Ősidőktől fogva közös kincse a művelődéstörténetnek a földdel foglalkozó emberek átfogó látásmódja. Nem véletlenül hivatkozunk még ma is a „paraszti észre”, mert ez az a gondolkodásmód, ami egyszerre táplálkozik a természet megfigyeléséből, az egyszerű logikából és a mezőgazdaság szakmai-tudományos tudástárából. Ez a gondolkodásmód tükröződik a pár éve csak „repcekirály”-ként becézett Légrádi Miklós mondataiban is: a Lengyeltóti térségben gazdálkodó növénytermesztő egyszerre merít a gépészeti ismereteiből és az állatok viselkedésének megfigyeléséből, a napsugár termőföldre gyakorolt hatásából és az Evangéliumokból. A becenév mögött persze alapos technológiai ismeretek rejlenek, így nem csoda, hogy nemcsak 7 tonnás repcetermésről számolhat be, hanem arról is, hogy milyen eredményekkel várja az ősszel kukoricamulcsba vetett repcéjét.
Oltár helyett lányok és gazdaságok
– A nagyapám papnak akart adni, de túlságosan is tetszettek a lányok ahhoz, hogy templomi ember legyek. Így aztán előremenekültem, és gyorsan gépész-szakközépiskolába jelentkeztem. És ezt mind a mai napig jó döntésnek tartom, mert egy gépész aztán mindig könnyebben tud közelíteni a növénytermesztés felé, mint egy növénytermesztő a műszaki dolgok felé – vezet be pályája kezdetébe Légrádi Miklós. És bevezet máris abba az induktív, távoli összefüggések egybevetésére épülő szemléletmódba, amely nemcsak szakmai életútját, hanem az életfelfogását is jellemzi. Mint mondja, nem is szereti túlhangsúlyozni a szakmai-technológiai kérdéseket, a csapadék vagy a beltartalmi mutatók öncélú méregetését. Visszatérően arra figyelmeztet: a kérdés a fontos, a jó kérdés megtalálása, és az előremutató, jó válaszok csak eztán születhetnek meg… – Ez a szemlélet sokat segített a szakmában. A főiskolára már növényvédelmi szakra jelentkeztem, de protekció hiányában meghiúsult. Ezt követően technikusként Öreglakon, az Állami Gazdaságnál kezdtem dolgozni. Aztán hamarosan főmérnökké neveztek ki. Mivel a gazdaságnak három kerülete volt, az igazgató is úgy látta, hogy célszerű rám bízni az egész vetéstechnológia irányítását, mivel csak egy közös vetőegység volt. Így mikor „hazakerültem” a lengyeltóti TSZ-be, már jó rálátásom volt mindkét területre, és nem okozott nehézséget az összevont irányítás.
ARCKÉP. Az idén 68 éves Légrádi Miklós két lányt nevelt fel, és nagy örömére az egyik lány unokája – miután pár évig művészi ambíciókat és franciaországi egyetemi tanulmányokat dédelgetett – egyszer csak azzal a kérdéssel fordult hozzá: Nagyapa, melyik magyarországi agrár-egyetemre jelentkezzek…? „Szerintem jól döntött, hiszen itt bejáratott, jól működő gazdaság várja”, vélekedik a nagyapa, aki a feleségét már az általános iskolából ismerte, és „ő volt az, akinek életemben először olvastam Bocacciót”, majd őmiatta költözött Lengyeltótiba az esküvőjük után. Légrádi Miklósék ma szabadidejükben. Főleg télen termálfürdőkbe járnak, de a szezonban is el-eljutnak az Adriára.
A repceszakemberként ismert Légrádi Miklós számos szakmai publikáció szerzője, kül- és belföldi szakmai rendezvény szereplője; s birtokán számos vetőmag- és termeltetési kísérlet ellenőre.
