Havi Mezőgazdasági Árelemző

Műtrágya

A nitrogéntermékek egyik iránymutató terméke, a karbamid árai egy kisebb januári korrekció után újfent erősödtek a világpiacon. Vannak azért kivételek, régiók, ahol egyelőre ez nem történt meg. Ennek egyik oka Kína, ahol most van az ottani újév-ünnep, és gyakorlatilag február 26-ig megállt az élet. Az export gyakorlatilag megállt, ami bizonyos kereskedőket átirányított Észak-Afrikába, aminek hatására ott az árak erősödtek. Az európai árak közül az orosz áru gyakorlatilag változatlan áron kapható a piacon. Ez az ureán kívül az UAN-oldatra is igaz, míg egy enyhe erősödést lehetett érezni ammónium-nitrátfronton.

A horvát/román kikötői árak szintén stabilak, egy tonna prillezett karbamidért 245-250 dollárt kell fizetni. A kaprolaktám-alapú ammónium ára a Fekete-tengernél 135 dollár körül mozog tonnánként, míg pár dollárral ez alatt vásárolható az áru a Baltikumban. Nyugat-Európában inkább pár dollárral többet kell fizetni az ammónium-szulfát tonnájáért, míg a granulált változat 165 dolláros áron kezdődik. A német piacon a CAN, azaz a kalcium-ammónium-nitrát leszállított ára 200 eurót súrolja alulról tonnánként.

A foszforárak tovább erősödtek az elmúlt időszakban. A marokkói OCP-csoport közel 430 dolláros áron árulta a DAP-ot FOB paritáson, míg a MAP ára ez alatt 15-20 dollárral mozgott.

A MAP/DAP árak gyakorlatilag mindenhol erősödést mutattak az elmúlt hetekben. Nem erősödött tovább azonban a nyers foszfát és a foszforsav ára enyhe gyengülést mutatott, stagnált az alapanyagok közül az ammónia ára, viszont tovább erősödött a kéné a nemzetközi piacokon. A Baltikumban a MAP/DAP ára 400-410 dollár között mozgott tonnánként, ami inkább stagnálást jelentett az elmúlt hetekben. A kereslet egyenlőre nem csökkent a foszfor iránt. Egyes elemzések szerint csökkennek az indiai készletek, és továbbra sem várható export Kínából. Ezek alapján egy nagyobb áresést nehéz prognosztizálni.

A fentiekkel ellentétben meg nyugodni látszik a káliumpiac. A keresleti oldal eltűnőben volt a nemzetközi piacról, noha a kínálati oldal szeretett volna további áremelkedéseket érvényesíteni, ez nem sikerült, inkább stagnáltak az árak. Európában a granulált kálisóárak 260-265 eurós szintén mozogtak CFR paritáson. A gyártók egyelőre továbbra is áremelkedésben hisznek, és ezt továbbra is érvényesíteni szeretnék a piacon, főleg a granulált kálisó tekintetében, ami piacán számításaik alapján nagyobb a kereslet, mint a kínálat.

Gabona

Az Európában irányadó Párizsi Árutőzsdén a malmibúza-jegyzések a januári mélypont után közelítik a november végi, decemberi szinteket (1-es ábra). Ugyan a globális kínálat-keresleti adatok gyakorlatilag változatlanok, de az idő előrehaladtával azért józan ésszel elvárható egy kis erősödés az új termés előtt.  

1-es ábra A márciusi lejáratú malmi búza jegyzésének alakulása a Párizsi Árutőzsdén (forrás: barchart.com)

2-es ábra A márciusi lejáratú kukorica árutőzsdei kötéseinek alakulása a Chicago-i Árutőzsdén (forrás: barchart.com)

