A pneumatikus műtrágyaszórók az egyenletes, precíz kijuttatás bajnokai

Túlzás nélkül állítható, hogy napjainkban a hazai műtrágyaszóró állomány 90%-a röpítőtárcsás rendszerű, a pneumatikus kijuttatású szórókerettel szerelt modellek aránya nagyon kicsi. Annak, hogy így alakultak az arányok a konstrukciós kialakítás tekintetében, több oka is van. Cikkünkben ezekre világítunk rá, és kiemeljük a pneumatikus szórógépek előnyeit, illetve néhány hátrányát a hagyományos röpítőtárcsás modellekkel szemben.

Mielőtt rátérnénk a pneumatikus rendszer jellemzőire, röviden tekintsük át milyen konstrukciós megoldású pneumatikus műtrágyaszórók készülnek napjainkban, és milyenek álltak munkába az elmúlt évtizedekben.

A pneumatikus műtrágyaszórók jellemzői

A hagyományos röpítőtárcsás gépekhez hasonlóan ezek is elérhetők függesztett, vontatott és felépítményes változatban is. A pneumatikus műtrágyaszórók a granulált tápanyagszemcséket, radiál ventilátor által keltett levegőáram segítségével juttatják ki. A levegőáram megragadja a szemcséket és a műtrágya – a légvezető csőrendszeren keresztül – a szórókereten, a csövek végén lévő ütközőlapokra vezetve kerül kiszórásra és terítésre. Az ütközőlapos megoldás mellett korai gépeken forgószórófejes kijuttatás is jellemző volt. A legnagyobb konstrukciós eltérés a különböző modellek között leginkább a műtrágya adagolásában tapasztalható. Accord-Weiste licenc alapján, hazai gyártásban (Pneugram ES) már 1976-tól gravitációs adagolású, pneumatikus szórógépek voltak széles körben elérhetők az akkori nagyüzemek számára. E típus függesztett változatánál lefelé szűkülő tartályból, szabályozható adagoló nyíláson, gravitáció útján jut a granulátum a fő légcsatornába, ami egy ütközőkúpos elosztófejhez szállítja a tápanyagot, és ezen keresztül oszlik el a szórófejekhez vezető csőrendszerben. A vontatott változatnál egytengelyes pótkocsialvázra szerelt, hátra billenthető főtartályból került feltöltésre, az alváz hátsó részére csatlakoztatott, a függesztett kivitel jóval kisebb, szűkített gyűjtőtartállyal szerelt változata. E gépek szórásegyenlőtlensége akkoriban 15% alatt volt, ami napjainkban magas számnak tűnhet, de az akkori röpítőtárcsás modellekhez képest igen jó érték volt.

A bütykös vagy osztott adagolóhengerek jellemzői

A másik – napjainkban is elterjedtebb adagolási megoldás – az osztott, bütykös tolóhengeres konstrukció. Ezek általában szakaszolt bütykös adagolóhengerek vagy hengerpárok. Ma már a nagy (2436 m) munkaszélességgel dolgozó pneumatikus gépek adagolóhengerei sok esetben szórófejenként van tagolva, szakaszolva, és intelligens elektronikus adagolásvezérlésük révén akár háromszög alakú táblák széleit lekövetve is képesek, menet közben egymás után lezárni az adagolást. Az adagolóhengerek meghajtása vontatott modelleknél – típustól függően – általában a műtrágyaszóró járókerekéről fogaskerekes, vagy láncáttételen keresztül, mechanikusan, illetve hidrosztatikusan, hidromotorok segítségével történik. A függesztett és felépítményes változatoknál pedig zömmel a hidraulikus meghajtást alkalmazzák. A pneumatikus szóróknál a kijuttatáshoz szükséges légáramot általában radiál ventilátorok biztosítják, amelyek vagy a traktor TLT-tengelyéről, vagy pedig telepített hidromotorról kapják a meghajtást. A legtöbb modellnél lehetőség van légáram sebességének szabályozására is. A mai korszerű, vontatott modellek már lengéscsillapított futóművekkel és lejtőkiegyenlítéssel vásárolhatók, és zömmel könnyűfém szórókerettel rendelkeznek. Keretcsatlakozás szempontjából kétféle konstrukciós megoldás terjedt el. Az egyik kialakításnál a váz két oldalából a járókerék előtt ágaznak a keretszárnyak, és az adagolóhengerek párban, szárnyanként látják el a rendszert, míg a másik kivitelnél a vontatott vázkeret hátsó részére szerelik a szórókeretet. A pneumatikus szórógépek napjainkban már szinte kivétel nélkül ütközőlapos szórófejekkel szerelt kijuttatókerettel végzik a tápanyagpótlást. A légáram irányához képest szögbe állított ütközőlapok általában műanyag vagy gumi bevonatúak. Régebbi modelleknél függőleges irányból érkezett a granulátum az ütközőlapra, de az újabb konstrukcióknál fokozatosan arra törekedtek a gyártók, hogy a szállító-csőrendszerben minél kevesebb irányváltoztatás legyen, így a szemcsék súrlódása a csőrendszer falával is ritkább. Napjainkban már az ütközőlap úgy van elforgatva és szögbe állítva, hogy a csőrendszerben vízszintesen érkező granulált szemcsék útjába essenek. A szórásképek általában kúpos alakot formálnak, de ezt befolyásolhatja az ütközőlap szögállása. A forgó szórófejek csak a több évtizeddel korábbi konstrukciókon került néhány esetben alkalmazásra. Míg régen a munkaszélességük 10-20 méter között volt, addig napjainkban a pneumatikus szórók kijuttatási tartománya – a növényvédő gépek szórásszélességéhez igazodva – 24/30/32/36 méter. Műtrágyatároló-tartályuk befogadókapacitása – a mai vontatott konstrukcióknak már a nagy munkaszélességhez igazodva – 4.000-6.000 liter. Természetesen ezekkel a paraméterekkel rendelkező szórógépeket megfelelő területnagyság és üzemméret mellett lehet gazdaságosan kihasználni. A kisebb területen gazdálkodóknak érdemesebb inkább a kisebb 9-15 m munkaszélességű, 1.500-2.500 literes tartállyal szerelt, függesztett változatokat választani. A hárompont-függesztésű konstrukciók nagy előnye még, hogy feltöltésük sokkal könnyebb, hiszen egy kisebb billenő pótkocsiból emelve (EB-4) vagy egy magasabb építésű, gabona ablakkal szerelt hátrabillenthető rakfelületű pótkocsiból – a műtrágyaszórót a talajra leengedve – könnyűszerrel feltölthetők.

