A német sertéságazatban látványosan erősödik a szerződéses működés, a termelési lánc szereplői egyre gyakrabban rögzített beszállítói kapcsolatokkal próbálnak védekezni az árkilengések, az exportkiesés és a költségsokk ellen. Az afrikai sertéspestis és a Covid utóhatásai felgyorsították a koncentrációt, miközben az állatjóléti elvárások a kiskereskedelem felől új, magasabb tartási szintek felé terelik a piacot. A kérdés azonban az, hogy az integráció valóban növeli-e a termelői jövedelmezőséget, vagy csak a kockázatokat rendezi át?
A sertéshús-termelési lánc Németországban szemmel láthatóan „összezártabbá” vált: nőtt a rögzített beszállítói kapcsolatok aránya, terjednek a szerződéses konstrukciók, és egyre több szereplő keresi a hosszabb távú együttműködés előnyeit. A vertikális integráció (malactermelés-hizlalás-vágás-értékesítés szorosabb összehangolása) előnyei régóta ismertek: hatékonyabb folyamatok, jobb nyomon követhetőség, stabilabb áruáramlás, kiszámíthatóbb piac. Mégis, ami Dániában, Spanyolországban vagy akár a német baromfiágazatban régóta bevett gyakorlat, az a német sertéságazatban sokáig csak ígéret maradt. Most viszont változtak a keretfeltételek, amivel az integráció is új lendületet kapott.
Válságok, költségek, exportkiesés: amikor a piac szerződést „kér”
A fordulat egyik kulcsa a 2020 szeptemberében megjelent afrikai sertéspestis (ASP), majd a koronavírus-járvány utáni időszak. A Covid idején kialakult, sok helyen hetekig-hónapokig húzódó „sertésdugó” (vágóérett állatok torlódása) erős nyomást helyezett a termelőkre. A beszállítói lánc szereplői – vágóhidak és kereskedők – sok esetben kifejezetten sürgették a hizlaldákat, hogy írásos, rögzített beszállítói szerződéseket kössenek.
Ezzel párhuzamosan a korábban különösen jövedelmező EU-n kívüli piacok közül több is gyakorlatilag kiesett, az ASP-hez kapcsolódó kereskedelmi korlátozások miatt Németország elveszítette az egyik legfontosabb „exportbiztonsági szelepet”, elsősorban Kína irányába. A vágóhidak oldalán új költségeket hozott a munkaerő-foglalkoztatás rendszerének átalakítása (a „Werkverträge”, azaz a vállalkozói szerződéses foglalkoztatás kivezetése), ehhez jött az energia- és bérköltségek növekedése. A korábbi nemzetközi versenyelőnyök megkoptak, a globális piaci mozgástér szűkült.
A termelői oldalon mindeközben meredeken emelkedtek a költségek, takarmány, építési és korszerűsítési beruházások, egyre több előírás és mindezt kísérő bürokrácia. Ez a kombináció nemcsak világpiaci összevetésben rontotta a versenyképességet, hanem az EU-n belül is.
Érdemes megjegyezni: egyes szereplőknél a szerződéses működés már korábban megszokott volt (például a Genossenschaft, azaz szövetkezeti háttérrel rendelkező Westeischnél), míg más nagyoknál (pl. a Tönniesnél) néhány éve még alig volt téma, ma viszont már a struktúra része. A „szabadpiaci” beszállítás tehát nem tűnt el, de a bizonytalanságok miatt a lánc mindkét oldalán felértékelődött a kiszámíthatóság.
Strukturális szűkülés: kevesebb telep, kevesebb vágóhíd, erősebb koncentráció
A német sertéságazatban a strukturális átalakulás gyors, és önmagában is integrációs irányba terel. A több mint 250 ezer német mezőgazdasági vállalkozásból már csak mintegy 15 ezer tart sertést, összesen körülbelül 21 millió állatot. Ez nagyjából 25%-os állomány-/kapacitáscsökkenést jelent tíz év alatt. A kocás ágazat különösen érzékeny: 5 ezer alá zsugorodott a telepszám, és a fedeztető részre vonatkozó új tartási előírások bevezetése nyomán 2026. február 9. körül további feladási hullám várható.
