A magyar szürkemarha, az örökölt nemzeti kincs – elődeink hagyatéka

Az érték formálása

A magyar szürkét a magyar ember formálta. Állattenyésztőknek is új lehet ez a megfogalmazás, pedig így van. Tudatosan – vagy tudat alatt – a tenyésztő formálta háziállatainkat, emberöltőkön át. Beleépült nem csak a környezet hatása, hanem a magyar ember gondolkodásmódja, életfelfogása is. A német, a spanyol, az ír ló azért is olyan amilyen, mert a német, a spanyol, az ír tenyésztő azokat az egyedeket választja tenyészegyednek, melyek neki tetszenek. Nem véletlen, hogy az ír ló szorgalmas, dolgos, a magyar meg temperamentumos. Jól jellemzi a folyamatot a mellékelt vázlat, amely szimbolizálja, ahogy a szürkemarha kötéltáncos mutatványához hasonlíthatóan áthidalja az érintetlen természet és az építészeti műemlékek közötti szakadékot.

A magyar szürke a természetes környezetből műemlékjellegű örökségkénti elismeréshez vezető úton – Gera István rajza

Nemzeti kincs

Az egyszeri ember kérdezné: Lesz nekem ebből a kincsből részem, lesz nagyobb darab kenyér az asztalon, nagyobb darab hús a fazékban? A válasz tulajdonképpen egy “igen”. Az értékítélet sokszor szubjektív. De esetünkre jellemző, hogy az újabb kor késhegyremenő politikai vitái között az országgyűlés 2004-ben egyhangúlag fogadta el a 32/2004-es számú határozatot a védett őshonos, magas genetikai értéket képviselő magyar állatfajták – köztük első helyen a magyar szürke szarvasmarha – nemzeti kinccsé nyilvánításáról.

Géntartalék

Az érintetlen genetikai reservoir rendkívüli jelentőséggel bír. Hans Haid osztrák néprajzkutató szerint a tiroli szürkemarha mintegy hatezer évvvel ezelőtt került az alpesi legelőkre a “két folyó völgyéből”. A hegyek között éldegélő nem “nemesített” fajta a XX. században egyszer nagy szolgálatott tett a “kultúrfajták” problémájánál a vérfrissítés lehetővé tételével. A magyar szürke robusztus, géntartalékként szolgálhat esetleges túltenyésztési problémáknál. Élettenilag is csodálatos lény a szürkénk. A feljegyzések szerint az 1700-as években, mikor európaszerte tombolt a marhapestis, a magyar szürkemarha ellenállónak bizonyult a vész ellen. Azt még ma is kutatják a tudomány művelői, hogy lehet, hogy az úgymond nem túl jó minőségű tömegtakarmányokon, amire kultúrfajták egyedei rá se néznek, a szürkét hízlalni lehet. Ezeket meg tudja emészteni, mintahogy a legkülönbözőbb melléktermékeket is.

A gasztronómia csúcsa

További érték a minőség. Nem túl régen még azt tanították a szakembereknek az iskolákban, hogy a szürkemarha húsa nem jó. A minőségjavító szándékkal komoly kutatómunka folyt egy utóhizlalási technológia kidolgozására. Szerencsére ez egyre inkább a múlt különcségei közé tartozik. Az országhatárok is kinyíltak a mai generáció előtt, így az új generáció magától jön rá, hogy sok nemzetnek van olyan ételkülönlegessége, mely készítésére a marha nemes húsrészeinek zsírral átszőtt változata nem használható. Hogy csak az olaszok Carpaccio-ját, a franciák Fondue bourgignon-ját, az angolok Roastbeef-jét, a spanyolok Cecina-ját, a svájciak Zürigschnetzletes-ét vagy az osztrákok Wiener Tafelspitz-ét említsük. Merthogy ezeknél – csakúgy mint a mi tatárbifsztekünknél – minden morzsányi zsiradék minőségrontó.

Egészségmegőrző étrend

Egészséges állat húsának fogyasztása egészséges. Egyre inkább előtérbe kerül az állatvédelem, nem utolsósorban a fogyasztó egészségét is védelmezve. A természetes tartási mód egészséges ételt szolgáltat, de a termelés nem kiemelkedő hozamú. A szürkemarhahús drága, mennyisége korlátozott. Nem lehet minden embert szürkemarhával etetni. De, mondjuk az Audi és a Mercedes gyárak lelkesedését se tompítja az a tudat, hogy tudják, nem jut minden embernek a termékeikből.

Alapanyag és munkaadó

Iparágak munkaadója volt a szarvasmarha (mely fogalom a XIX. században a Kárpát medencében még túlnyomórészt magyar szürkét takart.) Kézművesek, iparosok sokaságát látta el a szürkemarha alapanyaggal. A vágóállatnak szinte minden része hasznosítható (az élelmezési célú felhasználás mellett); a szarv, a csont, a tülök, a szőr, a bőr, a vér, a faggyú, a csík, de még az ürülék is (ez utóbbi mint tüzelőanyag).