Mindez amellett, hogy már most arról cikkeznek, az orosz régióban a nagy hó milyen jó kilátásokkal kecsegteti az ottani termelőket. Egyenlőre azonban az elemzések hivatalosan nem nagyon változtattak az eddig is kalkulált orosz adatokon. Az Egyesült Államok összesített jelentése alapján ott továbbra is 85 millió tonna termés várható, szemben a tavalyi 72 millió tonnával, vagy a két évvel ezelőtti 61 millióval. Az Unióban a kalkulációk alapján jobb lesz a várható termés nagysága, mint a tavalyi évben, de elmarad majd a két évvel ezelőtti számoktól. Természetesen még hónapoknak kell eltelnie az aratásig, így az időjárás ezekbe az adatokba nagyságrendekkel tud beleszólni. Az Unióba irányuló import várható nagysága az előző évekkel azonos mértékű, 5-6 millió tonnás lehet. Erősödésnek indult a kukorica ára az árutőzsdéken. Mind a globális piacon irányadó Chicago-i Árutőzsdén (2-es ábra), mind a Párizsi Árutőzsdén (3-as ábra) magasabban mozogtak a határidős árak február hónapban. Továbbra is van különbség a két piaci horizont között. Míg az USA-ban elsősorban az amerikai helyzetre reflektálnak az árak – amit igen erősen befolyásol a dél-amerikai helyzet is, hiszen a globális kereskedelemben kell versenyképesnek lennie az árunak –, addig az európai árak inkább követő jelleggel szolgálnak, kiegészítik az európai búza-, illetve a globális kukoricatrendeket. Ettől függetlenül azért a nyitott kötésállomány nagysága Európában márciusi lejáratra több, mint 6500 kontraktus, júniusra pedig meghaladja a 11000-et is. Mint ismeretes, a Párizsi Árutőzsdén egy kontraktus 50 metrikus tonnának felel még, így, ha a várható idei 60 millió tonnás uniós termelést vesszük alapul, akkor ez a nyitott kötésállomány nem nagy mértékű, van még benne kihasználatlan potenciál. Mindenesetre az európai árak egyelőre emelkedést mutatnak, de még így is az aratási árak alatt vannak az értékek. Az amerikai árutőzsde indikációi egyrészt a szójabab helyzetét tükrözik, hiszen a két növény verseng egymással a területért, másrészről az argentin száraz meleg idő miatti több millió tonnás kiesést is. A kukorica kereslete az elemzések szerint tovább növekedhet, így a kiesett argentin tonnákat valahonnan pótolni kell. Ez kihat a világ legnagyobb exportőrére is, azaz az USA-ra, illetve a világpiaci árakra. Mint ismeretes, az Európai Unió nem számít exportőrnek, épp ellenkezőleg: nettó importőr szerepét tölti be, annak ellenére, hogy ezt hazánkban, ahol a kukorica az egyik alapnak számít, érdekességnek tűnhet. Idén várhatóan 16 millió tonna körüli lehet az Unió kukorica-behozatala, míg az export nagysága 2 millió tonna nagyságrendben mozoghat. Egyelőre az USA exportja továbbra is erős, úgyhogy a most kalkulált argentin kiesések mellett az elkövetkező hetekben nehéz lesz árcsökkentő indokokat felhozni az árutőzsdei befektetők és piaci résztvevők számára.

3-as ábra A márciusi lejáratú kukorica áralakulása a Párizsi Árutőzsdén (forrás: barchart.com)

4-es ábra A márciusi lejáratú szójadara árutőzsdei kötéseinek alakulása (forrás: barchart.com)

5-ös ábra A májusi lejáratú repcemag árutőzsdei kötéseinek alakulása (forrás: barchart.com)