A kocás ágazat – érdekes módon – a bemutatott kép szerint még mindig a legkevésbé integrált: gyakoriak a régóta fennálló, „kézfogásos” értékesítési kapcsolatok a fix hizlaldák felé, de sokszor nincs mögötte írásos szerződés. Pedig épp itt lenne tere a jobban összehangolt termelésirányításnak és a gazdasági tartalékok feltárásának.
A „vörös oldalon” (vágás-feldolgozás) közben ritkul a struktúra. A vágóhidak bezárásai és a kapacitások koncentrációja csökkenti a termelők értékesítési opcióit, miközben a nagy szereplők piaci részesedése és alkuereje nő. Ugyanez a folyamat látszik a kiskereskedelemben is: a piaci súly egyre kevesebb vállalatnál összpontosul. Ez pedig nemcsak az áralkura hat, hanem az állattartás technológiai és beruházási irányaira is – különösen a Haltungsform (HF) 1–5 jelölési rendszerrel, amely a termékeket tartási szint szerint szegmentálja.
A kérdés így válik stratégiaivá: hogyan lehet ebben a koncentrált, költségérzékeny és szabályozás-vezérelt környezetben úgy működni, hogy a termelő ne csak „beszállító”, hanem partner legyen?
Az állatjólét a legnagyobb hajtóerő – de szerződés nélkül nincs magasabb ár
A belpiaci igények átrendeződése ma az egyik legerősebb integrációs motor. A német fogyasztók egyre nagyobb súlyt adnak az állatjólétnek, az átláthatóságnak és a fenntarthatóságnak. Ennek egyik kézzel fogható példája az Initiative Tierwohl (ITW), amely a rendszerben a HF2 szintnek feleltethető meg, és a leírás szerint közel 50%-os piaci részesedéssel bír. Ilyen méretnél a beszállítás már nem „ad hoc” kérdés: programokhoz, auditokhoz, dokumentációhoz, feltételrendszerekhez kötött – magyarán: a szerződéses működés gyakorlatilag elkerülhetetlen.
A politika közben további szigorítások irányába mozdul, akár az állami állatjóléti jelölés (késleltetett) bevezetésével, akár az új építési/átalakítási követelményekkel. A kulcsmondat egyszerű: aki holnap is termelni akar, annak ma kell beruháznia – csakhogy a magasabb állatjóléti szintű istállók drágák, és megtérülésükhöz tervezhetőség kell. A HF3–HF5 szintű termelésnél ez a cikk logikája szerint gyakorlatilag azt jelenti: szerződés nélkül nem értelmezhető.
Különösen éles a helyzet ott, ahol a kiskereskedelem ambiciózus célokat fogalmaz meg. A német LEH több szereplője azt kommunikálta, hogy 2030-ig a frisshús-kínálatot HF3 és afölé szeretné terelni, miközben a HF1–HF2 kivezetése is célként jelenik meg. A termelői oldal szemszögéből azonban nem a célkitűzéssel van a gond, hanem a feltételekkel: ha a kereskedelem ilyen irányt jelöl ki, akkor gazdasági felelősséget is vállalnia kell a lánc elején álló szereplőkért. A termelők „felcserélhetősége” – amely sok telepet már korábban is kisodort – nem vihető tovább egy olyan korszakban, amikor beruházással kell bizonyítani a megfelelést.
Ráadásul nem mindegy az állatfaj: a kiinduló kínálat és a technológiai átállás sebessége szarvasmarhánál és sertésnél nem azonos. A sertéshúsnál a HF3-as elérhetőség szűkebb, ezért a kereskedelmi ígéreteknek is „valósabbnak” kell lenniük.
Aujeszky Somogyban: miért kell most résen lenni?
