Beszámoló Az Év Talaja 2025 konferenciáról
A Talaj világnapjához kapcsolódva december 5-én ezúttal a Vajdahunyadvár lett a hazai talajvédelem központja. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum díszterme adott otthont „Az Év Talaja Konferencia 2025 – A talajfedés és talajszennyezettség tematikus éve” rendezvénynek, amelyet a Magyar Talajtani Társaság és partnerei szerveztek. A program idei fókusza arra a nagyon is gyakorlati kérdésre irányult, hogy hogyan fogy el lábunk alól a talaj – hol betonnal, aszfalttal lefedve, hol lassan, de biztosan elszennyezve.
termesztő közeg. Víz- és tápanyagraktár, természetes szűrő, szénraktár, élőhely és kultúrtörténeti emlékezet egyszerre. Ha lefedjük, vagy szennyezőanyagokkal terheljük, nemcsak a termésbiztonságot veszítjük el, hanem a vízvisszatartóképességet, a klímaszabályozó funkciókat és a biodiverzitást is. Ezek a károk már bőven túlnyúlnak egy-egy tábla vagy telek határain: az egész agrárgazdaság, sőt a települések élhetősége szempontjából is kulcskérdéssé válnak.
A jogi és szabályozási háttér, valamint a szennyezett területek felmérésének kérdése Szabó Zoltán előadásában került fókuszba. Az EU új talajirányelvi törekvései nemcsak további adminisztratív terheket jelentenek, hanem lehetőséget is a hazai kármentesítés, talajmonitoring és adatbázis-építés korszerűsítésére. Maucha Gergely távérzékelési adatokkal illusztrálta, hogyan alakul a „land take”, vagyis a területfoglalás és talajfedés folyamata Európában és Magyarországon. Látványos térképeken látszott, mennyi jó minőségű termőtalajt veszítünk el végleg utak, ipari parkok, logisztikai központok és lakónegyedek alatt – olyan területeket, amelyekre a mezőgazdaságnak hosszú távon égető szüksége lenne.
A konferencia egyik erőssége az volt, hogy nem állt meg a klasszikus agrárszakmai kereteknél, hanem a talajvédelmet tágabb társadalmi dimenzióban értelmezte. Erre jó példa volt Bencsik Attila és Szőllősi Gábor előadása (keretes írásainkban külön is kiemeljük őket), akik megmutatták, hogy a talajproblémák ugyanúgy jelen vannak a leszakadó falvak szélén, mint a nagyvárosi fasorok gyökérzónájában.
„Talajmisszió” – amikor a tudomány elér a gazdákig
A gazdálkodók szempontjait, a mindennapi döntések dilemmáit és csapdáit Prof. Dobos Endre előadása hozta igazán testközelbe. A talajtani professzor saját tapasztalataiból kiindulva arról beszélt, mit jelent az, amikor egy város határában a legjobb termőtalajokat is logisztikai központokkal, csarnokokkal, utak hálózatával fedjük le. „Ahol ma parkoló áll, ott soha többé nem lesz talaj” – fogalmazta meg tömören. Ez a jelenség szerinte ugyanúgy a magyar agrárium ügye, mint a földeken zajló erózió vagy a szervesanyag-csökkenés.
Dobos Endre ugyanakkor nemcsak veszteségről beszélt. Rámutatott: Magyarország talajtani értelemben igazi nagyhatalom. Kevés ország rendelkezik olyan gazdag talajtérképezési, labor- és kísérleti háttérrel, mint mi. Az elmúlt évtizedekben felhalmozott adatok, digitális térképek, modellek és szaktanulmányok komoly, nemzetközileg is elismert tudásbázist jelentenek – a gond az, hogy ennek csak töredéke jut el a gazdákhoz és a döntéshozókhoz.
