Mivel növeljük a talajerőt egy ökogazdaságban? Amennyire evidensnek tűnik a válasz, annyira nehéz a gyakorlati megvalósítása. Ezekben a gazdaságokban ugyanis nincs elég szerves anyag, így jellemzően óriási erőfeszítést és anyagi terhet jelent a szerves kötésű nitrogénforrás előteremtése. Itt vannak a magyar praktikák.
A Biokontroll Hungária hosszú listán sorolja az ökogazdálkodásban alkalmazható trágyázó-, talajjavító és talajkondicionáló termékeket. Van köztük huminsav, aminosav, algakivonat, szárbontó és a kórokozókat parazitáló, illetve azokkal konkuráló talajbaktérium, különféle mikroelemek, fermentált baromfitrágya, cukoripari és sütőipari melléktermékek, a talaj vízmegtartó képességét növelő anyag. Egyszóval, végtelennek tűnik a kínálat. Ám kevés köztük az igazi nitrogénforrás. Ezt ugyanis szerves formában nehéz és költséges jól tárolható és szállítható, koncentrált termékként forgalomba hozni. Az egyik gyártói megoldás a folyékony tápoldat, amelyben nagyjából 30 százaléknyi szerves anyag szerepel, a másik a pelletált baromfitrágya, ami kis súlyú koncentrátuma az egyébként is tápanyagdús madárürüléknek. Még így is 0,5–2 tonnára van belőle szükség egy hektáron, hiszen eleminitrogén-aránya mindössze 4 százalék. A pelletált baromfitrágya „alsó hangon” 35–140 ezer forintos költsége a műtrágyázással összevetve jóval magasabb összeget jelent, de összetételében sokkal változatosabb tápanyag-visszapótlást eredményez. Ha ezt a nitrogénmennyiséget istállótrágyával akarnánk kivinni, akkor nagyjából nyolc-tízszeres anyagmennyiséget kellene megmozgatnunk, igaz, csak három-négy évente. De nem is ez az igazi bökkenő: akinek állata van, az az istállót körbevevő földeken – a sajátján – szeretné hasznosítani a tápanyagot.
Állat nélkül is karcsú a bevétel
Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem tartanak állatot maguk az ökogazdák? Azért, mert a biogazdaságokban engedélyezett szerves trágya csakis extenzív tartásból származhat. Ezzel két probléma van: az egyik az, hogy ez egy költséges, támogatások nélkül ráfizetéses tevékenység, a másik, hogy az extenzív tartás jellemzően a trágya nagy területen való széthordásával, talajba taposásával jár, magyarán összegyűjthetetlen. Rescsik László is tart néhány mangalicát és tyúkot, de nem ezek trágyáját hasznosítja, hanem egy biogazdaságból hozat szürkemarhatrágyát. „Háromszáz négyzetméternyi eperföldre 10 tonna marhatrágyát vettem, a termés mégis csak a harmada lett a konvencionálisnak. Ezt nem kompenzálja a 30 százalékkal magasabb biofelár” – mondja.