Érték korszakokon át

Érdekes fejlemény a köztudatban, hogy vitatkozunk, mióta van szürkemarha, melyik is a szürkemarha eredetének legmegfelelőbb magyarázata. De az, hogy itt volt, és érték volt, az nem vitatott. A leggazdagabb főurak vagyonát megalapozta és dúsította a marha-kereskedelem a középkorban. A “marha” szinonim volt a “vagyon” szóval korszakokon át. A marhakereskedelem okiratilag a Magyar Szürkemarhát Tenyésztők Egyesületének adatai szerint 1260-ban lett először említve.

Míg mi vitatkozunk, milyen is lehetett a magyar szürkemarha a középkorban, addig a nürnbergi Fleischbrücke-n (a Hús-hídon) az 1599-es év óta trónol egy magyar ökör szobra, melyet azért emeltek a hálás német polgárok, mert egyszer az éhínségtől menekültek meg a magyar gulya érkezésével. A szobor a megbecsülés vitathatatlan jele, ezen a XVI. századi szobron a szarvállás olyan, amilyennel egy egyed ma, a XXI. században is elmenne szürkemarhának.

A nürnbergi Fleischbrücke 1599-ben készített portálján trónol a magyar szürke ökör életnagyságú szobra

Elgondolkodtató

Jelen cikk szerzője is ellenzi a szürkemarha exportjának mértéktelen liberalizálását. De azt az afrikai feketét is sajnálja, aki Közép-Afrikában szinte színes üveggolyó áron átadja a kavicsnak kinéző gyémántot, amiből Amsterdamban és New Yorkban megfizethetetlen brilliánsokat csiszolnak. A szürkemarhatenyésztők is hasonlíthatók az aranyból készült sámlin kéregető koldushoz.

Az egymillió dolláros bankjegy

Az érték érték marad akkor is, ha nem sikerül nap mint nap aprópénzre váltani.

Svájcnak sikerült aprópénzre váltani egyik nagycímletű bankjegyét, a fajtajavításra alkalmas szarvasmarhafajtáinak értékét. Mikor jelen cikk szerzője a Svájci Mesterséges Termékenyítők Szövetsége által forgalmazott spermát árulta Amerikában, ez az egyesület az összes svájci szarvasmarha-temékenyítések mintegy 95%-át látta el tenyészanyaggal. A hazai piac kiszolgálása mellett az az egyesület akkor exportálta a Braunvieh spermáját a világ 42 országába. Több tucat bika termelte folyamatosan a spermát. Egy ejakulátumból rendszerint több ezer termékenyítésre elegendő “szalmaszálat” lehet készíteni. Ha beszorozzuk ezt az esetenként elért száz dolláros darabárral, könnyű felmérni a genetikai értékkel való kereskedés potenciálját. Olyan iparág ez, mely haszonkulcsa vetekszik az olajiparéval és a kábítószer kereskedésével.

Elgondolkodtató, ugyanis volt idő, amikor Svájc a Braunvieh-t olyan mostohán kezelte, mint valamikor Magyarország a magyar szürkét. Ismeretes, hogy egy svájci mezőgazdasági szaklapban az 1960-as években (még az USA-ból visszaimportált tejre szelektált változat génanyagának bekeverése előtt) arról panaszkodik a gazda, hogy a Braunvieh 2.000 liter teje nem elegendő még a saját borjának a felneveléséhez sem.

A nemzeti kincs a Bakonyban, Csatárpusztán

Esztétikai érték

A már említett országgyűlési határozat szerint is a magyar szürke nemcsak az állattenyésztés történetének része, hanem a teljes magyar történetiségnek is. Tenyésztése, és a tenyésztés végterméke, a marha a magyar nemzeti kultúra részét képezi, hozzátartozik a magyar tájhoz. Emellett, valljuk be, szép az a marha. Nem lehet véletlen, hogy esetenként a szakember arra hívja fel a laikus figyelmét; nézze csak a magyar szürkét, ez nem bámul, hanem néz. Vagy az sem véletlen amikor egyik dolgozónk bevallja, azért szeret az állatokkal bajlódni a kezelésnél, mert olyan szép a szeme, a fekete szempillája. (Legyen itt megemlítve még a szakmai elferdültség vádjának emelése előtt, hogy például Svájcban a Braunvieh üszőinek éves árverésekor a tetszetős fejű egyedek lényegesen magasabb árakat érnek el!)

A távlatok

Mi közünk az ilyen eszmefuttatásokhoz, az okoskodáshoz? A Magyar Tudományos Akadémia a 2013.10.28-i tudományos napján az akadémia dísztermében a szarvasmarhatenyésztés szakmai napjával ünnepelte az akadémia alapításának 190-ik évfordulóját. Figyelemre méltó, hogy a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésének lehetőségei a tudományos kutatás előterébe kerültek. Ezen a tanácskozáson lett megemlítve az az adat is, miszerint a mai Magyarországon a rendelkezésre álló egymillió hektáros legelőterületből csupán kettőszázezer hektár hasznosított!

E cikk a szerző magánvéleményét tükrözi. Más másként ítélheti meg a szóbanforgó értékeket, de ezeket az értékeket féltve őrzött kincsként kell kezelni, ahhoz nem fér kétség.