Lopakodó termelési szerkezetváltás

Bár az aratás itthon, e cikk írásának idején már megkezdődött, de a termésbecslés még várat magára. Javító szándékú, pontosságot célzó változtatások miatt, bár a területi jelentések feldolgozása már megkezdődött, akár június 22-ig is kitolódhat a végleges termésbecslés közzététele.

Bezzeg a nemzetközi mezőgazdasági szervezetek, mint például a Nemzetközi Gabona Tanács (IGC), vagy a FAO nem küzdenek ilyen módszertani problémákkal. A jól bevált havi iterációs gyakorlatuknak köszönhetően már jóval az aratást megelőzően közhírré tehették gazdasági éves előrejelzéseiket. Ezek szerint a 2017-2018-as szezonban, összességében 758 millió tonna búza, a 2018/2019-es szezonban pedig mintegy 2%-kal kevesebb, összességében 742 millió tonna búza betakarítása várható. A felhasználás azonban nagy valószínűséggel meghaladja majd a termelést, így a búza világpiaci árai feltehetően a keresleti piac törvényszerűségei szerint alakulnak. A globális piaci realitásokat nem tükrözve nálunk, külső és belső kényszerek együttes hatására, tendenciájában enyhén csökkenő a gabonatermő terület és csökken a termésmennyiség is.

Nemzetközi összefüggések

Az IGC és az ENSZ Mezőgazdasági Szervezete, a FAO is közzé tette az „idei” gabona termésbecslési adatait, sőt prognózist is készített a következő gazdasági év időszakára. A világpiaci árakat azonban nem csak a termésmennyiség maga, hanem a külkereskedelmi forgalomba kerülő gabona mennyisége, a belső fogyasztás alakulása és a készletszintek változása is befolyásolja, nem is beszélve az egyéb, olykor nagyobb hatású ártozító tényezőkről.

Gabonatermelési nagyságrendek változása a vizsgált négy gazdasági évben (millió tonnában)

Az IGC adatait alapul véve az alábbi szántóföldi növénytermési nagyságrendekkel szembesülhetünk. Előre bocsátandó, hogy az összesített gabona adatokban a kukorica, a szója, a rizs éppúgy beletartozik az IGC szerint, mint a búza, az árpa, vagy a rozs. Növekvő termelés, bővülő külkereskedelem és emelkedő fogyasztás találkozik tehát a csökkenő készletszinttel. Mi akkor a gond? A fő gond az eltérő fejlődési pályákkal, a növekedési ütemek között mutatkozó karakteres eltérésekkel van. Ellentmondás, méghozzá 50 millió tonnás különbség feszül ugyanis az idei fogyasztás és a termelés alakulása között, ami csökkenő készletszinttel karöltve árfelhajtó hatású lehet. Az ellentmondást tehát alapvetően a változások ütemkülönbségei okozzák. Mivel a fogyasztás, azaz a belső felhasználás a bemutatott négy gazdasági évben, 7,6%-kal, a termés nagyságrendje pedig fele akkora mértékben, mindössze 3,6%-kal növekszik, a világpiaci árakat ez az ellentmondás állandó nyomás alatt tartja.

