fbpx

VM: hatékonyan kell fellépni az élelmiszerekkel való visszaélés ellen

Írta: - 2014 május 23.

VM: hatékonyan kell fellépni az élelmiszerekkel való visszaélés ellenBudapest, 2014. május 22., csütörtök (MTI) – A lehető leghatékonyabban kell fellépni az élelmiszerekkel való visszaélés ellen, mert a bűnözés e formája sok embert veszélyeztethet – fejtette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy, a témával foglalkozó szakmai konferencián.

Kardeván Endre az „Együtt az élelmiszerlánc-bűnözés ellen” című tanácskozáson jelezte: Magyarországon és a világ más országaiban is megszaporodtak a csalással, hamisítással előállított élelmiszerekkel, az emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy az egészségre veszélyes termékek illegális forgalmazásával kapcsolatos ügyek.

Hozzáfűzte: a veszély növekedését jól jelzi, hogy a becslések szerint a legális forgalom 5-7 százalékát, 200-300 milliárd eurót is elérheti az illegális tevékenységből származó haszon.

Magyarországon mintegy 10 milliárd forintra taksálják ezt a nyereséget. Kedvező azonban, hogy az élelmiszerlánc-bűnözés növekvő veszélyét egyre szélesebb körben ismerik fel – közölte.

Kardeván Endre felhívta a figyelmet: az élelmiszerlánc-bűnözés – amely kiterjedhet például a hamisításra, egy közkedvelt márka gyenge minőségű utánzására, a lejárati idő megváltoztatására – azért lett egyre népszerűbb bűnözési forma világszerte, mert az élelmiszerhamisítás nagy haszonnal kecsegtető és alacsony kockázattal járó bűncselekmény.

Rámutatott: a magyar hatóságok – főként a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) és az ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) – folyamatosan védik az élelmiszerláncot a hamisítókkal és a csalókkal szemben. Az ügy jelentőségét jelzi – húzta alá az államtitkár -, hogy a múlt évben elfogadott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia önálló fejezetben foglalkozik a visszaélések elleni küzdelemmel és a kritikus infrastruktúrák védelmével.

Nagy előrelépés volt ezen a területen, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal keretében létrejött – a hatósági jogkörrel felruházott – Kiemelt ügyek igazgatósága. Az országosan eljáró operatív csoport szakemberei többhónapos előkészítést követően, célzottan gyanú alapján derítik fel az élelmiszerlánc-hamisítási és csalási ügyeket – mondta Kardeván Endre.

Kiemelte: az élelmiszerhamisítástól leginkább ott kell tartani, ahol a csalók a legkisebb kockázat mellett a legnagyobb profitot remélhetik. Ez a helyzet egyrészt a kis mennyiségben, de drága, különleges alapanyagokból előállított termékek esetében, másrészt az olcsó, de nagy mennyiségben előállított termékeknél.

Tobin Robinson, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) osztályvezetője – az új kockázatokkal foglalkozó egység irányítója – többek között arról beszélt, hogy az EFSA tudományos alapú kockázatelemzést végez, de kockázatkezelést nem, ez az EU Bizottságának feladata. Az élelmiszerbűnözés veszélyei közül példaként említette az élelmiszereken a szándékos jelölésmódosítást, ami csökkenti a nyomon követhetőséget, így számos veszéllyel jár.

MTI 2014. május 22.