A Nébih laboratóriuma Aujeszky-betegség (álveszettség) vírusának jelenlétét igazolta egy Somogy vármegyei, somogyszobi tenyészsertés-állományban, és a sertéstartó vállalkozás két további, szintén Somogyban működő telepén is azonosították a fertőzést. Az érintett telepeken járványügyi zárlatot rendeltek el, a hatósági intézkedések folyamatban vannak. A közlemény szerint az első klinikai jelek 2025 decemberében jelentkeztek: fokozatosan növekvő malacelhullás és vetélések hívták fel a figyelmet a problémára. A vírus jelenlétét december 31-én szerológiai, majd január 6-án PCR-vizsgálattal is megerősítették. A hatóság mintavételeket végzett a gazdaság további telepein is, és két állomány esetében igazolódott a fertőzés: Somogyszob (Nagybaráti-puszta), illetve Böhönye (Terepezd-puszta).
Az Aujeszky-betegség: egy herpeszvírus okozta fertőző megbetegedés, amely elsősorban a sertéseket érinti, de más állatfajok (például kutya, macska, juh, kecske, szarvasmarha) is fogékonyak lehetnek. Emberre nem veszélyes, humán megbetegedést nem okoz. Fiatal malacoknál akár idegrendszeri tünetekkel és magas elhullással járhat, vemhes kocáknál pedig magzatelhalás és vetélés is előfordulhat; a fertőzésen átesett sertések tartós vírushordozók maradhatnak. A Nébih hangsúlyozza: Magyarország 2015 óta EU-szinten elismerten mentes a betegségtől, és a mostani kitörés nem veszélyezteti a mentességi státuszt, ugyanakkor a mentesség fenntartásához a jogszabályi intézkedések maradéktalan végrehajtása szükséges. Ennek része a fertőzött állományok felszámolása, valamint az érintett telepek 2 km-es körzetében és a járványügyi kapcsolatban álló gazdaságokban tartott sertések vizsgálata. A járványügyi nyomozás, többek között a fertőzés eredetének felderítése és a kontakttelepek ellenőrzése, jelenleg is folyamatban van.
Vélemény: a mostani eset arra figyelmeztet, hogy az ország mentessége ellenére is bármikor megjelenhet kockázat egy-egy telepen. Ilyenkor a különbséget a gyors felismerés, a pontos diagnosztika és a szigorú telepi járványvédelem adja: minél előbb sikerül körülhatárolni a fertőzést és lezárni a lehetséges terjedési útvonalakat, annál kisebb az esélye annak, hogy a probléma túlmutasson az érintett állományokon. (Forrás: Nébih)
Mit adhat az integráció – és miért nem tart még ott a sertés, mint a baromfi?
A teljes vertikális integráció (baromfira jellemző modell) a sertéságazatban a bemutatott helyzetkép szerint még nincs jelen. Ennek oka részben kulturális és vállalkozói: sok gazdálkodó ódzkodik a hosszú távú kötöttségektől, mert a vállalkozói szabadság korlátozását látja bennük. Másrészt hiányzik az a „mindent összefogó” integrátor, aki a rendszer motorja lehetne.
Ugyanakkor az integráció értéke most felértékelődött: krízisállóság és tervezhetőség nélkül a sertéstartás kockázata nő. Ha a vertikális együttműködés a kiskereskedelemig elér, a termelő számára is hozhatna stabilitást. Bár általánosságnak hangzik, de kézzelfogható előnyt is jelentene a költségcsökkentés és hatékonyságjavulás, mert a lánc több szintje összehangoltan működik, és a digitalizáció gyorsítja az információáramlást. Egyenletesebb árukiáramlás lenne, mert a spekulatív piaci magatartás már növelheti a logisztikai és feldolgozási költségeket, túlkapacitást és árkilengéseket okozva. Erősebb tárgyalási pozíciót is jelentene a nagyobb, integrált értékesítési szervezeteknél (ideális esetben jobb szerződési feltételekkel), a méretelőny ráadásul még a szabályozási megfelelésnél is érvényesíthető. A standardizált minőséget és nyomon követhetőséget már nemcsak a kereskedelem, de a fogyasztók is egyre inkább elvárják a német és a nemzetközi piacon egyaránt.