Gabonatermelés összetételének változása (millió tonnában), forrás: IGC, 2018

Búza piaci körkép

Leválasztva a teljes terménykörről a 35-36%-ot képviselő búzát, mint a kalászos gabonák legjelentősebb képviselőjét a globális gabonatermés alakulásáról a következő információk találhatók az IGC honlapján. Amennyiben a mögöttünk hagyott szezon, a 2017/2018-as gazdasági év adataihoz viszonyítjuk a kiinduló pontként vett, a 2015/2016-os bázisszintet, úgy a búzatermés mintegy 2,8%-os növekedését észlelhetjük. A 2018/2019-es szezonhoz viszonyítva azonban a bázisadatokat már kedvezőtlenebb a kép, hiszen a termésmennyiség, négy év alatt csak 0,7%os bővülést mutat. Ezzel szemben dinamizálódik a búza külkereskedelme, hiszen (152%-os indexet mutatva) a 2015/16-os szezonhoz képest másfélszeres bővülés érzékelhető. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy a négy vizsgált és bemutatott szezon utolsó három periódusában a búza külkereskedelme a 176-177 millió tonnás szinten megrekedni látszik. A permanensen bővülő, összességében 3,8%-kal növekvő fogyasztással a termelés tehát, globális léptékben nem tart lépést. Miközben a termelés hullámzóan alakul, a fogyasztás folyamatosan nő. A táblázatban bemutatott négy évben a termelés összességében csak 0,7%-kal bővül, amihez az is hozzájárul, hogy a jelenlegi, 2018/19-es szezonban, az előző évi szinthez képest 2%-ot meghaladó termeléscsökkenés várható. Kevéssé hihető, hogy ehhez a visszaeséshez a tervezési hibahatár körüli magyar termelésnek bármi köze is lehet, hiszen olyan nagy gabonatermelők idei várható termésmennyisége is csökken, mint pl. Oroszországé és Ukrajnáé, vagy az Európai Unióé. Az oroszok várható búzatermése idén 12%-os csökkenés mellett 75 millió tonnára tehető. Az Európai Unióé pedig, a 2017-esnél 1,5%-kal kisebb vetésterületen, az előjelzett 1%-os kibocsátás csökkenés következtében nem haladhatja meg a 141 millió tonnát. Ezen belül a mi búzatermésünk, 6%-os csökkenést feltételezve 4,8 millió tonna körül alakulhat, míg az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában is csökken a búzatermés. Egyedül Franciaország kibocsátása bővülhet akár 1 millió tonnával is az Unión belül, főleg az óceáni éghajlatnak köszönhetően. A Fekete-tengeri gabonakereskedelem másik nagy piaci szereplőjeként, Ukrajnában is 1% körüli visszaesést prognosztizálnak idén, így az ukrán kibocsátás az IGC véleménye szerint nem haladja meg a 26,7 millió tonnát. A termelés és a fogyasztás között feszülő ellentétek már az Árutőzsdéken is reakciókat váltottak ki. A Chicagó-i Árutőzsdén például a búza fronthavi jegyzése a május eleji tonnánkénti 195 dollárról 181 dollárra ereszkedett a hónap közepére, majd lendületet véve 197 dollár/tonnára emelkedett a hónap végére. A Párizsi Árutőzsdén a búza tőzsdei jegyzése májusban 175 euró/tonnáról 186 euró/tonnára nőtt (forrás: MMg. 2018/23. június 6.). Eközben Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a búza fizikai piaci árai, ÁFA és szállítási költségek nélkül számítva 49-51 ezer forint között alakultak.

A búzatermelés globális alakulása (millió tonnában), forrás: IGC, 2018

Magyarországi helyzet

Magyarországon a gabonatermesztés az utóbbi években tért veszített. A termőterület lassú erodálódását, időnként felváltotta egy-egy látványosabb beszakadás is. A kukoricával is kiegészített gabonatermő területünk a 2001 évi 3,1 millió hektárról (pontosabban a 3.081 ezer hektárról) ugyanis 2017-re 2,4 millió hektárra (2.368 ezer hektárra) csökkent, ami 713 ezer hektáros visszaszorulással egyenértékű. A csökkenés mértéke az elmúlt 18 évben összességében 23%-os, ami igencsak elgondolkodtató nagyságrend, még akkor is, ha az egyre piacosabbá váló olajos mag termesztés lépett a felszabaduló gabonatermő területek helyébe. Az okok szerteágazóak, de bizonyos faktorok önmagukért beszélnek.

