Az adat a földön hever

A területalapú kérelemtől a kijuttatási térképig I.

Háromrészes cikksorozatunkban azt mutatjuk be, hogyan lehet a minden gazdálkodó által ismert területalapú kérelemtől eljutni a helyspecifikus inputanyag-kijuttatásig.

A gazdaságunk által előállított adatmennyiséget nehéz megbecsülni, hiszen sok adat papíron vagy csak a munkatársak fejében létezik. Számításaink szerint egy 1000 hektáros gazdaság 1 szezon alatt körülbelül 8-10 gigabájtnyi (8000-10000 megabájtnyi) adatot állít elő, és használ fel. Ez körülbelül 4-5 ezer darab, jó minőségű fotónak felel meg. Mit kezdjünk ezzel az adathalmazzal, hogyan használjuk fel a gazdaságunk és a talajaink jobb megismerésére? Erről szól a sorozat első része.

1. kép. A Veris 3150-es talajszkenner munka közben egy Somogy megyei gabonatarlón

A gazdálkodás szintjei

Ha a saját gazdaságunkat egy egységként kezeljük, akkor azon belül két részegységet állapíthatunk meg: a növénykultúrák és a táblák szintjét. A kultúrák alatt azon táblák összességét értjük, amelyeken az adott évben ugyanazt a növénykultúrát termesztjük (kukorica, őszi búza, stb.), a táblák pedig az egyben művelt, egységesen kezelt területi-földrajzi egységeket jelentik.

A gyakorlatban a gazdaságunkban termesztett kultúrákat egy általános technológiának megfelelően műveljük, és sok esetben nem vesszük figyelembe, hogy akár a dűlőút két oldalán is eltérő adottságú területeink lehetnek, ahol az időjárási tényezők ugyan megegyeznek, a talajadottságok viszont különbözőek.

A táblák gazdaságon belüli külön egységként történő kezelése az első lépés a helyspecifikus gazdálkodás felé. Ebben az esetben az ugyanazon növénykultúrával bevetett tábláinkat az adott terület adottságai – talaj, mikroklíma stb. – alapján más technológiával műveljük. Ennél kifinomultabb megoldás – és a precíziós gazdálkodás területi alapegysége – a művelési vagy menedzsmentzóna-alapú gazdálkodás. Ennek lényege, hogy a táblán belül az eltérő adottságú (más talajszerkezet, talajtextúra, eltérő tápanyag-ellátottság, gyomfertőzöttség stb.) „foltokat”, vagyis zónákat külön egységként kezeljük.

2. kép. Söpte: A talajszkennelés megmutatja a kötöttebb (zöld) és lazább (narancssárga és piros) talajfoltokat – a talaj ezen tulajdonsága számos termésképző tényezőre (vízgazdálkodás, tápanyag-szolgáltató képesség stb.) hatással van

Táblatörténet

Mindenki a saját területét ismeri legjobban, nem kizárt viszont, hogy évekre visszamenőleg nem emlékszünk az egyes műveletek pontos idejére és okára, így az adott évi tervezésnél figyelmen kívül hagyhatunk fontos tényezőket. A táblára jellemző növényi sorrend, termesztéstechnológiai műveletek, a vetés és a betakarítás ideje, a műtrágya- és egyéb inputanyag-felhasználás több évre visszamenőleg történő áttanulmányozása (melyre a precízen vezetett Gazdálkodási Napló lehetőséget nyújt) az alapja a következő évi tervezésnek. Képet kapunk a jellemző agronómiai és növényvédelmi problémákról, a szerves- és zöldtrágyázásról, illetve a hozamok alapján kalkulált szármaradvány mennyiségéről is.

A reálisan tervezhető terméshozam nemcsak a tápanyagterv alapja, de a költség- és jövedelemviszonyoknak megfelelő inputanyag-ráfordítás megtervezéséé is. A terméseredmények táblán belüli alakulását a hozamtérképek számszerűsítve mutatják, ez tovább pontosítja a döntési folyamatot.