Homoktalajon még nehezebb (forrás: baromfitragya.hu)
A zsombói talaj 3–5 aranykoronás homok, rengeteg szerves trágyát felemésztene az itteni gazdálkodás, és úgy tűnik, akkor sem jó a végeredmény. „Tavaly ugyanez volt a helyzet. Idén egy német biotápoldattal is próbálkoztunk, de valószínűleg túl későn került ki az ültetvényre, és már nem hasznosult úgy, ahogy az elvárható. Egy év nem év, úgyhogy ezt jövőre még egyszer megpróbálom” – folytatja a Csongrád-Csanád megyei termelő, aki meggyőződésből kezdett el ökogazdálkodni, és a családjának ma sem adna mást, mint biozöldséget és -gyümölcsöt, illetve biokukoricán nevelt mangalicát, csirkét. De az illúziói kezdenek elszállni a magyar vevők igényeit illetően. Szerinte jól tükrözi a hazai piaci viszonyokat az, hogy a biogazdálkodásba vont területek kétharmadán csak fű vagy lucerna nő. A biozöldséget és -gyümölcsöt itt ugyanis nem fizetik meg, a gyorsan romló árut pedig nehéz eljuttatni külföldre. Kézenfekvő lenne az azonnali feldolgozásuk, de a hazai konzerv- és fagyasztóipar sem elég combos ahhoz, hogy ezzel a réspiaccal foglalkozzon a hektikusan érkező, kevéske magyar árura alapozva. „Értékesítek persze háztól is, és próbálkozom a pesti biopiaccal is, de az egy kemény világ. A nagyobb biogazdák uralják azt a terepet, akik a kicsik portékáját féláron veszik át, és sajátjukként értékesítik. Nehéz pálya ez Magyarországon” – sommáz a zsombói gazdálkodó. Ez az oka annak, hogy bár a biogazdaságokban engedélyezett, tápanyag-visszapótlásra alkalmas termékpaletta óriási, a legtöbb termelő háromszor is meggondolja, mielőtt valamelyiket megrendeli. Rescsik László szerint a kis kedvenceinket gondosabban etetjük, mint saját magunkat. Ha a biomangalicából kutyaeledel készülne, a biogabonából pedig kanárieleség, jobban megélne – vélekedik. A gazdaság két éve minősül átálltnak, de azt fontolgatja, hogy a terület egy részével visszaáll konvencionálisra, mivel most a szamóca csak negyedakkora bevételt hozott, mint amikor még műtrágyázhatták, tápoldatozhatták.
Egyre több komposztáló-telephely létesül az országban (forrás: NHKV Zrt.)
Pár hektárig működik a komposztálás
Székely Gyöngyvér Pest megyében megszállott bioszaktanácsadónak mondható, 40–45 embert lát el jó tanácsokkal, az egész életét erre a szektorra tette fel. Szerinte egy igazi biogazda a tápanyag-utánpótlás egyetlen elemét sem adja ki a kezéből. Felvállalja néhány őshonos marha vagy juh tartását is, amelyek trágyáját a saját komposzt elkészítéséhez hasznosíthatja. Ez egyáltalán nem jellemző a hazai biogazdaságokra – ismeri el ő is. Csak a biodinamikus termelésben kötelező a saját állat tartása, amire itthon csak elvétve akad példa. „Magyar viszonyok között már az is dicséretes, ha a gazdaság maga készíti a komposztját. Ilyenkor a leszecskázott szárakra trágya kerül, majd ismét növényi hulladék, majd megint trágya, lehetőleg másik állatfajtól származó, és így tovább. A szerves trágya jellemzően vásárolt, és csakis extenzív tartásból származhat, a gyakorlatban húsmarha- vagy juhtrágyát jelent. Az egyes rétegek közé bakteriális oltóanyagot locsolunk. Egy háromhektáros biogazdaságban akár 5 méter magas, markolóval rakott komposzthalom is készülhet. Nyár végére ez beérik, ősszel átrakjuk, átkeverjük, majd tavasszal a földbe juttatjuk. Nem a tetejére szórjuk, mert a felső, kiszáradó rétegben a lebontók javát elveszítjük, hiszen a benne megtelepedett baktériumoknak a nedves földben van a helyük. A mulcsoláshoz nem kell érett komposztot használni. Ilyenkor a takaróréteg alján magától elindul egy lassú komposztálódási folyamat, míg felül, a száraz réteg a gyomosodást gátolja és korlátozza a talaj vízvesztését. A tenyészidőszakban érdemes egyszer a biogazdaságokban engedélyezett anyagokkal fejtrágyázni, amikor a terméscsúcshoz közelítünk” – magyaráz a szakember. Dezsény Zoltán és felesége, Judit Nógrád megyében, 8 ezer négyzetméteren termeszt 40-féle zöldséget, részben szabadföldön, részben fóliasátorban. A paradicsom, paprika, padlizsán és uborka a védett termesztőberendezésben kapott helyet, a gyökér- és levélzöldségek, tökfélék pedig odakint. Egy ekkora, egy hektárnál kisebb biogazdaságban minden négyzetcentit ki kell használni, intenzíven követik egymást az elő- és utóvetemények. Zoltán a tenyészidőszakban folyamatosan 5 embernek ad munkát, de így is rengeteg a teendő a gazdaságban.
