a világon a legnagyobb munka?

Egyértelműen a mezőgazdaság – kaptuk a választ.

„A gazdák növényeket termesztenek, melyekkel a legnagyobb terméshozamot akarják elérni, hogy tudjunk táplálkozni.

Korán kelnek, ápolják a növényeket, nem kíméli őket az időjárás, ez hosszútávon igen megterhelő tud lenni a szervezet számára.

Ám, ha mindez nem működne, nem foglalkoznánk a mezőgazdasággal, nem lenne táplálék, így élelmiszer sem.

” Tehát a gazdálkodás a világon mindenkit érintő folyamatok alappillére, így egyben a legösszetettebb munka az egész földkerekségen.

Bár számunkra természetes folyamat a táplálkozás, mégsem gondolunk bele napi szinten, hogy kik és mit tesznek azért, hogy étel kerüljön az asztalunkra.

 

 

 

 

A BASF sikere azonban pont a fenti megállapításra épül – fejtette ki bővebben Markus Heldt, a BASF Növényvédelmi Divíziójának elnöke.

A cég üzletpolitikája és célja arra alapszik, hogy az egyre növekvő népesség számára kellő mennyiségű és megfelelő minőségű élelmiszer álljon rendelkezésre.

Portfóliójuk állandó bővítésével igyekeznek a növényvédelem és minden más területen is olyan integrált technológiai újításokat bevezetni, amelyek a termelés hatékonyságát segítik elő.

 

Növekedni csak innovációval lehet

A BASF új technológiákat fejleszt ki, és azokat további piaci lehetőségek kiaknázására használja fel.

A gazdasági eredményességet ötvözi a környezetvédelemmel és a társadalmi felelősségtudattal, ily módon hozzájárulva egy élhető jövőhöz.

A BASF-nek jelenleg közel 113.000 alkalmazottja van, és komplexen nézve a csoport 72,1 milliárd eurós bevételre tett szert 2012-ben.

A BASF Növényvédelmi Divíziója a 2013-2017-es időszakban megduplázza a gyártóüzemekre szánt éves befektetéseit, amely így az eredetileg tervezett 150 millió euróról több mint 300 millió euróra nő.

Ezen növekedés többek között a német piacon forgalmazott, nagy népszerűségnek örvendő F500® és Xemium® gombaölőszer-hatóanyagok, valamint az Egyesült Államokban gyártott, kulcsfontosságú gyomirtó szernek minősülő dikamba és Kixor® gyártási kapacitásának bővítését fedezi.

Jürgen Huff, a Funkcionális Növényvédelmi („Functional Crop Care”) ágazat alelnöke elmondta, hogy olyan technológiák kidolgozására törekedtek, amelyek segítségével a növények hatékonyabban kezelhetik a főbb stresszhatásokat.

Ilyen például a már jól bevált, a magyar termelők által is ismert AgCelence® portfóliójuk is.

Kidolgozásával a BASF még inkább támogatja a termelőket abban, hogy a termesztett kultúráik általános minősége és termelési kapacitása javuljon.

Nemcsak a termés minőségére és mennyiségére, hanem a betakarítási hatásfokra is kedvező hatással van.

A termesztés során olyan technológiákat kell alkalmazni a gazdálkodóknak, melyek biztosítják az egyre növekvő terméshozamokat, az optimális jövedelmet, és kevésé terhelik a környezetet.

 

Ösztönzés nélkül nincs elköteleződés

Az innováció mellett nagy hangsúlyt fektet a BASF arra, hogy ösztönözzék a termelőket a márka melletti elköteleződése.

Igyekeznek minden egyént, a helyi igényeket szem előtt tartva, személyre szabott tanácsokkal ellátni, emellett olyan szolgáltatásokat nyújtanak, melyek kockázatcsökkentőek.

Vincent Gros a BASF európai, FAK-országok, afrikai és közel-keleti Növényvédelmi Divíziójának alelnöke arról beszélt, hogy mindent megtesznek az ügyben, hogy a jövőben tovább növeljék stratégiai kapcsolatuk erősségét a legnagyobb mezőgazdasági vállalatokkal, illetve újabbakat is létre szeretnének hozni.

A BASF a környezet védelmére és a társadalmi felelősségvállalás ügyére ugyanolyan hangsúlyt fektet, mint a gazdasági sikerességükre, nem hiába a szlogen: „Vegyipari megoldások a fenntartható jövőért”.