Előttem az utódom, avagy a magyar tyúk múltja, jelene és jövője

Az őshonos baromfifajtáinkat termelés szempontjából sem lenne érdemes figyelmen kívül hagyni, mivel kiaknázatlan lehetőségeket hordoznak magukban.

Három és fél évezredes múlt

Az Exeteri Egyetem kutatásai szerint a házi tyúkokat a vaskorban honosították meg, és eleinte valószínűleg különleges státussal ruházták fel őket. Így inkább szent állatként, nem pedig táplálékként tekintettek rájuk. A legtöbb csirkecsonton nem találtak bizonyítékot arra, hogy levágták őket, inkább teljes csontvázként kerültek eltemetésre.

Hasonló eredményre jutott az úgynevezett ARACUNA projekt is, melynek keretében házi tyúkként azonosított állatok 3500 évvel ezelőtti csontjait találták meg Közép-Thaiföldön. Közép-Európa területére vélhetően a keltáknak köszönhetően került a házi tyúk. A témában elérhető kis számú régészeti maradvány arra utal, hogy őseink által behozott, vélhetően Kelet-Európából származó állat volt a magyar parlagi tyúk elődje.

A kakascserétől napjainkig

A magyar tyúk hazánk különböző vidékein őshonos parlagi tyúk tenyésztett változata. Parlagi tyúkjainknak vélhetően már a középkorban is több színváltozata lehetett. A 18-19. században ezek többé-kevésbé egységes típusúvá formálódtak, így ekkortól tekintjük őket a toll színezete alapján különböző fajtaváltozatoknak.

Hajdani népszerűségét a könnyű tarthatóság és a takarmánnyal szembeni igénytelenség adta. Az említett időszakban látszott megpezsdülni a hazai nemesítői, tenyésztői munka is. Ennek a fő irányvonalát a különböző nyugati fajtákkal (főként langsham, brahma és plymouth rock) történő keresztezés adta. Ez azonban nem hozta meg a remélt eredményeket. Ezért, a földművelésügyi miniszter közbelépése is szükségessé vált.

Az agrártárca akkori vezetője, Darányi Ignácz egy 1896-os rendelete alapján 1897-től kakas-csereakciókat tartottak. Ennek a lényege az volt, hogy fiatal parlagi kakasokat tenyészkakasokra lehetett cserélni. Az ehhez szükséges háttér megteremtése érdekében, országszerte kakasnevelő tenyésztelepeket hoztak létre (Gödöllőn, Kolozsváron, Szentimrén és Adán). Ezeken a helyszíneken folyt a magyar és erdélyi kopasz nyakú kakasokat nevelése. Ez a program, jelentős mértékben hozzájárult a tyúkállomány (tiszta vonalának) javításához.

A tyúkpalettán a különféle hibridek egyre nagyobb számban jelentek meg a 20. század negyvenes éveitől kezdve. Ez gyökereiben alakította át a baromfitenyésztésben a fajtaszerkezetet. A hibridek gyors elterjedésének szerves velejárója volt a fajtasokszínűség lecsökkenése. Ez elsősorban azokat a fajtákat érintette érzékenyebben, amelyek a gazdasági baromfitenyésztésben játszottak jelentős szerepet.

A nagyüzemi baromfitartásban, a hibridek előállításában csupán 4–6 fajta különböző vonalait használták fel. Ennek velejárója volt az is, hogy a tiszta vonalú tenyésztett tyúkfajták lassan lecsúsztak a népszerűségi listákról.

Sajnálatos módon a második világháborúban közel a teljes magyar tyúkállomány odaveszett. A háború után, az 1950-es évek elején Gödöllőn, a Kisállattenyésztési Kutatóintézet égisze alatt indult újra a tenyésztés. Ez a kezdeményezés rövid életűnek bizonyult, ugyanis 1953-ban a gödöllői állomány a felszámolás sorsára jutott.

Két évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a magyar tyúk történetében újabb mérföldkőhöz érkezzünk. Ennek az alapját egy 1973-ban kelt rendelet teremtette meg, amely utat nyitott a génbankok létrehozására, beleértve az ősi jellegű állatfajtákét is.

Nagyot ugorva az időben eljutunk a 4/2007. (I. 18.) FVM-KvVM együttes rendeletig, amely a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szól. Az említett jogszabály védettséget biztosít a magyar tyúk valamennyi színváltozatának, fajtaváltozatának is.

Az elmúlt évtized során több olyan projekt is elindult, amelyik támogatta az őshonos fajták fennmaradásának ügyét. Az egyik ilyen a 2012-ben indított HU-BA faluprogram volt, amelynek egyik célja az volt, hogy helyi termelőket és vállalkozásokat ösztönözzenek őshonos baromfifajták tartására, baromfihús és tojás előállítása, feldolgozása és értékesítése céljából.