Dezsény Zoltán baromfitrágyával és mulccsal dolgozik
„A miénkhez hasonló, pár ezer négyzetméteres gazdaságokban meg lehet oldani, hogy forgatás nélküli, mulcsozott rendszerben termeljünk. Fél hektárra évente kb. 120 köbméter vásárolt komposztot teszünk ki, több mint egymillió forint értékben, ennek 40 százaléka a fuvardíj. A nálunk keletkező szerves anyag ennek csak a tizede lenne, messze nem elég. A talaj takarása és szerkezetjavítása önmagában kevés a tápanyag-utánpótláshoz. A nitrogént, foszfor, mezo- és mikroelemeket pelletált baromfitrágyából biztosítjuk a növényeknek a palántázást megelőzően. Ez a 8 ezer négyzetméterre fuvardíjjal együtt számolva éves szinten 330 ezer forintos kiadást jelent” – sorolja a gazdaságvezető.
A komposzt egy sződligeti vállalkozótól származik, aki fás hulladékból, zöld nyesedékekből készíti a terméket. A pelletált baromfitrágya a Baromfi-Coop Kft. gyártmánya, ahol a brojler-előállítás melléktermékéből készül az értékes árucikk. Ezenkívül mást nem használnak. Esetenként huminsavas, algás készítményeket kevernek az ökogazdaságokban engedélyezett szerekhez, erősítendő a növények immunrendszerét.
Nagyobb méret, nagyobb gond
Akinek már 13 hektár szántója van, a fentieknél is nehezebben oldja meg a szervesanyag-pótlást. Bódi Jánosné Kardoskúton, (Békés megye) 1998-ban kezdte el az ökológiai termelést, de 6 hektáron csak tavaly fejezte be az átállást. „A legelső növényem az átállás idején a kender volt, mivel azt nem kell vegyszerezni, aztán sorban jött rengeteg más faj a borsótól kezdve az olajtökön, napraforgón, mákon, kölesen át a kukoricáig. Vetőmagtermesztést is végzek, ami biokörülmények között különösen nehéz feladat. Vetőmagnak termeltem már például borsót, olajretket, káposztarepcét, lóbabot, kölest. Most a hároméves lucernámból készülök magot fogni” – sorolja. A lucernán kívül most kukorica foglalja el a bioterületeket. Utóbbi idén nehezen fejlődött a hideg tavasz miatt, a gyomok bezzeg vígan nőttek. Így folytatja a gazdálkodó: „Félmilliót fizettem 2,5 hektárnyi terület kézi kapálásáért, de olyan rossz az eredménye, hogy már a lesilóztatáson töröm a fejem. Ha legalább jött volna némi eső, de így csak küszködik a kukorica a három hete tartó kánikulában. Hamarosan virágzik, de a légköri aszályban megtermékenyülni sem fog.”
A szerves trágya előteremtése nehéz feladatnak bizonyult. Az, aki a lucernát megveszi tőle, konvencionális tehenészetet visz, az itt keletkező trágyából csak a konvencionális területekre kerülhet tápanyag. De azokra sem kap belőle, mert a trágya a tehenészet saját földjeit gazdagítja. „Persze istállótárgyán kívül másféle tápanyagpótlásra is van lehetőség: pelletált és folyékony szerves trágyákat, komposztot, talajbaktériumokat lehet rendelni. Sajnos a legtöbb megoldás nagy anyagmozgatással és fuvarköltséggel jár, azonkívül a kiszórás technikai hátterét is figyelembe kell venni. Egy egyszerű röpítőtárcsás műtrágyaszóró a legtöbb esetben nem elég” – int a szakember. Balázs Nóra, a Pély-Tiszatáj Zrt. igazgatóságának elnöke, de tulajdonképpen három cégben van befolyása, amelyek szabályozási okokból kényszerültek más-más égisz alá. „Ma már a bio és a konvencionális egy gazdaságon belül is megfér, de nem volt ez mindig így. A lényeg, hogy a szolgáltatásokkal együtt nagyjából 3 000 hektárt művelünk, aminek szűk fele a szántó, ennek is nagyjából fele a biológiai rendszerben művelt terület. Ezen tönkölyt, alakort, biobúzát és bionapraforgót termelünk, illetve biolegelők állnak a tehenek rendelkezésére. Az 1 250 állat trágyája azonban csak maximum 100 hektárra kerül ki. Ez édeskevés a 10 aranykoronás szántókon” – sorolja a Tisza-tó közelében működő gazdaság pénzügyeiért felelős szakember. Véleménye szerint a legolcsóbb megoldás lenne egyszerre 5-6 trágyaszóróval végigjárni a táblákat, de sem vásárolni, sem felbérelni nem tudnak most újabb gépeket. „Ez lenne a távlati megoldás, de most szó szerint a túlélésért küzdünk. A növénytermesztés hozná a pénzt, de a búzát az őszi víz miatt még januárban is vetettük, és egyébként is csak 3 tonnára képes ezen a talajon. A takarmányárak csillagászatiak, a tej előállításának költségén legalább 10 forintot emeltek, amit nem tükröz az átvételi ára. Folyamatosan küzdünk a munkaerő megtartásáért, de vesztésre állunk az építőiparral szemben. Mindkét ágazatunk súlyos nehézségek elé néz idén” – keseredik el Balázs Nóra. A területeket döntően talajbaktériumokkal igyekeznek formában tartani, és várják, hogy jobbra forduljon a gazdasági helyzet.
