fbpx

Nagy a baj: már irtják a baromfit Európában

Írta: Kohout Zoltán - 2021 január 09.

Miközben itthon az első gyanús jelre is hathatós közbelépéssel felszámoltak több, soktízezer példányos pulykatelepet, Franciaországban a kacsákat, Hollandiában a csirkét vágják ki a madárinfluenza miatt.

 

madarinfluenza

 

Öt év, 3 válság, 6 millió állat

Kedden legalább 200 ezer kacsát vágtak ki Franciaországban a madárinfluenza kitörése miatt, és várhatóan további 400 ezer példány megsemmisítésére kerül sor – írta a Francia Mezőgazdasági Minisztérium közlése nyomán a Euronews. A járványok az ország déli, libamáj-előállításban különösen érdekelt térségében találhatók, ahol nagy a populációsűrűség. A libamájtermelők máris állami kompenzációt követelnek a nagyon fertőző madárinfluenza-járvány miatt. Érthető: a libamáj 30 ezer családot megélhetését közvetlenül, 100 munkahely megtartását közvetetten biztosítja. Serge Mora, a francia agrárszakszervezet vezetője úgy fogalmazott: egy ágazat sem képes ellenállni három válságnak öt év alatt. A franciáknál ráadásul 2016-2017-ben a járványok miatt 6 millió kacsát selejteztek.

 

madarinfluenza

(Fotó: Horizont Média/archív)

 

Hollandia, Németország: nagyon fertőző

Nagy a baj Hollandiában is. Még az ősz végén több mint 35 ezer csirkét kellett leselejtezni egy holland gazdaságban, miután nagyon patogén madárinfluenza-törzset fedeztek fel. A járvány annak ellenére következett be, hogy a kormány korábban elrendelte, hogy a baromfitelepeken a zárt tartást. Azelőtt pedig Utrecht kistérségében, egy faluban találtak két elhalt vadhattyúban nagyon patogén madárinfluenza-törzset.

Az év elején pedig az egyik észak-németországi agrárminiszter figyelmeztetett arra, hogy a vírus még mindig aktív. Két gazdaságában is találtak eseteket, ezért Dr. Till Backhaus, Mecklenburg-Elő-Pomeránia regionális mezőgazdasági minisztere intett arra, nehogy bári könnyedén vegye a járványt, sőt, a legmagasabb szintű biológiai biztonságot kell biztosítani a farmokon. Ott egyelőre 100 madarat selejteztek ki.