Ebből a felismerésből nőtt ki az úgynevezett „talajmisszió”. Ennek lényege, hogy a talajtudomány ne elszigetelt akadémiai terület maradjon, hanem a gyakorlatban is megjelenjen: szaktanácsadás, képzés, mintavételi és értékelési protokollok, valamint agrárszereplőknek szóló, közérthető kommunikáció formájában. A talajtan professzora szerint ma a legnagyobb kihívás az, hogy a gazdálkodók döntései túlságosan az inputanyagokra (műtrágya, növényvédő szer, vetőmag, gép) épülnek, miközben a talaj funkciói – víz- és tápanyag-szolgáltatás, szervesanyag-körforgás, biológiai aktivitás – háttérbe szorulnak.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy sok hagyományos, inputintenzív technológia ma már gazdasági szempontból is kérdőjeles: nagy a tőkekitettség, nő a környezeti sérülékenység, miközben a szélsőséges időjárás egyre gyakrabban „írja felül” a legjobb technológiákat is. „Ha a talaj víz- és tápanyag-háztartását nem tesszük stabilabbá, ha nem építünk vissza szervesanyagot, ha nem használjuk tudatosan a vetésforgót és a talajkímélő művelési módokat, akkor a hozamok ingadozása és az aszálykár tovább fog nőni” – hangsúlyozta.
Szociális talajdegradáció – Tarnabod és a talaj mint tünet
Bencsik Attila előadása a klasszikus talajdegradációs kategóriákon túl egy új fogalmat vezetett be: a „szociális talajdegradációt”. Tarnabod és más hátrányos helyzetű települések példáján mutatta be, hogyan válik maga a talaj a társadalmi problémák tükörképévé. A településszéleken, elhagyott házak környezetében, közterületek mentén megjelenő illegális hulladéklerakók – építési törmelékkel, lommal, kommunális szeméttel – nemcsak a környezetet csúfítják, hanem a talaj fizikai és kémiai állapotát is hosszú időre tönkreteszik.
A szociális talajdegradáció lényege, hogy a talajromlás nem pusztán hibás agrártechnikák vagy ipari szennyezések következménye, hanem szorosan összefügg a szegénységgel, a kirekesztéssel, a közszolgáltatások hiányosságaival és a közösségi kontroll gyengeségével. Bencsik Attilának és kollégáinak a tarnabodi programja ezért egyszerre szociális és környezetvédelmi: a hulladék felszámolása, a talaj rendezése, zöldfelületek és közösségi terek kialakítása mellett a helyiek bevonására, képzésére, munkalehetőségekre is épít. Amikor ezek a területek „visszatalajosodnak”, vagyis újra valódi talajként, élhető környezetként működnek, az a helyi közösség önbecsülését is erősíti majd.
Dobos Endre szerint kulcskérdés, hogy a rendelkezésre álló tudást miként lehet valódi, személyre szabott szaktanácsadássá alakítani. Nem elég, ha a „talaj” a kutatások és pályázatok szövegében szerepel: táblaszintű talajinformációkra, azok értelmezésére, a gazdák nyelvén megfogalmazott ajánlásokra, és olyan agrárpolitikára van szükség, amely hosszú távon a talajfunkciók megőrzését jutalmazza. A talajmisszió – fogalmazott –egyszerre agrárszakmai, oktatási és társadalmi küldetés, amely nélkül sem a klímaadaptáció, sem az élelmiszer-ellátás biztonsága nem garantálható.
Díjak, elismerések, kamarakiállítás
A konferencia ünnepi pillanata volt a Stefanovits Pál-emlékdíj átadása. A díjat 2020-ban alapította közösen a Magyar Talajtani Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia és a gödöllői agrár-felsőoktatás jogutód egyeteme, Stefanovits Pál születésének 100. évfordulóján. A talajtudomány hazai „nagydíjának” számító elismerést azok kaphatják meg, akik munkájukkal meghatározó módon járulnak hozzá a magyar talajtan fejlődéséhez és nemzetközi elismertségéhez.