Takarmány

A nemzetközi piacokon irányadó Chicago-i Árutőzsdén a szójadara kötéseinek ára cikkünk leadásának határidejéig – február közepéig –, gyakorlatilag kilőtt a januári, illetve a tavaly év végi szintekről (4-es ábra). Mint a grafikonon látható, több helyen réssel emelkedett, ami általában erősödő piacra utal a technikai elemzések alapján. Igaz, az is szerepelni szokott az ilyen elemzésekben, hogy ezeket a réseket később a piac majd betölti, azaz visszatér azokra a szintekre. Azonban arra nincs szabály, hogy mennyi időn belül szokták ezeket betölteni, van, hogy egy hét, vagy akár pár nap alatt, de van, hogy hónapokkal később. Ezeknek a réseknek a betöltésére jó példa az hogy a réseket a piac betöltötte, aminek az az első oka, hogy sok volt abban a tartományban a nem teljesített vételi, vagy eladási szándék, ezért később, amikor a volumen csökkent, az irány elmozdult a feltehetően nagyobb volumenű üzlet irányába. Természetesen azt nem lehet kijelenteni, hogy most majd hasonló napokon belüli változásokat lehet a szójadara esetében is látni, hiszen egy erős vásárlási volumen esetében nem fog visszamenni alacsonyabb szintekre a kereskedés: ki tud tartani a magasabb tartományokban is. Egy idő után pedig a bent lévő, alacsonyabb szintű vételi szándékokat az új helyzetnek megfelelően módosíthatják. Mindenesetre a szójadara ára az amerikai árutőzsdén kifejezetten megugrott februárban. A januári aljához képest 60 dolláros erősödést produkált. Az egyik indíték az argentin helyzet, ami alapján az elemzők csökkentették is az argentin szójababtermelést, az adatok változóak, de 2 millió tonna körüliek, azaz általánosságban úgy vélik, hogy a szárazság és meleg miatti kiesések millió tonnákban mérhetőek. Az amerikai adatok a szójabab szempontjából egyébként kedvezőek, mégis drágult a szójabab ára is az árutőzsdén, amit úgy néz ki a szójadara hozott most felfelé. A kérdés persze az, hogy a kedvezőbb adatok alapján mennyi ideig tud majd magasabban maradni az árfolyam. Annyi bizonyos, hogy a nyitott kötésállományokat is be kellett zárni, ami szintén vásárlásokat indított meg, de egyes elemzések alapján a fő indok a magasan tartott sajtolási adatok voltak. Egyrészről a legutóbbi USDA-jelentés alapján az amerikai adatok rekord szinten voltak, míg az argentin sajtolási adatokat erősen csökkentették. A kiesett szójababtermelés nem okozhatott gondot, elvégre a brazil termelési adatokat is megemelték 2 millió tonnával, ami kárpótolta az argentin kiesést, de úgy néz ki, nem kárpótolta semmi sem a szójadara-termelést, a kiesett argentin sajtolást. Miért is fontos ez a globális piacon? Argentína a legnagyobb szójadara-exportőr, a világ kereskedelmének több mint 45%-át Argentína szolgáltatja. Ugyan Brazíliában és az USA-ban is lényegesen nagyobb a termelés volumene szójabab tekintetében, de a szójadara terén a két ország csupán a világ exportjának 40%-át adja. Amennyiben a kedvezőtlen időjárás tovább gyűrűzik Argentínába, még nagyobb is lehet a kár mértéke, a piac, illetve az elemzők megijednek attól, hogy az USA, vagy Brazília nem fog tudni a kiesett Argentína helyére lépni a világpiacon. Azt, ugye nem lehet mondani, hogy csökken a szójadara iránti kereslet, így az egyetlen logikus lépés, hogy talán majd a magasabb ár más fehérje felé tereli a takarmányok fehérjeforrásának egyik meghatározó alapanyagát. Mennyire fog ez a valóságban realizálódni? Ezt egyelőre nem lehet tudni, azonban nem kell elfelejteni, hogy a fizikai valós piac és az árutőzsdei árak között van különbség, és néha ez a különbség nőni, néha csökkenni tud a piaci körülményeknek megfelelően. Noha most az amerikai befektetők és piaci résztvevők megfelelő sztorinak vélik az argentin sajtolási kieséseket a csökkentett szójababtermelés miatt, de nem vesznek számításba több egyéb lehetőséget sem, vagy legalábbis egyelőre nem fókuszálnak