Pályázati aktualitások

Október és november hónap végén hirdették meg a LEADER helyi pályázati felhívásokat, első körben a vállalkozások részére, majd egy hónappal később a civil szféra által igénybe vehető támogatási konstrukciók váltak megismerhetővé. Január elejétől már lehetőség nyílt a pályázatok beadására, melyek hosszabb-rövidebb ideig lesznek elérhetők a rendelkezésre álló források és a pályázati igények függvényében. Általánosságban összefoglaljuk a pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókat, melyek részleteiről az aktuális pályázati felhívások nyújtanak teljes körű tájékoztatást. Felhívjuk a figyelmet, hogy az első körben kiadott pályázatok már módosultak, ezért fontos, hogy a végleges konstrukciót vegyék alapul.

Magyarország vidéki térségét a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Programban 103 db LEADER helyi akciócsoportot ismertek el. A programozási időszakot megelőzően lehetőségük volt felmérni az ernyőszervezetként működő egyesületeknek, hogy milyen fejlesztési igényeket tartanak fontosnak a vonzáskörzetükhöz tartozók, projektötleteket gyűjtöttek össze személyes konzultáció vagy ez igényfelmérő lap kitöltésén keresztül. A beérkező projektjavaslatokat összesítették, és ezt követően az akciócsoportok egy Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát alkottak meg, melyben rögzítették a pályázati lehetőségeket, a hozzájuk tartozó felhasználható keretösszegeket, a várható nyertesek darabszámát, a támogatásban részesíthetők körét, a részvételhez kötött jogosultsági feltételeket, a támogatható beruházásokat, a támogatás mértékét és intenzitását, a vállalandó kötelezettségeket, a benyújtási időszakokat és a kiválasztási elvek szempontjait. A pályázatok feldolgozását, helyszíni ellenőrzését, kifizetési kérelmek kezelését is helyben fogják elvégezni a munkaszervezetnél, a döntéseket pedig az egyesületek tagjaiból összeállított független Helyi Bíráló Bizottság fogja meghozni. Év végéig több mint hatszáz HVS-en alapuló vidékfejlesztési pályázatot jelentettek meg a LEADER Helyi Akciócsoportok. A helyi kezdeményezések támogatására a Miniszterelnökség 41,3 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretében.

Támogatásra jogosult

A pályázati felhívások általában jól különválaszthatók a fejlesztési célok meghatározása szerint, így a két célszegmens a nem profitorientált és a profitorientált csoportokra oszthatók. A vállalkozási szférán belül különválasztják a részvételi lehetőségeknél a mezőgazdasági termelőket, a mezőgazdasági terméket feldolgozókat és a nem mezőgazdaságból származó bevétellel rendelkezőket. Ezek alapján kérelmet nyújthat be

• 1. célcsoport:

  • magánszemély,
  • őstermelő,
  • egyéni vállalkozó,
  • gazdasági társaság,
  • szövetkezet,
  • erdőbirtokossági társulat.

• 2. célcsoport:

  • önkormányzat,
  • egyesület,
  • alapítvány,
  • egyház,
  • nonprofit gazdasági társaság.

Támogatást igénylők kritériumai

Támogatásban kizárólag olyan projekt részesülhet, ami az akciócsoport illetékességi területéhez tartozó vidéki térségben valósul meg. 10000 fő alatti lakosságlétszámú települések jogosultak a pályázaton való részvételre, illetve a 10000 fő feletti települések külterületén végrehajtott projektek is megfelelnek az irányelveknek. Általában egy munkaszervezet működési területe 10 és 30 közötti települést foglal magába. Gyakran előfordul, hogy az egyik akciócsoport a másiktól eltérő paraméterű felhívásokat határozott meg, de elég gyakran részvételi feltételként kötik ki, hogy 2017. január 1-től az érintett településen lakhellyel, életvitelszerű tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel, fiókteleppel kell rendelkeznie a támogatásért folyamodónak. Hasonló kívánalom, hogy a kérelmező a pályázat beadásának pillanatában már az akciócsoport tagjává kell, hogy váljon. Sok esetben vizsgálják a pályázat benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év meglétét, de azért előfordul induló vállalkozások részére igénybe vehető lehetőség is korlátozott számban. Az egyik legfőbb vizsgálati szempont az árbevételi arány, itt az 50%-ot meghaladó, illetve meg nem haladó mezőgazdasági árbevételi arány a vízválasztó, elmondható, hogy inkább nem a mezőgazdasági szektor van megcélozva fő szegmensként a vállalkozói körben. A mezőgazdasági termelőknél és feldolgozóknál is a kisebb üzemméretű pályázók vehetnek részt a felhívásokon. A teljes támogatási rendszerről elmondható, hogy a mikrovállalkozás méretű kérelmezők részére van a legtöbb elérhető forrás ebben a kategóriában.

Támogatható tevékenységek

A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia alapján a munkaszervezetek meghatározták az általuk preferált fejlesztési szükségleteket, és ezzel párhozamosan hirdették meg a felhívásokban a támogatható beruházások körét is. Előfordul, hogy valaki kötelezővé teszi például az egyik támogatható tevékenység alkalmazását, és eköré épülhetnek a választható egyéb elemek. Gyakori, hogy található önállóan támogatható tétel mellett önmagában nem támogatható tevékenység is az elszámolható költségek körében. Fontos odafigyelni a fejlesztés során előírt nem támogatható, nem elszámolható tételekre is. A meglévő vagy a kialakítani kívánt új tevékenység folytatásához lehetőség új gépek, eszközök, berendezések beszerzésére, épületek építésére, meglévők felújítására, infrastruktúra fejlesztésre, közösségi terek kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító berendezések telepítésére, marketing tevékenység végzésére. Nagy százalékban elmondható, hogy használt gép, eszköz beszerzésére nem lehet támogatást igényelni.

