Van kárpát-medencei válaszunk a klímaváltozás kihívásaira – konkrétan a hízó- és húshasznú szarvasmarhák táplálóanyagban és emészthetőségben is megfelelő takarmányozására. Az őszi és tavaszi gabonafélék pillangósokkal való keveréke például – gondosan megválasztott alkalmazás esetén – kielégítően szolgálhatja a jövedelmező termelés céljait – így összegezhető szakértő szerzőink sorozatának e fejezete.
Az intenzív füvek megjelenése hazánkban
Az ún. „szilázsfüvek” új generációja, a nagy cukortartalmú füvek 2005-ben jelentek meg először a hazai szántóföldi növénytermesztésben. A gazdaságok 2006 őszén megközelítően 350 ha-on, 2010 őszén már több mint 6000 hektáron vetettek francia eredetű új olaszperjét (egyéves: Suxyl, évelő kétéves: Avensil), illetve annak évelő, 3 éves hibridjét (Bahial). A klímahatással kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a 2007-es évi súlyos aszályt követően 2008-ban jelentősen megnőtt az új, intenzív termesztésű, őszi vetésű füvekből készült szilázsok/szenázsok használata Magyarországon. Ebben az évben több telepet az olaszperje-szilázs mentett meg a takarmányhiányos nyári időszakban. Ez volt az első olyan őszi vetésű, korszerű tömegtakarmány-növény, mely az időjárási viszonyok miatt került be a hazai szántóföldi növénytermesztésbe, a tejelőágazatban. Kezdetben az olaszperje mindhárom változata egyaránt kipróbálás alatt volt, majd az egyéves Suxyl fajta vált uralkodóvá. Később megjelentek újabb fajták és hibridek, amik tovább bővítették a választható palettát (pl. Jeanne – Lolium multifl orum, hibridperje – Lolium hybridum, Westerwoldi perje – Lolium westerwoldicum, valamint a perjefélék és csenkeszek keresztezéséből származó Festulolium). Továbbá többen próbálkoztak fű-pillangós alapú keverékekekkel. Számos gazdaságban azonban a szántóföldi és éghajlati adottságok (különösen a klímaváltozás tükrében) nem teszik lehetővé a gazdaságos és biztonságos termesztését a szántóföldi füveknek. Intenzív állományok esetében azonban, ahol fontosnak és megtérülőnek tartják ezen fűszilázs emésztésélettani hatását, öntözött területen biztonsággal termeszthető. Összességében 2014 folyamán 80 tejelő telepen volt intenzív, korszerű vagy hagyományos fűszilázs és szenázs betárolva, ami a telepek össz. számára vetítve 19%-ot jelentett (az adatot szolgáltató telepek száma 411 telep volt, Orosz és mtsai, 2015). Érdemes tehát erőfeszítéseket tenni a termesztésre, de elsősorban csapadékos tavaszon vagy öntözött területeken ad biztos termést, ezért elsősorban intenzíven termelő tejelő tehenek vagy hízóbikák esetében javasolt a termesztése. Húshasznú tehenek, tenyészüszők és növendékek, valamint extenzíven/félintenzíven tartott hízó marhák esetében ez a tömegtakarmány – változékony és bizonytalan hozama miatt – nem elég költséghatékony.
Ezt érdemes tudni az őszi keverékekről
Az őszi vetésű gabona-pillangós keverékek termesztésének sajátosságaival, előnyeikkel már az 1960-as években átfogóan foglalkoztak az agrotechnika és a növénynemesítés akkori szintjén (Bajai,1963; Szabó, 1963; Szentkirályi,1964; Kurnik és mtsai, 1964). A fejlődés és a kutatás azonban megtorpant hazánkban a silókukorica és a lucerna dominanciája miatt, nagyüzemben csak szórványosan termesztették, elsősorban tejelő típusú üszők részére. Érdemes azonban a klímaváltozás miatt újra foglalkozni az őszi vetésű keverékekkel, mert a komponensek a vegetációjukhoz elegendő vízmennyiséget különböző gyökérmélységekből képesek felvenni, ezért a keverék termesztésekor kedvezőbben hasznosul a talaj víz- és táplálóanyag-készlete, valamint gyommentes kör-nyezet alakul ki a növénytakaró talajtakarása miatt (Kakuk és Schmidt, 1988).
Hozzá kell tenni, hogy a keveréktakarmányok energia és fehérjearány tekintetében jól kiegészítik egymást, ezért a húsmarha takarmányozásában is újra szerepet kaphatnának. Ezen előnyök, továbbá a területhasználat és a betakarítható növényanyag táplálóértéke tekintetében (kaszálás időpontja) ma újra foglalkozunk a gabona-pillangós keverékek témájával (Molnár és Orosz, 2014 a, b). Az őszi vetésű gabona-pillangós keverékek esetében kritikus döntési helyzet, hogy nagyon korán, a gabona kalászhányása előtt takarítjuk-e be a keveréket (áprilisban, május elején), annak érdekében, hogy silókukoricát lehessen még a területre vetni, vagy megvárjuk a május közepe-június eleje időszakot (Orosz, 2014). A betakarítás időpontja meghatározza a hozamot és a táplálóanyag-emészthetőséget.