arra. Az argentin szójabab-nyitó- és zárókészlet nagysága lényegesen magasabb százalékos arányban, mint az amerikai, vagy a brazil. Amíg az USA átmenőkészlete közel 100 millió tonnás a 350 millió zárókészlet nagysága lényegesen magasabb százalékos arányban, mint az amerikai, vagy a brazil. Amíg az USA átmenőkészlete közel 100 millió tonnás a 350 millió tonnás termelés mellett, vagy a brazil átmenőkészlet nagyjából 25 millió tonna a 110 milliós termelés mellett, addig Argentínában több, mint 36 milliós tonna az átmenőkészlet nagysága 54-56 millió tonnás termelés mellett. Amennyiben ezt a kieső 2 millió tonnát keresi valaki, amit sajtolásra lehetne felhasználni, azt könnyen meg lehet találni a magasabb készletekben. A másik eshetőség, hogy egyszerűen importálnak babot Brazíliából. A magas árutőzsdei, illetve amerikai szójadaraárak pedig pont azt a lehetőségét oszlatják el, hogy a világpiacon az esetleges argentin kiesést pótoljak, hiszen senki sem akar majd amerikai árut vásárolni. A 2000-es évek elején volt, hogy 100 dollárral is alatta volt a dél-amerikai kikötői ár az amerikai áraknak, amiket a magas árutőzsde diktált. A végeredmény az lett, hogy beszállítottak egy hajónyi árut az USA-ba, aminek hatására összeomlott a fizikai piac magasan tartott ára. Egyenlőre azonban nem itt tartunk, és egyenlőre  még nem tudni, meddig tart ki az erősödés, illetve milyen időjárás alakul majd az USA-ban a tavasz folyamán. Érdemes továbbra is figyelemmel követni az eseményeket, egyenlőre ezeket a magas árakat az elemzők igyekeznek alátámasztani, majd meglátjuk, mennyi ideig sikerül ez az elkövetkező időszakban. Az európai piacokon a másik alternatív daralehetőség a napraforgó, illetve a repcedara is. Az 5-ös ábra megmutatja, miként alakult az elmúlt időszakban az európai repce ára. A májusi lejáratú határidős kötések árai január közepe óta gyakorlatilag oldalaznak, az elkövetkező hetekben kiderülhet, hogy elértük-e a mélypontot, és felfelé indul-e majd az ár. A piacon több hír is terjed arról, hogy a világ egyik legnagyobb, szójasajtolással is foglalkozó cége, a Magyarországon is érdekelt Bunge-t fel kívánja vásárolni az egyik vetélytársa, az ADM. A februárban napvilágot látott 2017. negyedik negyedéves adatok alapján a Bunge 60 millió dollár veszteséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 271 millió dolláros nyereséggel. Ez szintén arra engedhet következtetni, hogy nem megy minden üzletágnak fényesen a cégnél, és akár átalakulások, értékesítések is következhetnek, mint ahogy be is jelentették, hogy a cukorüzletből ki akarnak szállni. Egyenlőre nincs hivatalos kommunikáció a piaci hírekkel kapcsolatban, de érdekes játszmát lehet hamarosan megfigyelni a piacon, főleg akkor, ha a nemrég még csődközelben vergődő, majd onnan igen erősen felálló Glancore is beszáll a játékba. Mindenesetre a termelők részére ez nem biztos, hogy jó hír, hiszen csökkentheti a versenyhelyzetet.

Végtermék

Az európai piacokon a sertésárak magukhoz tértek, és gyakorlatilag tavaly nyári időszak óta először most több jel is arra utal, hogy erősödés várható a felvásárlási árakban. A német piacon ez év hatodik hetében 3 centtel is erősödtek az árak, ami erősödést több ország is lekövetett: Ausztria, Hollandia, Franciaország, Belgium is beállt a sorba, Spanyolországban szintén emelkedett a felvásárlási ár, igaz minimális mértekben. Vannak azonban még országok, ahol egyelőre nem lehet emelkedésről beszélni. Ide tartozik Dánia és Olaszország is. Egyes elemzők véleménye alapján a mostani erősödés egy kezdet, ami tükrözi a kisebb kínálatot, míg a kereslet nem csökkent. Miután az emelkedés után sem csökken a kereslet a német piacon, így az elemzések arra engednek következtetni, hogy az árakban további emelkedések várhatóak, és az erősödések kiterjednek majd a környező európai országokra is.

Tömösi Attila