Pusztai mormota: génbankok őrzője és aktív „kertészlegény”

Az állatok nemcsak keresik a számukra ideális életteret, de alakítják is. Különösen az olyan nagy környezetformálók, mint a mormota. A méret azonban nem minden. A giliszta a világ legismertebb földművese és kertésze.

Máshol már kipusztult fajok nőnek a váraikon (forrás: www.researchgate.net)

A génbankok nemcsak az ember gondozásában léteznek, természetes úton is létrejönnek a világ minden pontján, jellemzően a föld alatt. A Lendület Vegetáció- és Magbank Dinamikai Kutatócsoport részben e talajba zárt magkészletet kutatja. A kutatócsoport vezetőjével, Valkó Orsolyával az mta.hu készített interjút.

Magkészlet az élőhelyek restaurációjához

Bizonyos magok a talajba kerülve azonnal csíráznak, vagy csak rövid ideig maradnak csíraképes állapotban. Más fajok magvai viszont akár évtizedekig, sőt évszázadokig életképesek maradhatnak, ezek alkotják a tartós magkészletet. „Előfordul, hogy a vegetációból bizonyos fajok már kipusztultak, de a magbankban még megőrződhettek. Vagyis e természetes pufferkapacitást felhasználhatjuk az élőhely helyreállításához” – magyaráz a kutatónő. Vannak növényfajok, amelyek szaporodási stratégiája a jövőbeli ideális körülmények kivárásán alapul. Ausztráliában sok növényfajt a bozóttűz bír azonnali csírázásra, a sivatagi fajoknál az eső, máshol a hőmérséklet vagy más fizikai hatás szakítja meg a magvak nyugalmi állapotát.

Ökoszisztéma-mérnökök

A legtöbb vizsgálat csak a talaj felső 20 centiméteres rétegében kutatja a magokat, mivel itt található a legtöbb életképes mag. Ehhez képest a kutatócsoport egy szikes gyepen végzett vizsgálat során azt találta, hogy még 80 centiméter mélységben is vannak csírázóképes szaporítóanyagok. Ebből a mélységből már kis eséllyel kerülnek a felszín közelébe a magok, hacsak egy talajlakó állat vagy ember alkotta gép meg nem mozgatja őket. A földigilisztáknak kitüntetett szerepük van a magok mozgatásában, de Kazahsztánban a pusztai mormota, más néven bobak (Marmota bobak) közreműködése is jelentős.

A mormoták kolóniákban élnek, és másfél méter mélyre hatoló üregrendszert alakítanak ki a talajban. Ezek felett rendszerint földhalmokat (várakat) emelnek. Az eredmények szerint a váron sok olyan növényfaj él, ami már sehol máshol. „Nagyon valószínű, hogy a régebbi vegetációtípusokra jellemző növények magjait a mormoták hozzák fel a felszín közelébe” – mondja Valkó Orsolya. A Lendület-kutatócsoport „ökoszisztéma-mérnöknek” nevezte el az ilyen biotópalakító állatokat. Ezek a fajok intenzíven alakítják a környezetüket, a végeredmény pedig egy más fajok számára is kedvezőbb élőhely. (Megjegyezzük: tulajdonképpen a földikutya és a vakond is hasonló ökológiai funkciót tölt be, sőt, ha elszakadunk a földtől, akkor a vizek terén a hódok is ökoszisztéma-mérnökök – a szerk.)

Sajátos növények a mormotavárakon

Talán ennél is érdekesebb, hogy a váron élő növényfajok pontosan azok, amelyeket a mormoták preferálnak. Ennek oka, hogy a ragadozómadarak miatt szinte csak a vár néhány tíz méteres környezetében mozognak. Itt tapossák és rágják a növényeket, itt ürítenek, ezáltal a helyi növények gyorsabban hajtanak. Továbbá a földalatti génbankokból is felhozzák a magvakat, így egy egyedülálló növényzet telepedik meg a váraikon. A csírázóképességüket hosszan megőrző, mélyből felkerülő, sótűrő fajok kihajtva maguk is sok sót tartalmaznak, ezeket elfogyasztva a mormoták fedezni tudják saját sószükségletüket. Egy ukrán vizsgálatban 200 növényt ajánlottak fel az állatoknak, és ők általában azokat választották, amelyek a várukon tenyésznek. Vagyis a tevékenységükkel a számukra ideális, tápanyagban gazdag növényfajok válnak lokálisan meghatározó fajjá. A teljes cikk elérhető itt.

Lásd még a témában: Amikor már a vetőmag-vésztartalék is vészjelzést ad.