Fontos megemlíteni azt is, hogy az elmúlt évek során az „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázaton keresztül juthattak forráshoz a „szakirányú” állattartók.

Jelentős genetikai értéket képviselnek

Az állattenyésztés területén az elmúlt évtizedekben nagy változások történtek, ami a fokozott specializációnak, a gépesítésnek és a változó fogyasztói igényeknek köszönhető.

A magas hozamú fajtákra és a főként ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtó fajtákra való erős összpontosítással kombinálva ezek a változások az őshonos állatfajták sokféleségének jelentős csökkenéséhez vezettek.

A tájspecifikus fajták nyújtotta kulturális előnyöket és genetikai sokféleséget többnyire figyelmen kívül hagyták. A gazdálkodók világszerte felhagytak sok olyan fajtával, amelyeket több száz vagy ezer éven át tartottak, és új, egzotikus és nagyobb termékenységet produkáló fajtákat kerestek a termelés számára.

Közgazdaságtanilag könnyen megmagyarázható ez az átmenet. Hiszen például a modern genetikai eszközök, tartástechnológiák jövedelmezőbbé tették az intenzívebb gazdálkodást. Az intenzív gazdálkodás favoritjai a különféle hibridek lettek. Mindezek ellenére nem szabad megfeledkezni arról, hogy a védett, őshonos fajták milyen felbecsülhetetlen genetikai értéket képviselnek. Ezért fontos feladat a Kárpát-medencében tenyésztett és tartott tyúkfajták teljes génállományának megőrzése.

Az őshonos fajták megőrzése melletti érv ugyanaz, mint a biodiverzitás más típusainál: a használati és nem használati értékek fenntartása, a kulturális örökség vagy a tipikus tájak fontos összetevőinek megőrzése vagy a jövőbeni értéket képviselő vonások megőrzése.

A fajták jövője

Egyrészt az őshonos állatok genetikai erőforrása hozzájárul a kulturális örökséghez. Másrészt vannak olyan specifikus gének (pl. betegségrezisztencia) amelyek megőrzése a mostani tudásunk szerint is nagy jövőbeli jelentőséggel bír.

A fajták jobbítására irányuló törekvés mindig is jelen volt az állattenyésztésben. Viszont az őshonos fajták vonatkozásában ez a fajta-, moderntechnológia-alapú jobbítás csak úgy valósulhat meg, ha a génmegőrzés intézménye nem sérül. Ellenkező esetben elveszhetnek azok a tulajdonságok, amelyek évszázadok alatt alakultak ki, és amelyeket eddig megőriztünk. Ezek a tulajdonságok értékes bázist jelenthetnek a jövő számára, akár nagyüzemi, akár biogazdálkodás jellegű baromfitartásról van szó.

Az őshonos állatfajták tartása a mai gazdaságban általában kevésbé jövedelmező a nagy hozamú fajtákhoz viszonyítva. A nyomon követhetőség és a piac átláthatósága révén azonban hozzáadott értéket jelentenek a hagyományos gazdálkodási rendszerekből származó termékek vonatkozásában. A fogyasztók növekvő kereslete a kiváló minőségű élelmiszerek és regionális termékek iránt azt jelzi, hogy az ilyen termékek számára nyitott piacok vannak.

Néhány évvel ezelőtt a Szent István Egyetem és intézeteinek a kutatói egy kísérletsorozat keretében összehasonlították a ROSS 308 hibrid és őshonos magyar tyúkfajták húsminőségének bizonyos paramétereit (a mellhús porhanyóssága, illetve sülési vesztesége). A kísérletek összegzéseként arra a megállapításra jutottak a kutatók a termelés vonatkozásában, hogy őshonos baromfifajtáinkat nem kellene egy az egyben mellőzni. Kétségtelen, hogy a termelés mennyiségét tekintve nem lehetnek versenytársai a mai modern hibrideknek. Ugyanakkor a legtöbb esetben a húsminőség szempontjából képesek megfelelni a fogyasztók jelenkori elvárásainak.

Az őshonos fajták fennmaradása szempontjából kiemelt jelentőséggel bír a Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület (2017-től a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete jogutódja) (MGE) tevékenysége. Az egyesület 2009-től fajtafenntartó szervezetként irányítja a régi magyar baromfifajták elitállományainak génmegőrzési, fajtafenntartási, génmentési és törzskönyvezési tevékenységét, az egyéb szaporítóállományok és a fajtaazonos végtermékek nyilvántartását.

