A talajegészség öt alapelve

Az USA no-till gazdaságaiba tett kirándulásunk során azt tapasztaltuk, hogy az amerikai gazdák kívülről fújják a talajegészség 5 alapelvét. A talajegészség kifejezés alatt azt értjük, hogy a talaj folyamatosan képes arra, hogy élő ökoszisztémaként működjön, amely fenntartja a növényeket, állatokat és embereket.

Ezt az 5 pontot egyfajta krédóként alkalmazzák a tengerentúli gazdák, hiszen ezek alapján könnyen megvalósítható a talajépítéshez szükséges rendszerszintű megközelítés. Az 5 alapelv: 1) folyamatos talajtakarás; 2) minimális talajbolygatás; 3) növényi diverzitás; 4) élő növények és gyökerek 365 napon keresztül; 5) az állatállomány integrációja.

1. Folyamatos talajtakarás

A folyamatos talajtakarás – legyen az mulcs, szármaradvány vagy takarónövény-maradvány – a szántóföldeknek, legelőknek, gyümölcsösöknek és kerteknek egyaránt számos előnyt biztosít:

A szél- és vízerózió kontrollálása: a talajtakaró megvédi a talajt a víztől és a széltől, egyhelyben tartja a talajt és vele együtt az értékes szerves anyagot és a tápanyagokat.

Evaporáció csökkentése: a talajt védő réteg csökkenti a párolgást, így több nedvesség marad a talajban a növények számára.

Talajhőmérséklet szabályozása: a talajt védő „pajzs” szabályozza a talajhőmérsékletet, a talaj hideg időben melegebb, meleg időben hűvösebb lesz. Akárcsak mi, emberek, a talaj táplálékhálója is akkor funkcionál a legjobban, ha kiegyenlített a hőmérséklet.

Tömörödöttség: a csupasz talajra lehulló eső a talajtömörödés egyik fő oka. Amikor a talajt védő réteget éri az eső, akkor az elnyeli az esőcsepp energiáját.

Gyomok elnyomása: a folyamatos talajtakarás limitálja a gyomcsírák számára elérhető napfény mennyiségét.

Élőhely: a talajvédő „pajzs” biztonságos élőhelyet jelent a talaj felett és a talajban található életformáknak.

A folyamatos talajtakarást egyszerűen ellenőrizhetjük: csak nézzünk le a talajainkra, és kérdezzük meg magunktól, hogy a talajfelszín hány százalékát fedi a szármaradvány. Az eróziót meg kell fékeznünk, csak így tudjuk elkezdeni a talajépítést. A cél az, hogy a talajaink 100%-át lefedjük zöld növényekkel vagy szármaradvánnyal a tenyészidőszak alatt és azon kívül is.

A cél az, hogy a talajaink 100%-át lefedjük zöld növényekkel

2. Minimális talajbolygatás

A talajbolygatás szó említésekor automatikusan a túlzott talajművelésre gondolunk, holott a talajbolygatás jellemzően három formában fordulhat elő:

Biológiai bolygatás: ide soroljuk a túllegeltetést, ami korlátozza a növényeket abban, hogy a rendelkezésre álló szén-dioxidot és napfényt optimálisan hasznosítsák.

Kémiai bolygatás: túlzott növényvédőszer- és tápanyag-kijuttatás, amely károsíthatja a talaj táplálékháló működését.

Fizikai talajbolygatás: a talajművelés, amire ebben a cikkben fókuszálunk.

A talaj általában 45% ásványi anyagot (homok, iszap, agyag), 5% szerves anyagot, 25% vizet és 25% levegőt tartalmaz. A víz és a levegő a pórusterekben, az aggregátumok között található. Az idő előrehaladtával a talajművelő eszközök csökkentik, és végül teljesen megszüntetik a pórustereket, így romlik a beszivárgás, és megsemmisülnek a biológiai ragasztók, amik összetartják a talajainkat. A vízerózió, a szélerózió, a belvíz/pangó víz, a cserepesedés és a szervesanyag-tartalom csökkenése is a túlzott talajművelés következménye. Vissza tudjuk fordítani a művelés talajra gyakorolt hatásait? Igen, vissza tudjuk. A talajbolygatás minimálisra csökkentése egy jó kiindulás ahhoz, hogy újraépítsük a talaj aggregátumait, a pórustereket, a talaj ragasztóit és a szerves anyagot. Ez egy alapvető lépés a hosszú távú talajtermékenység fenntartása érdekében.

3. Növényi diverzitás

Talajaink olyan környezetben alakultak ki, amikor számos növényfaj működött együtt egy közösségként. A mezőgazdaság megjelenésével azonban ezeket az évelő polikultúrákat egyéves monokultúrák váltották fel, és a talajlakók, amelyek változatos évelő növényektől kapták a táplálékot gyökérváladékok formájában, most egyszerre csupán egyféle, egyéves növénytől kapják a tápanyagokat. Az eredeti növénypopulációkat úgy tudjuk utánozni, hogy változatos vetésforgót használunk, amely több biodiverzitást biztosít, így élteti a talaj táplálékhálót. Ez cserébe javítja a csapadék beszivárgását és a tápanyagok körforgását, és közben csökkenti a károsítók, kórokozók nyomását. A négyféle növénytípus néhány példával a következő:

– melegkedvelő fűfélék: kukorica, cirok, szudánifű, köles;
– melegkedvelő kétszikűek: napraforgó, szója;
– hidegkedvelő fűfélék: búza, zab, árpa, rozs;
– hidegkedvelő kétszikűek: len, borsó, lencse.