Trágya van, de csak a terület tizedére jut (forrás: Pély-Tiszatáj Zrt.)
A kiszórás sem egyszerű
Guti Rudolf, a beregi Tarpán, szintén a nagy termelők közé tartozik a maga 41 hektáros gyümölcsösével. A külföldi vevők miatt a Biokontroll Hungária tanúsítványa neki kevésnek bizonyult, így egy még „kukacosabb” minőségbiztosítási rendszert vállalt fel: a Global G.A.P keretében is gazdálkodik. „Ők nemcsak a tápanyag, de még a kijuttatott víz minőségét is ellenőrzik, továbbá a gazdálkodás egészének meg kell felelnie az elvárásaiknak. A munkavédelemtől kezdve a mobilvécé meglétéig teljesíteni kell a szabványokat” – érzékelteti az ellenőrzési szigort a gazdálkodó. A 41 hektárból 33 hektárnyi dió- és 2 hektárnyi meggyültetvény globalgap-es terület, a meggy ezenfelül biotanúsítvánnyal is rendelkezik. Van még 6 hektárnyi almáskert is, ez szintén a Biokontroll Hungária ellenőrzése alatt áll. A gyümölcsöst természetes talajtakaró növényzet fedi, de nyár közepén már az is csak szárítja a talajt, ezért lezúzták. A talajerőpótlást háromévente a teljes területre kiszórt baromfitrágyával oldja meg a gazdálkodó, amivel sok gondja van, lévén konvencionális telepről származik. „Hektáronként 120 mázsával számolok. Két éven át tárolunk, érlelünk egy akkora trágyahalmot, amekkorát csak bírunk, majd ezután be kell vizsgáltatni, hogy nem maradt-e benne az állattartásban használt gyógyszer, és csak ezt követően használható.” A tároláson és a bevizsgáláson túl a baromfitrágya kijuttatása sem egyszerű. Egyrészt egy nagyon koncentrált anyagról van szó, ami „szalonnásan” összeáll, és a gépet is marja. Egy közönséges láncos trágyaszóró nem is boldogul vele, csak a tolólapos. Másrészt a földdel is el kellene keverni, ami egy gyümölcsösben nem olyan egyszerű, mint szántón. Egy csillagkerekes rendsodróval legalább a felszínen teríthető, de jobb lenne sekélyen betárcsázni a facsíkokba. Ehhez most próbál egy német gyártmányú gépet beszerezni a tarpai termelő. Ezenfelül minden évben kap a terület talajbaktérium-trágyát is (szervesanyagbontó, kórokozókkal konkuráló faj), plusz a levelekre jut egy endofita nitrogénkötő baktérium. Guti Rudolf algakivonatot, aminosavakat és lombtrágyákat is használ kombinálva – ez jellemző is a biogyümölcsösök gyakorlatára. Ebben a szegmensben kifejezetten kísérletező kedvű termelők dolgoznak, szinte mindenkinek megvan a maga csodaszere. Tarpán most éppen az energetizált víz került a figyelem középpontjába.
Gönczi Krisztina