Czékus Mihály

Forrásmunkák:

^{Szalay I. et al. (2004): Tyúktenyésztés és -tartás. Alternatív baromfitenyésztés és -tartás (Mezőgazda Kiadó, 131-132.)
Szalay I.- Koppány G.- Székelyhidi T. (2004): Az emlékek erősítenek bennünket. (Baromfi, 2004/4, 12-17.)
Szalay István (2002): Régi magyar baromfifajták (Mezőgazda Kiadó 20-24.)
Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet: Magyar tyúkfajta-meghatározás}

Népszerű piac, jövőre rekordot dönt a baromfihús Európában

Az európai baromfiágazat jó állapotban van, magas hozamokkal és kedvező kilátásokkal. Ez derül ki mind az Európai Bizottság, mind az USA mezőgazdasági minisztériumának (USDA) tanulmányaiból. Rekord jöhet baromfihúsból Európában.

Itthon és az EU-ban is nő a termelés

A baromfiágazatról szóló 6 hónapos uniós prognózis szerint az európai baromfihús termelése és exportja is növekedni fog ebben az évben. A termelés 4%-kal, az export pedig 3%-kal nő idén 2023-hoz képest, és az emelkedő tendencia 2025-ben is folytatódik. Ehhez az enyhébb madárinfluenza-szezon, az alacsonyabb takarmányköltségek és a magasabb termésár is hozzájárul.

Az idei év első felében 4,7%-kal nőtt a feldolgozott madarak száma az EU-ban. Hollandia, Svédország és Litvánia kivételével szinte az összes uniós országban nőtt a termelés. Lengyelországban a 2023/2024-es termelés több mint 5%-kal haladta meg a 2022/2023-ast, míg Hollandiában csaknem 5%-kal esett vissza a termelés. Az olasz baromfiágazat több mint 5%-kal nőtt, a németországi termelés enyhe, 1 százalékpontos növekedést mutatott. A lista élén Franciaország állt, több mint 15%-os növekedéssel.

Az Agrárközgazdasági Kutatóintézet friss jelentése – a KSH adatait idézve – azt írja, hazánk baromfihúsexportja 3%-kal, 124 ezer tonnára nőtt 2024 első hét hónapjában 2023 azonos időszakához viszonyítva. Jó hír, hogy jelentősen csökkent a baromfihúsimport (-20%). Az AKI vágási statisztikai adatai alapján nőtt a vágási teljesítmény is: a bő 487 ezer tonnás (élősúly) baromfivágás (2024 első nyolc hónapjában) 11%-kal több, mint tavaly.

Gyorsan nő a baromfi-, csökken a sertéshúsfogyasztás

Az említetteken túl a trendet erősíti az is, hogy a termelésnövekedés mellett élénkül a fogyasztás és az export is az EU-ban. Ez 2025-ben várhatóan eléri az egy főre eső 25,2 kg-ot, ami közel 10 kg-mal több, mint az ezredfordulón. 2000-ben egy átlagos európai 16,4 kg baromfihúst evett évente. A brojlerhús fogyasztása tehát közeledik a sertéshúséhoz, ami 2000 óta csökken (évi 34,3-ról 2025-re várhatóan 31 kiló alá).

A baromfifogyasztás negyedszázad alatti növekedése akkora, mint a teljes éves marhahús mennyisége – ami egyébként szintén csökken: a 2000-es 12 kg-ról 2025-re egy főre vetítve 9,4 kg-ra esik vissza.

Az európai baromfihús-termelés egyébként gyorsabban nő, mint a világátlag, és jövőre várhatóan eléri a 2%-ot, ami 105 millió tonna baromfihúst – és rekordot jelent.

Az EU mellett Kínában, az USA-ban, Törökországban, Brazíliában és Mexikóban is termelésnövekedés tapasztalható a takarmányköltségek enyhe csökkenése és a fogyasztói kereslet élénkülése miatt, amit a gazdasági növekedés ösztönöz.

Világszerte nő a termelés és az export

Ugyanakkor a globális piacon is növekedés várható: mind Kína, mind Brazília erősíteni akarja pozícióit. A globális export is 2%-kal nő 2025ben, miután 2023-ban és 2024-ben viszonylag stagnált a kereskedelem. Az USDA előrejelzése szerint jövőre rekordmennyiségű, 13,8 millió tonna baromfihúst szállítanak majd világszerte. A szakértők szerint a magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos korlátozások csökkentése ösztönözni fogja az EU exportját különböző piacokra, azonban az EU legnagyobb értékesítési piaca továbbra is Nagy-Britannia.

Kohout Zoltán