Undersander (2003) szerint attól tegyük függővé a keverék betakarításának időpontját, hogy milyen termelési csoporttal akarjuk majd etetni a szilázst. A szerző az árpás-borsós keverék betakarítását a gabona fenológiai fázisához kötötte. Amikor a kalász még hasban van, néhány kalász látható csak a táblán a keverékben (a borsó még nem virágzik) – tejelő teheneknek javasolja az ilyen kiváló emészthetőségű, de gyengébb hozamot adó szilázs-alapanyagot. Keményítőtartalma kevesebb, mint 2%, de energiatartalma jelentős. Ezért potenciális lehetőség az intenzíven hizlalt húsmarhák számára is. A tejesérés végén, kora viaszérésben lévő árpa mellett a borsó érett virágzásban, hüvelykezdeményekkel érik, ekkor üszőknek, szárazonállóknak, növendék húsmarhának javasolja a nagy hektáronkénti szárazanyag- és energiahozamot biztosító, költséghatékony alapanyagot. Keményítőtartalma 10% feletti, de energiatartalma kisebb, mint kalászhányásban betakarítva. Johnston (1999) szerint a gabonafélék kalászolás előtti állapotban magasabb fehérjetartalmat és a kukoricaszilázshoz hasonló energiatartalmat tudnak nyújtani.
Amikor a tejesérés állapotába kerül a gabona, 10%kal gyengébb az energiatartalma, mint a kukoricaszilázsé, ugyanakkor 4%-kal nagyobb a fehérjetartalma. A legkedvezőbb emészthetőség és energiatartalom akkor érhető el, amikor a kalász még hasban van, de a maximális energiahozamot (MJ/ha) a kora viaszérés állapotában adja (a hozamnövekedés miatt). Az árpa termésmennyisége ugyanis +90-110%kal nő attól számítva, hogy a kalászolás megkezdődik a viaszérés elejéig. Közben a nyersfehérje-tartalom 40-50%-kal csökken, az ADF és NDF-tartalom pedig 15-25%-kal nő. Az energiatartalomban kismértékű csökkenés figyelhető meg ebben az időszakban, mivel az emészthetőség romlása mellett megkezdődik a keményítőnek a gabonaszemekbe történő beépülése, ami némileg kompenzálja a gyengébb emészthetőséget. A hozam tehát a viaszérés elején a legnagyobb, míg a minőség korai kalászhányásban. A borsó (a csíraszámtól függően) 2-4% fehérjetartalmat ad hozzá a keverékhez. A borsós-gabona keverékek a május végi-június eleji időszakban, amikor a gabona kora tejesérésben van, a gyengébb rost-emészthetőség miatt elsősorban tejelőtípusú üszők nek, anyateheneknek, hústípusú növendékeknek és tenyészüszőknek, valamint félintenzíven hizlalt hús marháknak javasolt etetésre.
A tavaszi keverékek megítélése
A tavaszi vetésű pillangós-gabona keverékek a klímaváltozás miatt kockázatosnak ítélhetőek, továbbá a júniusi betakarítás miatt másodvetés már nem kivitelezhető, valamint hozamuk az őszi vetésű keverékekhez képest potenciálisan 20%-kal kevesebb. Szerepük kevésbé jelentős, bár a zabos keverékek kedvező táplálóanyag-tartalommal képesek teremni kalászolás idején (Orosz és mtsai, 2014a, Hoffmann és mtsai, 2015).
Páratlan páros- olasz keverékek
A mediterrán régiókban a meleg és száraz időjárás miatt a silókukoricát már sok helyen öntözik, ami akár 50-60 tonna hektáronkénti zöldhozamot is biztosít, de csak 20-25% keményítőtartalom párosul hozzá (Palazzo, 2016, szóbeli közlés). Az öntözés rendkívüli költségei miatt olyan növénytermesztési stratégiát dolgoztak ki olasz takarmányos szakemberek, ami kikerüli a meleg nyári időszakot (Orosz, 2017a,b). Ezért őszi vetésű, nagy hozamú gabonaféléket párosították más gabonákkal és füvekkel. Az új szemléletű keverékeknek meg kell felelni az agrotechnikai korlátoknak (szárazságtűrés, mérsékelt költségek, egyszerű kivitelezhetőség, tág betakarítási ablak), egyben költséghatékonynak kell lennie (itt a nagy hozampotenciál a legfontosabb paraméter), miközben kedvező a takarmányozás-élettani hatás (jó rostemészthetőség) az egyik legfontosabb kritérium (a tejzsír és az abrakköltség vonatkozásában). Az új koncepció lényege a bendő hatékony működtetetése: a bendőbeli lebonthatóság és az áthaladás üteme közötti egyensúly megteremtése egy keverékszilázs segítségével. Tulajdonképpen a lebontható rost (dNDF48) és a nem lebontható rost (uNDF240) arányának a beállítása történik ekkor a bendőben.