A termő növény öröme
A végül gépészmérnök végzettséget is szerző gazda aztán a rendszerváltozás utáni években vett nagy lendületet a repcetermesztésben. – Volt 750 hektáros is a birtok, de ma, amikor alig több mint 500 hektáron gazdálkodunk, sokkal elégedettebb vagyok. Nem hozott annyival többet, mint amennyi időt, munkát igényelt. Én pedig nem vagyok az a számítgatós, kapzsi fajta, hogy folyton csak azon rágódjak, menynyi volt tavaly, mennyi lesz idén a termés egy hektáron, és mennyi költségbe kerül majd minden… Az élet, a mezőgazdaság, a növényeink termesztésének az öröme a lényeg, nem csupán a jövedelem! Hiszen a termés jelentős része ajándék annál fogva, hogy mindenhez nincs kompetenciánk. Ha jól belegondolunk, csak jelentőseket említve: csírázóképesség, a mag elhelyezkedési pozíciója, a talajnedvességi állapot egyenetlensége, a talajkártevők, a mechanikai sérülések… ezek mind befolyással bírnak – mutat az agrárbölcsesség újabb dimenziói felé.
Ma a Légrádi-birtokon 220 hektáron gabonát, 120 hektáron napraforgót, 110 hektáron kukoricát és 70 hektáron repcét termesztenek. A termést két 2000 tonnás négyzetméteres magtár fogadja be, „így nem kell prompt eladni, ki lehet várni a jobb árakat”, mondja a gazda, akinek munkáját persze egy saját, 10 tonna kapacitású szárító is segíti. S ha nem is a jövedelmezőség a fontos, azért az nyilván őt is elégedettséggel tölti el, hogy jók a termésátlagok: repcében például évek óta 5 tonna körül van a hektárátlag, de előfordult pár éve, hogy 7 tonnát arattak. – Jó, igaz, ehhez azért kellett, hogy összevágjon minden, jó időjárás, jó vetőmag. De mondok valamit: abban az évben vissza akartam fizetni a hiteleinket, úgyhogy nagyon kellett egy jó termés. Kimentem a táblákhoz, bementem a sorok közé, és mondtam a növénynek, most kell, hogy szépen teremjetek, ne hagyjatok cserben! Egy hét múlva olyan látványos fejlődés történt, hogy alig akartam hinni a szememnek! Én hiszek abban, hogy az imátz, a görcsölés nélküli megfontolt kérést meghallgatja az Univerzum, a Jóisten.
Repce a kukoricaföldön
Légrádi Miklós persze azt sem felejti el, amit ehhez az égi áldáshoz az embernek kell hozzátennie a maga részéről. – Mindig kísérletező, gondolkodó fajta voltam. Megtanultam, hogy ha odafigyelek a természet sajátos törvényeire, akkor azokat követve nagyot nem lehet tévedni. Például pár éve és tavaly ősszel is kipróbáltam 30 hektáron a kukorica-elővetemény utáni repcevetést. Annyit tudtam, hogy a kukorica nem ellensége a repcének a betegségeket, kártevőket illetően, időben éppen válthatják egymást, így aratás után, augusztus végén lekultivátoroztuk a tarlót, megadtuk a nitrogént, ami a szárbomláshoz és egyben a repce kezdeti fejlődéséhez is szükséges. Gyönyörűen fejlődött, a mulcs még védte is, magabiztosan ment a télbe. Amikor ezt elmeséltem az amerikai európai referensnek, csak a fejét fogta, hogy ő még ilyen nem hallott… Egy feltétel van: viszonylag rezisztens, betegségre nem érzékeny fajtát kell vetni a kukoricamulcsba – fejti ki a lengyeltóti gazda. Miután saját munkája mellett évtizedek óta nagy nemesítőházaknak végez kísérleteket, ő nem a lármás hírveréssel piacra dobott „sztár-vetőmagfajtákban” hisz. – Speciális körülmények közt ki lehet mutatni óriási termésmennyiséget, szárazságtűrést és egyebeket. Én inkább azt vallom, hogy nem kell bedőlni a katalógusoknak. Kellő odafigyeléssel, gondossággal és a növény természetéhez alkalmazkodva a nem-éllovas fajták is tisztességesen produkálnak – mondja Miklós, aki így aztán a „repcekirály” becenevet is inkább szerencsének, tréfának tekinti.
Mérnöki szemlélet és a „céda növény”
– A repce különösen egy olyan növény, aminél elkél a körültekintés. Egyszer egy francia látogatócsoport megkérdezte, milyennek látom ezt a növényt.