A változatos vetésforgók az egykori természetes növénytársulásokat utánozzák, ezek elengedhetetlenek a talajmegújító mezőgazdaság technológiájában.

4. Élő növények és gyökerek 365 napon keresztül

Az évelő növénytársulásokban megtalálhatjuk a hidegkedvelő füveket, a melegkedvelő füveket és a virágzó fajokat. Ezek a növények képesek arra, hogy a hűvösebb őszi és tavaszi időben, valamint a meleg nyáron is fejlődjenek. Ez teszi lehetővé, hogy a talaj táplálékháló gyökérváladékokkal való ellátása folyamatos legyen a tenyészidőszakon keresztül. Szántóföldjeinken általában egyéves hidegkedvelő vagy melegkedvelő fajokat termesztünk, amelyeknek van egy „alvó” időszakuk a vetés előtt és az aratás után. Ezt a hiátust töltik ki a takarónövények, ellátva a talajéletet gyökérváladékkal ebben az időszakban. A takarónövényeket egyéves, kétéves vagy évelő növényként illeszthetjük be a vetésforgónkba. Kis területen kezdve biztosan minden gazdálkodó megtalálja, hogy melyik megoldás működik a legjobban.

A takarónövények az alábbiakban segítenek nekünk:– napfény és szén-dioxid folyamatos felhasználása, és így a talajélet táplálása a gyökérváladékokkal;– aggregátumképzés és pórustér létrehozása a talajban, javítva a beszivárgást;– a talaj takarása, a víz- és szélerózió megfékezése, valamint a talajhőmérséklet és az eső általi talajtömörödés szabályozása;– szervetlen tápanyagok felvétele és elérhetővé tétele, így javítva a talajvíz minőségét;– szikes foltok kezelése;– táplálék és élelem a beporzó rovaroknak;– gyomok elnyomása a területen;– táplálék, élettér és terület a vadaknak;– a haszonállatok integrációjának lehetősége a legeltetéssel;– diverzitás hozzáadása a vetésforgóhoz;– a C:N arány beállításával a takarónövény-maradványok lebomlási sebességének gyorsítása/lassítása.

A talajbolygatás minimálisra csökkentése egy jó kiindulás ahhoz, hogy újraépítsük a talaj aggregátumait

5. Az állatállomány integrációja

Az állatok, a növények és a talajok egymást erősítő szerepe évezredekre nyúlik vissza. Az utóbbi időkben sajnos az állatok kötött tartása, valamint az állattartó gazdaságok számának csökkenése miatt az állatok szerepe ebben a képletben visszaszorult.

Miért lenne érdemes újra a rendszer részeivé tenni a haszonállatokat?

Kiegyensúlyozott szén-nitrogén arány: az őszi-téli legeltetés a magas széntartalmú szármaradványt alacsony széntartalmú szerves anyaggá alakítja át, amely kiegyensúlyozza a C:N arányt, és kezeli a szármaradványt a direktvetés előtt.

Jobb újrahajtás: a tavaszi-nyári legeltetés, amelynek során az egyéves vagy évelő növényeket csak rövid ideig legeltetjük, és hosszan pihentetjük, segít a növényeknek az újrahajtásban, így hasznosítva a szén-dioxidot és a napfényt.

Tápanyagexport csökkentése: nem kell a takarmányt az istállóba szállítanunk, helyette helyben tudjuk legeltetni, így kevesebb tápanyagot viszünk le a területeinkről. Ez segít a tápanyagok, ásványi anyagok, vitaminok és a szén körforgásában.

Gyomnyomás kezelése: a legeltetéssel gyomirtó szerek nélkül kontrollálhatjuk a gyomokat.

Magas tápértékű étrend: a takarónövények és a szármaradványok legeltetése lehetővé teszi, hogy ősszel hamarabb lehozzuk az állatállományunkat az évelő gyepterületekről, így a gyepnek hosszabb regenerációs idő áll rendelkezésére.

Egyszerűbb trágyakezelés: nem kell az istállóban keletkező trágya mozgatásával, tárolásával és kiszórásával foglalkoznunk. A tápanyagok megőrzése és a vízminőség védelme is egyszerűbbé válik.

Hogyan lehet ismét állatállomány a területünkön?

Legeltethetjük ősszel és télen a szármaradványt és a takarónövényeket.

Nyáron egy teljes szezont kitöltő takarónövényre hajthatjuk rá, és ha elég időt hagyunk a növedéknek, akkor ősszel és télen ismét legeltethetjük őket.

Évelő növényeket is legeltethetünk, amelyek ugyanúgy részei a vetésforgónak, mint az egyéves növények.

Összefoglalva

A talajegészség 5 alapelve segít bennünket, gazdálkodókat abban, hogy egy-egy technológiai elemről – legyen az munkagép, tápanyag vagy művelet – azonnal el tudjuk dönteni, hogy talajunk egészségét szolgálja-e. Ezen alapelvek mentén felépíthető a talajegészségre fókuszáló rendszer, amely nem csupán rövid távon csökkenti a költségeinket, de segít abban, hogy hosszú távon egyre kevesebb ráfordítással egyre jobb minőségű élelmiszert állítsunk elé. A cikk elkészítésében nyújtott segítségükért köszönet a Menoken Farm (Bismarck, Észak-Dakota, USA) dolgozóinak.

Diriczi Zsombor
Démétér Biosystems Kft.