A repcebetakarítás alternatívái

A repce vetésterülete az elmúlt három évben 300 000 ha körül alakult. Terméshozama átlagosan mintegy 3 t/ha volt, a betakarított termés volumene pedig 900 000–1 000 000 tonna között alakult. A repcetermesztés ilyen kedvező alakulását a stabil mezőgazdasági piaci háttér és a kedvező (110 000,- Ft/t) felvásárlási ár is támogatja. További termesztéstechnológiai előnyt jelent, hogy a kalászosok jó előveteményei.

A korán lekerülő kalászosok után – a kellő időben és minőségben – el lehet végezni a tarlóhántási, -ápolási és egyéb talajmunkákat, magágykészítést. Korlátozó tényező, hogy önmaga, napraforgó, illetve egyéb keresztesvirágúak után csak 4 évenként vethető. Morfológiai és pergésre hajlamos tulajdonságai miatt a betakarítását a veszteségek csökkentése céljából különös gonddal kell végezni.

A repce betakarítása általában egymenetben, arató-cséplő gépekkel történik (1. kép). A repce azonban elhúzódó virágzású növény. Ez a probléma nemcsak táblaszintű, hanem növényenként is jelentkezik, az alsó becők a felsőkhöz képest előbb érnek. Éppen ezért a termőterület jelentős részén – az aratás megkezdése előtt – az állomány vegyszeres kezelése, szárítása, deszikkálása elkerülhetetlen.

1. kép. Repce egymenetes betakarítása oldalkaszával szerelt vágóasztallal

Az állomány deszikkálása ugyan külön szervezési feladatot jelent, de számos előnnyel járhat. Az aratás időpontja előrehozható, bizonyos mértékig az időjárástól függetleníthető, optimális időben elvégezhető, a betakarítógépek munkaminősége javul, csökken a betakarítási veszteség, javul a betakarított termény minősége. A magtisztítás és -szárítás jól szervezhető, a szárítás költsége csökkenthető. Az állománykezelésre, deszikkálásra számos vegyszer áll rendelkezésre. Gyommentes állomány esetén regulátorhatású szerek, gyomos állapotnál pedig totális herbicidek használhatóak, illetve az elhúzódó érés „érésgyorsító” vegyszerek alkalmazásával egalizálható. Egyes esetekben az állomány szárítása elhalasztható, de ilyenkor szükséges lehet a becők ragasztása. Ezeknek a vegyszereknek a környezetkímélő földi kijuttatására számos, különböző tartálytérfogatú függesztett, vontatott, illetve nagy hasmagasságú magajáró permetezőgép áll rendelkezésre. Ezek a földi permetezőgépek – a művelőnyomok osztásának megfelelően – széles munkaszélesség-választású szórókeretekkel rendelkeznek (2. kép).

2. kép. Magajáró permetező nagy munkaszélességű szórókerettel

A függesztett gépek tartálytérfogata 800–1 000–1 200 l, a vontatott gépeknél 2 500–7 600 l, a magajáró gépeknél pedig 6 000–10 000 l tartálytérfogat a jellemző. A környezetkímélő és vegyszerhatékony kijuttatás fontos szempont, ezért a szórókeretnek az emelőszerkezethez történő csatlakoztatása különböző – gyakran a talajt vagy az állományt követő szenzorokkal vezérelt – megoldású.

A gyártók a konstrukciók tökéletesítésére számos megoldást kipróbálnak a végleges kialakításhoz. A rácsos szórókeretek kisebb munkaszélesség esetén – szállítási helyzetben – kézi erővel, manuálisan becsukhatók. A nagyobb munkaszélességű változatoknál a szórókeretek hidraulikus munkahenger segítségével a tartály mellé vízszintes vagy függőleges, illetve ahhoz közel álló síkban egyes változatoknál több lépcsőben becsukhatók (3. kép).

3. kép. Vontatott permetezőgép becsukott szórókerettel

Az újabb fejlesztésű gépeken a szórókeret magassága üzem közben a szenzorvezérlésnek megfelelően automatikusan követi az állomány magasságát. A szórókeretek hordozzák a különböző konzisztenciájú, különböző adagmennyiségben és cseppméretben kiszórásra kerülő, vegyszerek kijuttatására alkalmas fúvókákat. A fúvókák elhelyezése a szórókereten 250–500 mm között változó. A fúvókák védelmét egyes típusokon védőkeret szolgálja. Az elsodródás csökkentése szempontjából a kisebb osztású fúvókaelhelyezés kedvezőbb. A szórókereten elhelyezett LED-világítás az éjszakai munkában az ergonómiai kényelmet szolgálja. A szórókereten elhelyezett szélzsákos megoldás szintén csökkenti az elsodródást, és az alatta keletkezett turbulencia segíti a vegyszert a levélzet fonákjára juttatni. Meghatározott feltételekkel és engedélyekkel a repülőgépes kijuttatás is lehetséges. Mindkét esetben azonban különös tekintettel kell lenni az elsodródás veszélyére.

