fbpx

Már öt országban terjed az új sertésszindróma Európában

Írta: Kohout Zoltán - 2026 július 25.

Egyre több európai ország mezőgazdaságában mutatják ki azt az új, feltehetően egy parvovírus-variánshoz köthető sertésszindrómát, amelyet először 2024 végén Hollandiában írtak le. A legfrissebb jelentések szerint a kórokozó és a hozzá kapcsolódó tünetegyüttes már Dániában, Belgiumban és Németországban is megjelent, a vírust pedig Spanyolországban is kimutatták.

Jellegzetes tünetek, alacsony elhullás

A betegséget elsősorban a 1–4 hetes malacoknál figyelték meg. A legjellemzőbb tünetek közé tartozik a kidülledt szem (exophthalmus), a kancsalság, a vörös bőr (erythema), a szőrhullás (alopécia) és a ráncos bőr. Bár az elhullási arány alacsony, a malacok fejlődése visszamaradhat, ami gazdasági veszteséget okozhat a sertéstartóknak. A holland kutatók a tünetegyüttest egy új parvovírus-variánshoz kapcsolják, amelyet korábban rókákból is kimutattak.

A Koppenhágai Egyetem és dán állatorvosi kutatóintézetek szakemberei egy 920 kocás sertéstelepen igazolták a szindróma és a vírus jelenlétét. A vizsgálatok szerint a választás előtt álló és frissen választott malacok 1,5–2%-ánál jelentkeztek a jellegzetes tünetek. A genetikai elemzés azt is kimutatta, hogy a dán vírus gyakorlatilag megegyezik a Hollandiában keringő törzzsel, ami határokon átnyúló terjedésre utal.

Egyre több telepet érinthet

A holland Royal GD állategészségügyi szolgálat szerint a tünetegyüttest a holland sertéstelepek mintegy 80%-án már megfigyelték, ami arra utal, hogy a vírus rövid idő alatt széles körben elterjedhetett. A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a vírus pontos terjedési módja, kórokozó szerepe és hosszú távú gazdasági jelentősége továbbra sem teljesen tisztázott, ezért további vizsgálatokra van szükség – írja a Foodagribusiness.

A hazai sertéságazati egészségügyi hírek élén nemrég az szerepelt, hogy a sertéspestis-korlátozások enyhültek, ugyanakkor Szerbiában több tízezer állatot kellett leölni a vírus miatt.


Agrárágazat Tudástár: parvovírus – A Parvoviridae családba tartozó vírusok gyűjtőneve, amelyek több állatfajt is megbetegíthetnek. Sertésekben egyes parvovírusok szaporodásbiológiai problémákat okozhatnak, az újonnan azonosított variánsok szerepét pedig jelenleg is vizsgálják, mivel összefüggésbe hozhatók egy fiatal malacokat érintő tünetegyüttessel. A pontos kórokozó szerep, a terjedés módja és a gazdasági jelentősége még kutatás alatt áll.