fbpx

Az üllői AXIÁL telephely is nyert a Service Awardon

Írta: - 2017 január 18.

Az AXIÁL Kft. üllői kollektívája nagy örömmel vette át Würzburgban, a 2017. január 12. és 13. között megrendezésre került Német Mezőgazdasági Napokon az AGRARTECHNIK Service Award díját, melynek eredményéről már az előző év novemberében értesültek.

Az AXIÁL Kft. üllői kollektívája

Az AXIÁL Kft. üllői kollektívája

A nagy elismerésnek örvendő német AGRARTECHNIK magazin 2001 óta rendezi meg a Service Award versenyt, melyen európai országok mezőgazdasági gép- és alkatrész-forgalmazó, valamint szervizszolgáltatást nyújtó vállalkozásai vesznek részt, mintegy 120 cég.

A nemzeti győztesek kihirdetését egy hozzávetőleg 500 pontból álló értékelő dokumentáció kitöltése előzi meg. Ebben a technikai háttér mellett kitérnek a műhely-, illetve raktári rendre az ügyfélszolgálatra és tájékoztatásra, az adatfeldolgozás hatékonyságának tanulmányozására, a vizsgált cég külső képviseletére, a marketingeszközökre és még számos egyéb szempontra.

A S.C. Munax S.R.L. képviselői Würzburgban

A S.C. Munax S.R.L. képviselői Würzburgban

A Service Award az egyetlen gyártó független szabvány a szakkereskedő szolgáltatásainak megítéléséhez, a zsűri által elkészítendő átfogó, alapos elemzés pedig jó alap a vállalatoknak, hogy továbbfejlesszék tevékenységeiket.

Az AXIÁL Kft. immáron 10 éve indul a megmérettetésen és a 2017-es díjat 19 telephelye közül az üllői nyerte el. A kitüntetést Polyák Tamás, az AXIÁL Kft. minőségirányítási igazgatójának kíséretében a telephelyi kollektíva vette át a Német Mezőgazdasági Napokon (szerk. LTU), melyre Würzburgban került sor január elején.

Az elmúlt 10 évben nagy utat tett meg az AXIÁL Kft. Telephelyeinek színvonala vetekszik bármelyik európai kereskedő cégével – hangsúlyozta Franz-Josef Borgmann, az AGRARTECHNIK Service Award a zsűri bizottság elnöke es a rendszer megalkotója, aki mindig a díjkiosztót megelőző évben látogatja végig a telephelyeket és árgus szemekkel, pontról-pontra vizsgálja azokat.

Szintén nemzeti győztes lett az AXIÁL Kft. tulajdonosi csoportjához tartozó Munax cég Muntenii de Jos-i telephelye is. A teljes cégcsoport számára nagy öröm az elismerés, hiszen a partneri visszajelzések mellett ezen fontos szakmai szempontok alapján hajtják végre fejlesztéseiket nem csupán a nyertes telephelyeken, hanem valamennyi bázison.

Az AXIÁL és a Munax csapata együtt ünnepelt a díjkiosztó után

Az AXIÁL és a Munax csapata együtt ünnepelt a díjkiosztó után