A repce betakarításához az aratócséplő gépet a morfológiai tulajdonságoknak megfelelően be kell állítani. A szemsérülések csökkentésére a dobfordulatot jelentősen, 400–600 f/min-re kell csökkenteni. A nagytömegű és vastag szárak okozta eltömődések elkerülése céljából a dobhézagot növelni szükséges. Az aratást magas tarlóval (25-30 cm) kell elvégezni, ami azt jelenti, hogy a vastagabb szárrészek a tarlón maradnak, nem terhelik a cséplőszerkezetet, ami szintén csökkenti az eltömődés veszélyét. Repcearatáskor a motolla szerepe az anyag megtámasztása. Ezért a motolla helyzetét hátrahúzott állapotba kell beállítani. A kipergési veszteség csökkentésére pedig a motolla fordulatszámát úgy kell beállítani, hogy a kerületi sebessége 1,1-1,2-szerese legyen a haladási sebességnek, amit 5-6 km/h-ra célszerű beállítani.

A repce egymenetes betakarítása a hagyományos gabonavágó asztalokkal felszerelt arató-cséplő gépekkel elvégezhető. A repce sűrű kultúrájában a hagyományos vágóasztalok rendválasztói nem tudnak eredményes szétválasztási munkát végezni, ez azt jelenti, hogy – még a gondosan megválasztott motolla-fordulatszám és helyzetbeállítás mellett is – a szárrészeket a motolla feltekerheti, a rezgőmozgás pedig kipergetheti a magokat. A kipergett magok a vágóasztalok előtt a talajra hullanak, vagyis nagy lesz a betakarítási veszteség. Ennek elkerülése érdekében alkalmazzák a vágóasztalokra jobb vagy két oldalra szerelhető alter náló, kettőslöketű oldalkaszákat (4. kép).

4. kép. A vágóasztalra kétoldalt szerelt kettőslöketű oldalkasza

A rendválasztók helyére mechanikusan elektromotorral vagy hidrosztatikusan hidromotorral meghajtott oldalkaszák építhetők, míg a vágóasztal kinyúlását lemeztoldatokkal, betétlemezekkel oldják meg. Az oldalkaszák ugyan szintén okozhatnak pergési veszteséget, de a kuszált állomány szétválasztásával egyenletes anyagáramot biztosítanak. A betétlemezekkel kinyújtott vágóasztal pedig felfogja a motolla által kipergetett szemeket.

A repcebetakarító adapterek a hagyományos építésű gabonavágó asztalokra is építhetőek. Kialakításukat tekintve jól tömített, az oldalkaszákat tartó oldallemezekkel és a vágóasztal kinyúlását növelő egybeépített betétlemezekkel kerülnek kialakításra.

Tulajdonképpen az egyes adaptervágó asztalt gyártó cégek ezeket a kiegészítő berendezéseket – jól tömített oldallemezekkel, kinyúlást növelő betétekkel és vágószerkezettel egybeépítve is – mint repceadaptereket kínálják a gabonavágó asztalokhoz.

Mindkét megoldás jellemzője a vágóasztal megnyújtása a kipergett magok felfogására. Ugyanezen az elven működnek a hevederes vágóasztalok is. Ezek az oldalkaszákkal ellátott hátrahordó, hevederes vágóasztalok a nagy szártömegű repcét egyenletesen szállítják a középre hordó csigára, illetve egyenletesen jut a ferdefelhordóra és a cséplődobra az anyagáram. Ugyanakkor a hosszú vágóasztal-kinyúlásuk a pergési veszteséget is hatékonyan csökkenti. A hátrafelé hordó, szalagos vágóasztaloknál a vágószerkezet és a középre hordó csiga távolsága akár 1 000 mm is lehet. A levágott anyagot a több részből álló, osztott hevederek szállítják a középre hordó csigára. Az előzőekben említett egyenletes anyagátadást a csiga vezérelt pályán mozgó bedobóujjai végzik.

A középre hordó hevederes vágóasztaloknál is a vágóasztal a jobbról és balról középre hordó hevederek szélességével meghosszabbodik, vagyis ebben az esetben is a kipergett magok a középre hordó hevederekre hullanak. Középen egy keskeny bordás heveder és terménytovábbító csiga szállítja az anyagot a ferdefelhordóra. A középre hordó hevederek, illetve szállítószalagok hajtása elektro- vagy hidromotorokkal, hidrosztatikusan történik. Ez a hajtásátvitel lehetővé teszi a hevedereknek – a terheléstől függően –a behordási sebesség 0,1–3,0 m/min. közötti, fokozatmentes szabályozását. Abban az esetben, ha más, nehezen betakarítható növényeket (pl. szóját) termesztenek, ezeknek az adaptereknek a flexibilis kaszával szerelt változatainak feltétlen előnyös a használata (5. kép).

