fbpx

Kedves Olvasóink!

Írta: - 2018 március 11.

Minden alkalommal összefoglalom pár mondat erejéig, hogy miről szólt az elmúlt hónap, és mit láttunk, tapasztaltunk, tanultunk. Legyen ez az alkalom kivétel! Most „beszélgessünk” arról, amit valószínűleg mindannyian kihagytunk: ugye, Önök sem jártak a dísznövények legrangosabb nemzetközi szakkiállításán (IPM) Essenben? Érthető, január végén, ugyanabban az időben valószínűleg mindannyian a hazai gépkiállítást látogattunk. A tavaszt (és ha lehetek egy kicsit önző, akkor a Nőnapot) várva viszont jól esik a belga rózsaóceánról vagy a világító, sőt feltölthető, élő virágokról hallani, olvasgatni, úgy gondolom. Annál is inkább, mert az is mezőgazdaság, csak annak egy szűk, de annál különlegesebb szegmense.

És legyünk ismét büszkék: a virágszektor kuriózumát magyar(!) virágok jelentették a németországi világ(virág)kiállításon. A védjegyoltalommal rendelkező, magyar fejlesztés alapján kezelt vágott virág vagy cserepes növény a fénnyel történő feltöltődés után sötétbe helyezve azonnal zöld vagy kétféle kék, a kezeléstől függően piros vagy fehér színben fluoreszkál, akár 30 percig is. Majd ha gyengül a fénye, a napon, lámpa alatt vagy mobillal újra feltölthető, így ismét világítani fog. Ígérem, egyszer megírjuk ezt is.

A precíziós gazdálkodáson, a lóerőkön vagy épp a hatóanyag-kivonásokon edződött olvasóinkat, ha csak fél percre mozdítottam ki a gondolatmenetükből, akkor már érdemes volt elkalandozni. Utána pedig már fel lehet lapozni márciusi lapszámunkat, nem fognak csalódni: valóban minden megtalálható az említett precíziótól,a tápanyag-utánpótláson, a fajtaválasztáson és az erőgépeken át a húskihozatali százalékig.

Hasznos olvasást kívánok!

Sándor Ildikó
főszerkesztő