fbpx

Zichy Farm – Sárbogárd

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 07.

„Nagyapám, dédapám és ükapám is Zichy volt”

Az egykori magyar arisztokrata család leszármazottjaként a családi földeken építi újjá a Zichy gazdaságot Zichy Aladár. A múltat nemcsak egy rögtönzött történelemóra, hanem az 1870-ben épített istálló is idézi, ami mögött már csak négy magyar tarka legel. „Két évig gulyás is voltam hajdanán – idézte fel házigazdánk – és büszke tulajdonosa lehettem még nemrégiben egy 160 fős tehenészetnek is.”

Tizenkét család kárpótlással visszaszerzett földjein – ma már 1200 hektáron –, kizárólag az AKG keretein belül termel a gazdaság őszi búzát, kukoricát, repcét, lucernát és borsó vetőmagot, miközben folyamatosan fejleszt, gépesít, és keresi a specializáció lehetőségét, a piaci rést. Ugyanis a család lehetőséget érez magában és a földjében is, hogy hozzáadott értékkel (akár feldolgozással) valódi értéket teremtsen. A szándékot és a mögötte meghúzódó energiát hamarosan nemcsak az általa felújított sárhatvani kápolna fogja igazolni, hanem egy újravirágzó gazdaság is, legelővel és újra gulyával. Mert, ahogy Zichy Aladár is fogalmazott: „Még ha az újrakezdésnél ez a puszta nem is szerepelt a lakható helységek listáján, én letelepültem. Most pedig elégedettek és reményteljesek vagyunk…”

Kattintson ide a galéria megtekintéséhez!

Legyen Ön is részese ennek a nagyszabású, komoly, mégis örömteli versengésnek azzal, hogy olvas, dönt és szavaz!

Munkára fel tehát, kedves Olvasónk! Kövesse figyelemmel ezt a nemes versengést a Magyarország Legszebb Birtoka honlapján

magyarorszaglegszebbbirtoka.hu
facebook.com/magyarorszaglegszebbbirtoka
facebook.com/agraragazat

és augusztus 1-31-e között szavazzon Ön is a kategóriajelöltekre!