Napjaink korszerű pneumatikus konstrukciói már ISOBUS kommunikáción keresztül, monitorról is vezérelhető. Többek között a szakaszolás, a légáram sebessége, a keretnyitás-zárás, kalibrálás, illetve a kijuttatott műtrágya hektáronkénti mennyisége is a monitoron, elektronikusan a fülkéből szabályozható. A legkorszerűbb változatok GPS-navigációval és N-Sensorral karöltve képesek hozamspecifikus kijuttatásra.

Természetesen azoknál a típusoknál, ahol az adagoló meghajtása mechanikus, ott a kijuttatott mennyiség szabályozása a hajtásáttétel manuális megváltoztatását igényli, így ezek kezelése nehézkesebb, viszont az egyszerűbb megoldások miatt olcsóbbak is.

A tengerentúlon nagyon elterjedtek, itthon viszont kis darabszámban voltak/vannak jelen a felépítményes pneumatikus-szórógépek. Az amerikai kontinensen ezeknek általában Terra Gator eszközhordozókra szerelhető változatai ismertek leginkább, itthon ezekből talán tucatnyi állt munkába a ’90-es években új, illetve használt állapotban.

Nyugat-Európában néhány önjáró permetező alvázra, és az MB Trac illetve MB Unimog eszközhordozókra készültek felépítményes verziók.

Az egyik jelenleg is elérhető, függesztett modell (fotó: Zürn Harvesting GmbH & Co. KG)

Napjaink egyik legismertebb vontatott pneumatikus műtrágyaszórója (fotó: RAUCH Landmaschinenfabrik GmbH)

Mivel a pneumatikus rendszerű gépek bonyolultabbak a röpítőtárcsás rendszerű szóróknál, értelemszerűen drágábbak is. Általában egy közel azonos munkaszélességű tárcsás szóró áránál 3-4-szer drágább, viszont a pneumatikus szórószerkezetű műtrágyaszóróval való kijuttatás előnye a röpítőtárcsás konstrukcióval szemben, egyértelműen a munkaszélességéhez kapcsolódó egyenletesebb szóráskép. A mai korszerű, osztott adagolású, pneumatikus típusok szórásegyenlőtlensége 5% alatt van, ezért szóráspontosság szempontjából kiemelkedők. A jól beállított tárcsás szórógép háromszög vagy trapéz alakú, keresztirányú szórásképet biztosít. Csak a szórásképoldalak megfelelő átfedésével lehet az egyenletes műtrágyaeloszlást biztosítani. A pneumatikus rendszerű gép viszont a csatlakozó nyomvonalaknál nem igényel akkora átfedéseket, amelyet a röpítőtárcsás műtrágyaszórógépek szórásegyenlőtlensége elvár a csatlakozásnál.

A tengerentúlon a felépítményes változatok Terra Gator eszközhordozókon az elterjedtek (fotó: a szerző felvétele)

Egyszerűbb kivitelű, tisztán mechanikus meghajtású, vontatott modell (fotó: Salford Group, Inc.)6. kép. Osztott, bütykös adagoló henger (fotó: mediatum.ub.tum.de)

A mai korszerű pneumatikus szórógépek keretszélesség-kínálata olyan széles, hogy a növényvédőgépünk munkaszélességéhez igazodó méretből tudunk választani, amely művelőnyomos termesztésnél, de a kapásnövény-kultúráknál is hatékony, költségtakarékos kijuttatást eredményez. A szórókeret-felfüggesztésnek és lengéscsillapításnak köszönhetően a különböző talajegyenetlenségek is kevésbé befolyásolják a szórásképet, nem úgy, mint egy függesztett röpítőtárcsás gépnél, ahol főleg a tavaszi fejtrágyázásnál előfordulhatnak olyan nehezebben járható szakaszok, amelyeken való áthaladás ezt befolyásolná. A pneumatikus gépek kijuttató-kerete szórófejenként szakaszolható – akár menet közben is –, így a táblaszélekre való reagálás könnyen és sokkal pontosabban megvalósítható.
A pneumatikus műtrágyaszórók viszont a röpítőtárcsás gépeknél jóval érzékenyebbek a műtrágyagranulátum minőségére. Azon belül is leginkább a granulált tápanyag csomósodása befolyásolhatja érzékenyen a szórógép munkáját, hiszen az ilyen összeragadt granulátumcsomók eltömődést okozhatnak a szemcseszállító-rendszerben, amely egy vagy több szórófej leállását okozhatja. Annak érdekében, hogy a műtrágya-csomósodást elkerüljük, gondosan kell kiválasztanunk a big-bag zsákokban tárolt granulátum tárolási helyét. Napfénytől védett száraz, teljesen zárt, nem nagy hőingadozású helyen érdemes tárolni annak érdekében, hogy a szemcsecsomósodást elkerüljük.

Farkas Imre