fbpx

Készülnek a vetéstervek: királycsináló lehet a szója

Írta: Kohout Zoltán - 2023 november 15.

Nagyban folyik a jövő évi vetéstervek latolgatása, a nagy téli vetőmegvásárlás idején a nemesítőházak is aktívabban fordulnak javaslatokkal a gazdák felé. Van ebben üzlet is – de közszolgálat is. Vetőmag-kereskedőnek és gazdának közös érdeke olyan növénnyel foglalkozni, amivel várhatóan a legkevesebb bajunk lesz a lehetséges legnagyobb jövedelem mellett. Hogy jön ide a szója?

szójabab fehérjenövény
Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

Éhes a piac a nagy túlélőre

Mi is történt 2022-ben? A szója a durván aszályos évben 24 százalékkal kevesebbet termett az ötéves szója-átlagterméstől. Ez nem kevés – de akkor beszédes adat, ha összevetjük azzal, hogy a napraforgó 36, a kukorica pedig 52 százalékkal maradt el az ötéves átlagtól. Míg a kukorica csak a dunántúli területeken „élte túl” a katasztrofális szárazságot, a szója 16 megyében nyereséges volt. Ez egyrészt köszönhető annak, hogy a szója alacsonyabb inputigényt támaszt, mint a víz- és műtrágyaigényes kapás kultúrák, másrészt arányosan sokkal kisebb a logisztikai, szárítási költsége is, nem utolsó sorban a fehérjenövényt illető, termeléshez kötött támogatásnak. Emellett a szója piaca rendkívül „éhes”, szebben mondva: stabil. Idehaza évente általában 160-180 ezer tonnányit takarítanak be, miközben a felhasználási igény 500-600 ezer tonna. Nagy a piac Európában is: a felhasználás négyötödét főleg dél-amerikai GMO-s szójából fedezi a kontinens.

Használ a termesztése, kis hozammal is jövedelmező

Az Európai Unió erőteljes támogatása a szója mellett a növény különlegességére épít. A hüvelyes növény ugyanis egyrészt erőteljes gyökerei révén lazítja, táplálja a talajt, javítja annak szerkezetességét. Másrészt gyökérgümőivel a Nitrogén szükségletének jelentős részét a légköri nitrogénből köti meg. A szója optimális előveteményt jelent a következő növény számára.”. Ezzel hozzájárul a magasabb jövedelmezőséghez, hiszen – az innovatív ajánlásokat követve- minőségi vetőmag használata mellett, N műtrágya nélkül, még jövedelmezőbben termeszthető. Ausztriában a szója térhódításához nagyban hozzájárult, hogy optimálisan illeszthető a legtöbb, szántóföldi alap növényeket tartalmazó vetési tervbe. Tény, hogy a szója termesztéstechnológiája is megkövetel bizonyos szakértelmet és tapasztalatot. Ám nem csak azok kereshetnek jól vele, akik elérik az idei, bő 3 tonnás hektár-termésátlagot: már 1,2-1,5 tonnától jövedelmező, így az időjárási vagy termesztéstechnológiai okokból eredő gyengébb hozam mellett is profitábilis.

Építenek rá

A vetőmag-nemesítők és -forgalmazók azzal is érvelnek, hogy erős a szója ára is. Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a szójabab termelői ára 146,2 ezer forint/tonna volt október utolsó hetében. A full-fat (extrudált) szója tonnáját bő 216 ezer forintért adták október harmadik hetében. A szójának tehát az egész termékpályája biztosnak mondható. A tartósan erős keresletet generáló takarmányipar növényi alapú fehérjeigényét elsősorban erre építi. Ez a fehérjenövény ráadásul tőzsdei termékről, ami megerősíti a teljes vertikum finanszírozási jellemzőit.