A hozamtérképek feldolgozásával már elkülöníthetünk egyfajta táblán belüli zónarendszert, amely a táblán belüli jelentősen eltérő termésmennyiségek alapján lehatárolja a hasonló adottságú, de táblán belül szabálytalanul elhelyezkedő részeket. A hozamtérképek feldolgozása, több éves sorozatok összehasonlítása segít verifikálni a zónák határainak helyességét (itt ugyanakkor figyeljünk arra, mert a hozamtérképek esetén az eltéréseket olyan tényezők is okozhatják, mint a vadkár, jégverés, eltérő vetésidő stb.).

3. kép. Zebecke: A külön kezelt, ám egyben művelt területekről világos képet ad az elmúlt évek hozamtérképeinek feldolgozása, itt azonban figyelemmel kell lennünk a környezeti hatásokra (lásd a vadkáros részeket az erdősávok közelében). A számozott körök a javasolt talajmintavételi pontokat jelölik

A talajok megismerése

A precíziós növénytermesztés, mint módszer is az alapoktól indul, így a talajok megismerése kulcsfontosságú. A hazai talajmintavételezési gyakorlat az előírásoknak megfelelően 5 hektáros mintavételi felbontást ír elő (például egy 60 hektáros tábláról összesen 12 mintát kell szednünk). A vizsgálat alapesetben véletlenszerű négyzetrács alapján történik, amely magában foglalja azt a kockázatot, hogy az eltérő adottságú területekről származó részminták egy homogénnek tűnő átlagmintát adnak ki. Erre jelent megoldást az említett hozamtérképek alapján lehatárolt zónák szerint elvégzett talajmintázás.

A zónák feltérképezése történhet a különféle távérzékelési módszerekkel megalkotott képekkel (drónfotók, műholdfelvételek), ezeket azonban ugyanúgy „zavarhatják” az egyes zónák alapadottságain kívülálló (pl. vadkár) tényezők. Ezek miatt célszerű a terület minimális bolygatásával járó talajszkennelés elkészítése, amely a talaj vezetőképessége (EC) alapján adja ki az eltérő zónákat.

A talaj EC vizsgálatára a hagyományos laborvizsgálatok során nem kerül sor. A vezetőképesség és a talaj fizikai félesége közötti összefüggés alapján számos olyan alapvető tulajdonság megállapítására nyílik lehetőség (vízgazdálkodás, nitrogénhasznosító képesség, gyökeresedési mélység, kation-kicserélő kapacitás, mobilis tápelemek kimosódásának veszélye, pH-pufferkapacitás), amelyekre az agrotechnikai és a tápanyag-gazdálkodási döntések során építhetünk.

A táblán végzett folyamatos EC-mérés eredményeként kapott térkép már a talajadottságok alapján teszi lehetővé a művelési zónák lehatárolását, így a talajmintavételi pontok kijelölése mellett már alkalmas a táblán belüli eltérő tőszámú vetés, nitrogén-kijuttatás, vagy akár eltérő mennyiségű öntözővíz kijuttatásának megtervezésére is.

Ha rendelkezésünkre állnak már a talajvizsgálati eredmények, azokat érdemes lehet kezdetnek feltüntetni egy térképen, valamint a táblákat az eredmények alapján csoportosítani (pl. minden pH 5 alatti táblán szükséges lesz meszezni stb.) – ez azonban még csak a táblaszintű tervezést teszi lehetővé. A zónák alapján végzett talajvizsgálattal biztosítjuk, hogy egy mintába azonos adottságú területről szedünk reprezentatív mennyiségű talajmintát. Ennek köszönhetően azok a talajtulajdonságok is „térbeliesíthetőek”, azaz georeferálhatóak, amelyeket eddig csak a tábla használói vagy művelői ismertek (hol húz jobban a traktor, hol nagyobb a belvízkár/aszálykár).

A precíziós gazdálkodás alapja tehát az adatgyűjtés. Célszerű a technológiai elemek, a talajadottságok, az előző évek terméseredményeinek először táblaszintű, majd a táblán belüli eltérések elemzése és értékelése, valamint az eltérések okainak feltárása. Cikksorozatunk második részében a begyűjtött adatok feldolgozása, interpretálása és differenciált kijuttatás elkészítése lesz a feladatunk.

Diriczi Zsombor
Makra Máté
FieldPASS Kft.