A könnyen lebonható rost gyorsabban halad át, míg a nem lebontható rost lassítja az áthaladás sebességét (Orosz, 2017a, b). A szokatlan párosítás és a pillangósok kihagyásának egyik oka, hogy a fehérjét könnyebb pótolni, mint az emészthető rostot, azaz a bendőbeli lebomlás szinten tartása nehezebb feladat, mint a fehérjepótlás megoldása. A pillangósoknak pedig jelentős a lignintartalma (6-7% sza.), ami csökkenti a rost és az egyéb táplóanyagok emészthetőségét (Orosz, 2017c). A lucerna, a herefélék, de még a borsó bendőbeli átlagos rostlebonthatósága is csak 4045% (4. táblázat). Szemben a füvekkel, melyeknek 2-3% a szárazanyagra vonatkoztatott lignintartama (kalászhányás előtt) és a rostemészthetőség átlagosan 60-70%, de előfodul 80% érték is (Orosz, 2017c). A különbség minimum 20% a füvek és a gabonafélék javára.
Az új típusú keverékek esetében tehát a korai betakarítású gabona biztosítja a megfelelő hozamot, a fűféle pedig a magas fehérjetartalom mellett jó rostemészthetőséggel gazdagítja a keveréket. A fű általában olaszperje. A fű a jelzőnövény, azaz a fű kalászhányása előtt javasolt a keveréket betakarítani, ha elsőosztályú minőséget szeretnénk kapni friss fejős és nagytejű teheneinknek. A gabonaféléket egymással kombinálva is értékes keverékek alakíthatóak ki, amik jó rostminőséget tudnak adni kalászhányásban kaszálva, míg kivételes hozamot képesek nyújtani későbbi fenológiai fázosokban növendékeknek (Orosz, 2017a, b). A hazai mérések szerint (Hódmezőgazda Zrt. Vajhát és DPMG ZRt, Törtel) egy gabona-fű keverék (háromféle olaszperje, takarmánybúza, kétféle őszi zab, kétféle tiritikálé és egy őszi árpa fajta keveréke) 7-9 tonna hektáronkénti szárazanyag-hozam mellett elérte a 60% NDFd48-értéket, ezért potenciálisan figyelemre méltó silózási alapanyag (Orosz, 2017a, b). Természetesen mindkét irányba elmozdulhatunk: azaz kereshetjük a 70% feletti NDFd-értéket (kalászhányásban) tejelő teheneinknek, intenzív hizlalású hízómarhának (5-7 tonna sza/ha) vagy eltolhajuk a betakarítást a 15-20 tonna szárazanyaghozam irányába 50-60% közötti NDFd-érték mellett a tejelő típusú üszőknek, húshasznú teheneknek és -tenyészüszőknek, valamint növendék- és extenzíven/félintenzíven tartott hízómarháknak. Folynak a hazai szántóföldi kísérletek a témában.
Régi ismerősünk: a gabonaszéna
Meg kell említenünk egy újabb „újdonságot”. A gabonaszéna fogalma újra előkerül a keverékek révén (intenzív gabona-fű keverékek). Hazánkban talán a zabszéna az egyedüli, ami ismert ebben a témában – de ez sem elterjedt szénafélénk. Pedig a gabonaszénákban, korszerű genetikát és újszerű betakarítási szemléletet alkalmazva, nagy a lehetőség. Több szempontból is érdemes vizsgálni a szénának termesztett keverékeket, mivel óriási hozampotenciál jellemzi ezt a csoportot. A hazai mérések szerint legalább 5-6 tonna sza/ha várható első kaszálásra még gyenge talajon is (Orosz, 2017b). Az első méréseket a Hódmezőgazda Zrt. területein végeztük.
Van válaszunk a klímaváltozásra
Összefoglalásként megállapítható, hogy a klímaváltozás okozta termesztési kockázat növekedése szükségszerűvé teszi a szántóföldi termesztésű tömegtakarmányok esetében egy új stratégia kidolgozását, mely igazodik a melegebbé és szárazabbá váló nyári időjáráshoz, költséghatékony, rugalmas, de kellően differenciált a különböző termelési irányú húsmarhák eltérő igényeinek kielégítésére. A Kárpát-medencében rendelkezésre állnak azon klimatikus és talajadottságok, melyek lehetővé teszik ezen differenciált tömegtakarmány-bázis létrehozását.
Orosz Szilvia, Horváthné Kovács Bernadett,
Kruppa József, ifj. Kruppa József,
Iván Ferenc, Hoffmann Richárd