Akciócsoportonként szinte mindenhol megjelenik a turisztikai beruházások támogatása, akár szálláshelyhez kötötten, vagy csak aktív turisztikai tevékenységek keretében végzet szolgáltatások ösztönzése érdekében. Ajánljuk minden érdeklődőnek, hogy előzetesen vegyék fel a kapcsolatot az Akciócsoporttal a kapcsolatot, röviden mutassák be a projektötletüket, mert egy előszűrés nem jöhet rosszul arra az esetre például, ha valaki már az ötödik fagyizót szeretné megnyitni a településen.

A támogatás igénybevételének feltételei

Pályázat benyújtására kizárólag a Kormányhivatal (korábbiakban MVH) ügyfél nyilvántartási rendszerében regisztrált pályázónak van lehetősége saját ügyfélkapuján vagy meghatalmazás keretében. A kettős finanszírozás elkerülésének érdekében a pályázati felhívás keretében nem támogatható az a projekt, amely más forrásból megítélt támogatásra vonatkozó Támogató Okirattal/Támogatási Szerződéssel rendelkezik. A fejlesztés megvalósításának helyet biztosító ingatlannak rendezett tulajdoni és használati viszonyokkal kell rendelkeznie már a pályázat benyújtásakor, eszerint per- és igénymentesnek kell lennie, továbbá az üzemeltetési időszak alatt a használatát nem korlátozhatja semmi. Sok felhívásban alapvető elvárás, hogy a pályázat benyújtását megelőző év alkalmazotti létszámát legalább szinten kell tartani, míg bizonyos esetekben az igénybeveendő támogatási értékekhez a foglalkoztatotti létszámbővítés előírás. Fontos odafigyelni a szakszerűen összeállított támogatási kérelemre a hozzá benyújtásra kerülő dokumentumokra, mert a sok esetben felhívják a kiírók a figyelmet, hogy a hiánypótlás keretében benyújtott dokumentumokat már értékelési többletpont megadására nem áll módjukban figyelembe venni.

Megkezdés, megvalósítás, fenntartás

Támogatás a pályázat benyújtását megelőzően megkezdett projekthez nem igényelhető. A projekt megvalósítása a benyújtást követő napon saját felelősségére megkezdhető, de van néhány Akciócsoport, amely felújítás, bővítés előtt helyszíni ellenőrzés keretében megvizsgálja a kiindulási állapotot, ebben az esetben a jegyzőkönyv felvételét követően kezdhet hozzá a kérelmező az építési munkálatokhoz. Pályázati felhívásonként eltérhet, de nagy arányban a projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatói Okirat kézbesítéséig nem kezdődött meg, a Támogatói Okirat kézbesítését követően legfeljebb 12, 18 vagy 24 hónap áll rendelkezésre. A nyertes pályázatokhoz kapcsolódóan 3 vagy 5 éves fenntartási kötelezettség van, ez idő alatt a beruházás tárgya nem adható el és nem adható bérbe más részére, kizárólag a pályázó használhatja a megvalósítandó célok eléréséhez. A fejlesztés kivitelezését a rendelkezésre álló határidőn belül minimum 1 és maximum 5 mérföldkő keretében van lehetősége megvalósítani a támogatottnak.

Támogatás forrása, mértéke, összege

A korábbi 2013-ban meghirdetett LEADER támogatásokhoz képest összességében elmondható, hogy jóval kevesebb a helyi akciócsoportok rendelkezésére bocsátott felhasználható forrás, esetenként csak harmada, negyede, így a korábbi gyakorlattól eltérően, hogy minél több pályázatot tudjanak támogatni a korábbi átlagosnak számító 15-30 millió Ft-os támogatási felső határt most 5-8 millió Ft-ban határozták meg. Az előzetes kalkulációk szerint pályázati felhívásonként 10-30 db támogatható pályázattal kalkuláltak, ami nagyon leegyszerűsítve a képet településenként 1-2 db kérelem jelenthet. A támogatás iránt igénybevevő pályázói kedv nem csökkent, ebből következően nagy versenyre, magas nyerési ponthatárra lehet számítani. Nem véletlen, hogy a kiírók az értékelési szempontrendszer kapcsán elég magas, akár 60 pontos benyújtási minimum ponthatárt állapítottak meg, ami még természetesen még nem a nyerési szint csak a részvételi lehetőség ugródeszkája. Ezekre a limitértékekre fontos odafigyelni, nehogy fölösleges pénzt, időt, energiát fordítsanak a kérelem beadására.Fontos odafigyelni a támogathatóságon belül a különböző belső korlátokra is, mert a maximális támogatási összeghatáron felül az egyes tételekre, például eszközbeszerzésnél alacsonyabb felső korlát kerülhet megállapításra.

A támogatás mértéke:

A vállalkozói szférában nagy átlagban az elszámolható kiadások 50-60%-a az alaptámogatás, míg hátrányos helyzetű településeken ez akár 10-20%-kal is emelkedhet.

A nem profitorientált pályázói kör részére a felmerülő költségek 60-75%-a lehet a támogatás intenzitása, de ez hátrányos besorolású településeken felmehet 80-100%-ig is.

A pályázat benyújtása

A támogatási kérelem ügyfélkapun keresztüli elektronikus benyújtására a 2018. január elejétől 2019. december végéig van lehetőség. Az első szakaszzárás 2018. február elején lesz. Amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló keret kimerül, az IH a benyújtási határidő előtt a pályázat beadás lehetőségét felfüggesztheti.

Somogyi Tibor – Tavaszi Attila

Som-Tan Pályázati Tanácsadó Iroda