5. kép. A középre hordó hevederes vágóasztal-konstrukció

A repcebetakarítás pergési veszteségeit hatékonyan csökkenthetik az úgynevezett „Vario” vágóasztalok. Ezeknél a berendezéseknél a vágóasztal, illetve az alternáló vágószerkezet betétlemezei a vágószerkezettel együtt, hidraulikus munkahengerekkel kitolható, vagyis a vágóasztal hossza megnyújtható. A „Vario” vágóasztalok 500–700–1 000 mm hosszon tolhatóak ki (6. kép).

6. kép. Hidraulikus munkahengerrel kitolható „Vario” vágóasztal oldalkaszával

Ezek a „Vario” vágóasztalok az egyéb, nehezen betakarítható, dőlt állományban is csökkenthetik a veszteségeket. A repcebetakarításhoz a hátra- és középre hordó, hevederes vágóasztalok és a „Vario” változatok is felszerelhetők oldalkaszákkal. Gyommentes és kedvező időjárás melletti, egyenletes állományban ezek a berendezések – kissé nagyobb veszteségszinttel – deszikkálás mellőzésével is használhatók. Ez esetben a deszikkálás költsége megtakarítható. Ezt a megoldást kisebb táblaméretek és tagoltabb területi megoszlás mellett célszerű alkalmazni. Az elsodródás veszélyének kiküszöbölése és manapság a mezőgazdasági vegyszerfelhasználás csökkentésére irányuló törekvések miatt a repce kétmenetes betakarítása is előtérbe került. Ebből a szempontból az egyébként is magas tarlóval történő rendre vágás a száradás szempontjából feltétlenül előnyt jelent. A rendrevágó gépekkel lekaszált, magas tarlóra rakott repcerend szellős, levegővel jól átjárható, és gyorsan szárad (7. kép).

7. kép. Repce rendre vágása magajáró gépre szerelt rendrevágóval

A kétmenetes repcebetakarítás alapgépei a hevederes gabonavágó asztalokhoz hasonló, alternáló kaszaszerkezettel szerelt, hevederes kaszáló, rendrevágó, rendrakó gépek. Ezek a berendezések az univerzális traktorok mellső vagy a fordítóművel szerelt, tartósan hátramenetben is üzemeltethető univerzális traktorok hátsó függesztőberendezéséhez csatlakoztathatók, vagy vontatott változatban is készülnek.

Az egyszerűbb változatok hajtásukat az üzemeltető traktor TLT-jéről kapják, kardántengelyen keresztül. A bonyolultabb változatoknál a kasza, vágószerkezet hajtása mechanikusan történik. A motolla és a szállítószalagok hajtása hidrosztatikusan, hidromotorokkal van megoldva az üzemeltető traktor hidraulikus hálózatáról. Egyes típusokon pedig a TLT-ről meghajtott szivattyúból, olajtartályból, szűrőkből, vezérlőszelepekből, hidromotorokból álló kiépített hidraulikus rendszert alkalmaznak. A kíméletes vágás céljából ezeken a gépeken általában kettőslöketű alternáló kaszákat építenek a gépekbe. A lábon álló repcét ezeknél a gépeknél is állítható magasságú és kinyúlású, vezérelt pályán működő motolla támasztja meg. A motolla fordulatszáma – ez esetben is – fokozatmentesen szabályozható, és a kerületi sebességének kissé nagyobbnak kell lennie a haladási sebességnél. A szállítóheveder sebessége ezeknél a gépeknél is 0,1–0,3 m/sec között szabályozható. A hevederes vágóasztalok hevedereinek forgásiránya ennek függvényében változtatható, akár középre, akár kétoldalra is lerakható az anyag, attól függően, hogy milyen a levágott anyag tömege.

A hevederes rendrevágó, rendrakó gépek 6–7–9 m munkaszélességgel készülnek, ezért a függesztett változatok szállítókocsin telepíthetők át, míg a vontatott változatok támkerekei és vonórúdja – szállítási helyzetben – befordítható, és az üzemeltető traktorral szállítható. A rendre vágást 18-20% nedvességtartalomnál kell elvégezni. A rendfelszedést és cséplést pedig az arató-cséplő gépre, a vágóasztal helyére szerelt vezéreltujjas vagy speciális rendfelszedő berendezéssel, 10-12% nedvességtartalomnál lehet elvégezni.

Dr. Kelemen Zsolt

műszaki szakértő