Szivacsváros és városi fák – talaj a beton alatt
Szőllősi Gábor (Gardenfutura) ezúttal a városi környezetből hozott példákat, ahol a talaj sokszor láthatatlanul, mégis döntő szerepet játszik. Előadásában rámutatott: a városokban mesterséges, tömörített „műtalajok” között próbálnak túlélni a fák, miközben a gyökereknek alig jut hely, a burkolatok a csapadék nagy részét elvezetik, és a talajélet gyakorlatilag összeomlik. A fasorok pusztulását sokan a „rossz fafajokra” vagy a klímára fogják, valójában azonban gyakran a talajállapot és a gyökérzóna szűkössége a fő ok.
Előadásának központi fogalma a „szivacsváros” volt: olyan települési szemlélet, ahol a csapadékvizet nem minél gyorsabban elvezetni akarjuk, hanem hagyjuk, hogy a talajba szivárogjon, és a növények, fák számára hasznosuljon. Ehhez nagyobb, mélyebb ültetőközegekre, valódi talajkapcsolatra, lazább burkolatokra, vízáteresztő felületekre és hosszabb időre van szükség, amíg egy fa fel tud nőni. „A városi talaj – hangsúlyozta – ugyanúgy természeti erőforrás, mint a szántóföldi, csak itt nem tonna termésben, hanem árnyékban, hőmérséklet-csökkentésben, levegőminőségben és élhető közterekben mérjük a hasznát”.
Az idei díjazott Bakacsi Zsófia talajtanos agrogeológus, aki az ELTE Természettudományi Karán végzett, majd az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézetéhez csatlakozott, ahol ma is dolgozik. Doktori fokozatát 2002-ben szerezte, kutatásai a hazai talajtérképezésre, a talaj fizikai és talajvédelmi vizsgálatokra, valamint a digitális, térinformatikai alapú talajtérképezés fejlesztésére irányulnak. Jelentős szerepe volt az országos talajtextúra-adatbázis kialakításában, a különböző talajadatbázisok harmonizálásában és a talajinformációk gyakorlati hasznosításában.
Bakacsi Zsófia nemcsak kutatóként, hanem szervezőként és oktatóként is sokat tett a talajtan ügyéért. A Magyar Talajtani Társaság titkáraként éveken át dolgozott a szakmai közösség építésén, ismeretterjesztő előadásaival és kurzusaival pedig a hazai és nemzetközi hallgatók új generációinak adja tovább a talaj iránti elkötelezettséget. A konferencia csúcspontja „Az Év Talaja 2025” nyertes talajszelvényéből származó szadai monolitnak a bemutatása volt. A szelvényt Dobos Endre és Szada polgármestere, Pintér Lajos ismertette; a talajt nemcsak fizikai és kémiai tulajdonságai, hanem táj- és műveléstörténeti összefüggései alapján is „porondra állították”. Az ünnepelt monolit felsorakozott a most megnyitott „Az Év Talaja kamarakiállítás” tagjai mellé a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A talajszelvények, modellek, fotók és interaktív elemek nemcsak a szakmát szólítják meg, hanem a városi közönséget is közelebb viszik ahhoz, mi zajlik a beton és az aszfalt alatt. A konferencia üzenete egyértelmű: ha nem akarjuk, hogy elfogyjon alólunk a talaj – a szó szoros és átvitt értelmében is –, a döntéseket a föld szintjén kell újragondolni.
Sándor Ildikó
Agrárágazat Tudástár: Talajfedés és talajszennyezettség – A termőtalaj funkcióinak elvesztését okozó folyamatok összefoglaló fogalma: a talajfedés (beton, aszfalt, burkolatok alá kerülés) végleg megszünteti a víz-, levegő- és szervesanyag-forgalmat, míg a talajszennyezettség (ipari, kommunális, mezőgazdasági eredetű terhelések) hosszú távon rontja a termőképességet, a vízvisszatartást és az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, így agrár-, települési és társadalmi kockázattá válik.