Különösen meglepő ez a térvesztési folyamat annak fényében, hogy az említett IGC prognózis tükrében, a világ gabonatermelése lassabban nő, mint a belső fogyasztás, miközben a készletszint is csökken, felhajtva ezáltal a gabona világpiaci árát. De említhetnénk azt a több léptékben is lezajlott gabonaár robbanást is, ami egyrészt egykoron, a 2000-es évek közepén a kőolaj világpiaci árának robbanásához kötődött, másrész Kína rohamosan bővülő húsfogyasztásának és ebből adódódó takarmányszükséglet-emelkedésének a következményeként lépett fel. De nem hagyható ki a gabonaár-robbanási sorból a 2008-as pénzügyi, gazdasági világválság sem, amit paradox módon, a jelzálog piaci válság miatt a terménytőzsdére menekülő forrótőke generált. Normális körülmények között az árrobbanás, a terményárak emelkedése, a ráfordításokat lényegesen meghaladó bevétel növekedés, a keletkezett extra jövedelmek a termelés fokozására ösztönözték volna a racionálisan gondolkodó termelőt. Az, hogy hosszabb távon mégsem így alakult a helyzet, hanem lemorzsolódásnak indult a gabonatermő területünk, nyilvánvalóan más természetű tényezők befolyásának tudható be. Felvetődik persze a kérdés, hogy mi lett volna, ha ebben a közel két évtizedben nem zajlik le legalább három, komoly gabonaár robbanás? Mivel e cikk kereteit szétfeszítené az okok tételes taglalása csak utalásszerűen érdemes néhány, a gabonaágazatot hátrányosan érintő jelenséget felvetni. Ilyen problémának tekinthető, többek között az a jelenség, mely szerint az Unióba történt belépésünkkor már megszűnt a „közösségi preferencia” elve, mely szerint az EU mindaddig nem importál terményeket harmadik piacokról, míg tagállami szinten felesleg van, illetve termelési többlet jelentkezik. A belépésünk hónapjában, nevezetesen 2004. május 28-án ugyanis életbe lépett a nélkülünk és a másik 9, újonnan csatlakozott tagország kihagyásával kitárgyalt és megkötött EU-MERCOSUR Megállapodás, mely szerint 2 millió tonna takarmánykukorica vámmentesen érkezhetett már 2004-ben Argentínából az Unió területére. Ez a lépés reménytelenné tette a nagy sertésállománnyal rendelkező, kukoricából deficites spanyol piac elérését, miközben a jelentős terménytömeg uniós piaci megjelenése egyúttal árcsökkentő hatást is kifejtett. Hasonló piaci zavart okozott a belépésünk időpontjában az ún. nyugat-balkáni térséggel kötött uniós Szabadkereskedelmi Megállapodás, melynek következtében egyik napról a másikra elvesztettük például a hagyományos uniós bogyósgyümölcs piacainkat, de más szántóföldi kultúránk is kárát vallották ennek a brüsszeli lépésnek. Nagy kézimunka igényes ágazataink váltak, minden átmenet nélkül versenyképtelenné, kistérségek, régiók vallották kárát a piacba történt durva beavatkozásnak. Különösen a nógrádi ültetvények gazdái, munkavállalói alól csúszott ki a talaj és ez az állapot azóta sem enyhült. Mindemellett a haza piacainkat is negatívan érintette ez a furcsa uniós „piacnyitás” a harmadára zuhanó értékesítési árak következményével. Az uniós támogatáspolitikai rendszer átvétele, kiváltképp a területalapú támogatások megkurtított rendszerére (SAPS-ra) való áttérés is negatívan hatott a gabonatermesztésre. Míg, ugyanis a régi tagállamok az ún. GOFR növények (gabona, olajosnövények, fehérje és rostnövények) termesztéséhez igényelhették a teljes összegű területalapú támogatást, addig mi, a hiányos felkészületlenségünknek is betudható módon, a saját jogon járó területalapú támogatásoknak csak egy töredékét, jelesül annak az egynegyedét kaphattuk az induló állapot szerinti 2015-ös esztendőtől, reménytelenül hosszú időt szabva a felzárkózásra. Majd 9 év után juthattunk hozzá a teljes jogon járó támogatási összeghez. Félre értés ne essék, minden közvetlen támogatás elkel ehhez a magas belépési költséget feltételező, beruházás igényes ágazathoz, de ezen a módon csak a nagyszerű Sándor György humorista szellemes mondása értelmében érvényesülhetett az „Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! Én biciklivel megyek!” brüsszeli szabályrendszere. A támogatáskésleltetés ugyanis egy Egységes Közös Belpiacon egyértelmű versenyelőnyt biztosított a teljes összegű támogatást élvező, amúgy is korszerű gépparkkal rendelkező, szaktanácsadási rendszerekkel, magas szintű szolgáltatásokkal is támogatott régi tagállami termelőknek és versenyhátrányt okozott, az ilyen költségeket vállalni képtelen, redukált támogatásban részesülő, újonnan csatlakozott országok termelői számára. Ezt követően megkezdődött, majd egyre keményebb formákat öltött az uniós Közös Agrárpolitika „zöld irányba” tolódása, a közvetlen támogatások környezetterhelés mérséklését célzó feltételrendszerének a teljesítéséhez kötése. Lásd a Nitrát-direktíva szigorítása, Natura 2000, élőhelyvédelmi program, az ún. AKM programok, hogy csak pár elemet említsek, melyek területi kiterjedése ma már uralja a mezőgazdasági terület java részét. Csak jelzésszerűen érdemes utalni rá, hogy a „zöldítés” maga a terület alapú támogatások 30%-ának megvonását helyezi kilátásba, amennyiben a termelő a nagy kultúrák mellett nem foglalkozik a területének bizonyos hányadán alternatív kultúrákkal. Nem jelöl ki ökológiai bázisterületeket, kivonva az intenzív gabonatermesztés alól a gazdaságának egy meghatározott, de igen jelentős hányadát, nem téve különbséget magas és alacsony Aranykorona értékű földek között. A most formálódó új uniós Közös Agrárpolitika továbbmegy ezen a területen, még inkább erősíti a termeléskorlátozással járó zöld komponensek jelentőségét, így uniós szinten még tovább erodálódhat a gabonatermő terület. Jóllehet minden uniós tagállamra kiterjednek az új szabályok, de a megvalósítás terén volt és van is tagállami mozgástér. Ezt lenne érdemes szem előtt tartani manapság is. A zöldítés politikáját nézve eléggé szembeötlő, ha némi késéssel is reagált a gazdatársadalom a változásokra, hogy a növénytermesztésünk hagyományos szerkezetét kikezdte az Unió támogatáspolitikai irányváltása, a zöldítési folyamatban kicsúcsosodó termeléspolitikai követelményrendszer. Hozzá kell azonban tenni, hogy volna mit sepregetnünk a saját házunk táján is. A kemény összefogással bíró, szervezett termelői közösségek ugyanis lényegesen nagyobb érdekérvényesítő képességgel bírnak a régi tagállamokban, mint az újonnan csatlakozott országokban. Az összefogás hiánya, a szervezettség, kritikátlanul alacsony foka nem csak az áralkuban teszi ugyanis súlytalanná a magyar termelőt, hanem a beszerzés, a hitelezés, a raktározás és az értékesítés terén is. Elődeink vagy másfél évszázada már rájöttek a szövetkezés fontosságára (lásd Gróf Károlyi Sándor, Darányi Ignác, Egán Ede munkássága). Mára ebből az akkori felismerésből vajmi kevés maradt, így a gabonánkat, a nagy kultúráink terményeinek zömét, többnyire külföldi érdekeltségű felvásárlók viszik piacra. A jövedelemtöbblet ebből következően nem csorog vissza a termelőhöz, mint egy jól működő szövetkezetnél, hanem náluk csapódik le. A másik nagy hiányosság a logisztikai rendszerek fejletlensége, a szállítási útvonalak, szállítási és raktározási kapacitások összehangolatlansága, az ún. trimodális kereskedelmi csomópontok, a vasút, a víziút és a közút, valamint az infokommunikációs rendszerek kapcsolódási pontjainak a komplex logisztikai rendszer szerinti átgondolás. Ezen hiányosságok felszámolásával javíthatnánk a terményeink piacra juttatásának a hatékonyságán és versenyképességén. Az elmúlt évtizedben közel 200 ezer hektárral csökkent a búzatermő területünk. A termésmennyiségben ugyanakkor, az utóbbi három évben tapasztalt 5 tonna/hektár fölötti átlagtermés miatt nincs ekkora lejtmenet, nevezetesen a területcsökkenéssel arányos visszaesés. Jóllehet a búzatermő területünk ebben a periódusban igen erőteljes hullámzást mutatott, a két végpont között tapasztalható területi különbség beszédes térvesztésről árulkodik. Arányait tekintve a legjelentősebb búzatermő területünkön, az Alföldön csökkent leginkább a termőterület, mégpedig közel 25%-kal. Ezen belül az Észak Alföldön 31, a Dél-Alföldön 27%-kal esett vissza a búza-termőterület nagysága az elmúlt évtizedben. A Dunántúl búzatermesztési kapacitása ezalatt a periódus alatt kevésbé sérült. Összességében alig 2,5%-kal csökkent ennek a térségnek a termelési kapacitása. Ezen belül leginkább a Közép-Dunántúl sínylette meg a változásokat, amire a 8% közeli területcsökkenés utal.