A jól szervezett láncok pedig akár 20% többletértéket is képesek létrehozni, ami azonban nem jelenti azt, hogy ez a többlet automatikusan a termelőnél landol. A baromfi azért tudott sokkal integráltabbá válni, mert a termelési ciklus rövid (30–40 nap), így gyorsabban igazodik a piac. Sertésnél hosszabb és „lassabb” a rendszer, ráadásul a nemzetközi malackereskedelem is képes felülírni a nemzeti szintű egyensúlyt.
Ami már most látszik: az integráció előszobája
Bár teljes integrációról még nem beszélhetünk Németországban, az előszintek jól kivehetők. Becslések szerint Németországban már 60–70% körül lehet azoknak a sertéseknek az aránya, amelyek fixen, szerződéssel kötődnek vágóhídhoz, és ez a részarány tovább nő. Összehasonlításként: baromfiban ez 95% felett van.
Stratégiai szempontból talán még fontosabb a háromoldalú (termelő–vágó/feldolgozó-kiskereskedelem) megállapodások erősödése a németeknél. Ezekben a felek együtt tárgyalnak mennyiségről, minőségről, árról, állatjóléti feltételekről; a cél a transzparens, tervezhető együttműködés. A lényeg, hogy a kiskereskedelem nemcsak elvárásokat fogalmaz meg, hanem a konstrukció részeként gazdasági felelősséget is visel (pl. a Premium Food Group és a Rewe Group együttműködése). Az árazás ilyen esetekben többlépcsős, a konstrukció tartalmaz minimumár-jellegű féket és átvételi garanciát, krízishelyzetekben pedig különösen fontos elem a szerződésben a „biztonsági” tartalék. De szerepelnek revíziós (felülvizsgálati) záradékok is az ilyen szerződésekben, bármelyik fél kezdeményezheti a feltételek újratárgyalását, ha hirtelen megváltoznak a gazdasági körülmények.
A nagy kérdés: jobban jár-e a német termelő?
A termelői nézőpontból a válasz nem megnyugtató, az integráció nem automatikus marginjavító eszköz, maradhat benne nemzeti versenyhátrány, gyenge alkupozíció és széttagolt termelői szerkezet. Sok kis telepnek nincs érdemi áralku-lehetősége a vevőkkel szemben, még termelői csoportokban sem feltétlenül. Ehhez jön a sertéshús sajátossága ott is: „időérzékeny” termék. A legjobb ár eléréséhez szűk az értékesítési időablak, ha elcsúszik a vágás, a termelő helyzete gyorsan romlik. Ez a kitettség a tárgyalási pozíciót is gyengíti.
A kereskedelem felé történő költségáthárítás pedig nem mindig működik, a magasabb termelési költségek – ha egyáltalán – sokszor csak részben épülnek be a fogyasztói árakba.
A végkövetkeztetés ezért óvatos: az integráció fontos eszköz lehet a tervezhetőség és a krízisállóság növelésére, de nem csodaszer. Ha a szerződések nincsenek kiegyensúlyozva, és a kiskereskedelem nem vállal érdemi részt a gazdasági kockázatokból, akkor a hozzáadott érték könnyen „átcsúszik” a lánc elejére, miközben a terhek a telepeken maradnak.
Albert Hortmann-Scholten elemzése alapján (DLG Mitteilungen) összeállította: Sándor Ildikó
Agrárágazat Tudástár: Vertikális integráció – A vertikális integráció a mezőgazdaságban azt jelenti, hogy a termelési lánc egymást követő szakaszai – például malactermelés, hizlalás, vágás és értékesítés – szerződéses vagy tulajdonosi kapcsolattal szorosabban összehangoltan működnek. Célja a kiszámíthatóbb beszállítás, a jobb nyomon követhetőség és a kockázatok mérséklése. A jövedelmezőség azonban attól függ, mennyire kiegyensúlyozottak a lánc szereplői közötti megállapodások.