Búzaexportunk alakulása

Termés és export viszonyát a mennyiségek alapján elég körülményes értékelni. A naptári éves statisztikai nyilvántartás ugyanis nem tesz különbséget az adott évben exportált mennyiség keletkezési időszaka szerint. Éppen ebből adódóan az átmenő készletek felszabadításából származó export összemosódik a tárgyévben learatott és exportált mennyiséggel. A táblázatbeli idősor egyes elemeit nézve előfordul, hogy a kivitel, terméshez viszonyított aránya még a 34%-ot is alig éri el, más esetben viszont a 67%-ot is meghaladja. Amennyiben az évtizednyi távlatot vesszük alapul, akkor az ezalatt megtermett mintegy 42-43 millió tonna búzából 21-22 millió tonna exportpiacokra került, ami a mindenkori termés 51%-a. Erre az összefüggésre alapozva kijelenthető, hogy búzatermésünk mintegy fele, mennyiségi alapon, az elmúlt évtizedben a külpiacokon értékesült. A búzánk túlnyomó hányada, nevezetesen az exportmennyiség 80-90%-a az EU-28-ak belpiacán talál fizetőképes keresletre. Az EU-n kívüli európai piacokra a búzakivitelünk töredék részaránya kerül, az exportnagyságrend 200 ezer tonna körül alakul évente, ami a termés nagyságrendjéhez képest mikor 6%-ot, mikor 15%-ot képvisel a teljes éves búzatermésből. A három legjelentősebb búzakülpiacink sorából az olasz piac emelkedik toronymagasan, amit a román, az osztrák és a német piac követ.

Összeállította: Szabó Jenő

Tartalom közti banner a cikk végére
no