Meghökkentek, amikor kerek-perec megmondtam nekik, hogy a legnagyobb cédának, kurtizánnak tartom. Miért?, kérdezték. Mert már „kislány korában” minden bogár rászáll és beletenné a kukacát, aztán nagylányként a csábítóan szép ruhájával vonzza a legényeket…
Légrádi Miklós ilyesféle pajzán termesztésbiológiai eljárásnak látja-láttatja azt, amikor a tavasszal – a virágzás előtti utolsó nagy N-műtrágyalökettel – akár egyhetes késleltetést végez a növénnyel. – Nemcsak a vegyszer nyújthat hatékony növényvédelmet. Megint a kérdés a fontos! Mi történik, amikor megjelennek a rovarok, a fénybogár, az ormányosok? Mind egyszerre jelenik meg és akar táplálékhoz jutni. Ám ha csak egy hetet késleltetünk, akkor már megfogyatkozik a számuk, már nem jut annyi kártevő a virágzó repcére, és máris kisebb a kár.
Hasonló elemzéssel jár el a sortávolság-meghatározásban is. – A 45 centis távolsággal és 8 centis ikersorokkal úgy vetek, hogy hagyok teret a növénynek a természetes szelekció útján kiválasztódni: a gyenge, amelyik nem bírja a versenyt a napfényért, a tápanyagokért, az kiszorul. Rá lehet bízni ezt a növényre, a természetre! A repcenövény erős, és elegendő rügyet fakaszt az akár még alacsony száron, mely a későbbiekben jótékony hatással bír a stabilitásra, mely alapja a magas termésnek. Engedjük tehát a fényt a repce tövéhez, és az eredmény nem marad el! Így akár 10-15%-os többlettermés is lehet, hisz már a „bölcsődében” kiválasztódnak a dominánsok, és nem kell küzdeni egymással az egész tenyészidőszak alatt.
Légrádi Miklós azt is elemezte, mennyi nedvességhez jut a 2-3 centi mélyre vetett repcemag, ha Güttler-hengerrel képzett kéreg szabályozza a vízmozgást a termőtalaj felső rétegében. – Egyszerű hőtan ez. Szeptember elején, a nagy hőingadozások idején éjjel akár csípős hideg, nappal majdnem nyári meleg lehet, és a hőkülönbség szívóhatására éppen a kéregnél csapódik ki a nedvesség: ott, ahol a mag van. És még mindig jut adalék a „mérnöki agronómiához”. A Légrádi-birtokon például azért gyakorlat az éjszakai talajművelés, hogy kíméljék a talajnedvességet a kipárolgástól. – Ha szárazság van, ezzel is tudjuk óvni a meglévő nedvességet, a traktoron pedig nem véletlenül van annyi fényszóró, hogy szinte napvilágnál lehet dolgozni vele. Nem szólva arról, hogy a csak nappal végezhető munkákhoz takarítunk meg időt!
Neonikotinoid és környezet
A gazdaságban akkor jön el a repcearatás ideje, amikor a növény felső becői megöregednek. – Ez egybeesik a búzával, de nem baj, nem kell drukkolni, lehet egy kicsit váratni a repcét. Ilyenkor már biztosan érettek az alsó becők is. Tudom, így fenyeget, hogy kipörög a szem, de inkább peregjen ki 2-3 százalék felül, mint hogy odavesszen 30 százalék éretlenül, alul – érvel Légrádi Miklós, aki nemcsak az említett talajművelési eljárásoknál híve a természetes, kíméletes eljárásoknak, hanem a vegyszer-, például a deszikkálószer-felhasználást illetően is. És ezért haragszik a repcekultúrákban korábban leghatékonyabbnak ismert neonikotinoid csávázó szerek szigorú korlátozása miatt.
– Elgondolkodtató, hogy az ezzel járó piretroidos többletkezelésekkel nem terheljük- e jobban a környezetet – állítja a gazda.
Lélek és bizalom a földön
A lengyeltóti gazdaságban tehát a természetközeliség hatja át a mindennapi munkát. – Nem elég beugrani a kocsiba, tenni egy kört a tábla körül, közben például telefonálgatni… – példálózik Légrádi Miklós, hozzátéve, még az ő közepes, átlagban alig több mint 20 aranykoronás földjeiken is el lehet érni szép eredményeket, ha kellő odafigyeléssel és alázattal végzi a munkáját az ember. – Lélekben is oda kell érni a növényhez, végig kell simogatni a szemeddel ahhoz, hogy tényleg tudjad, hogyan áll a növény fejlődése, mi a helyzet a földön. Ha a természet ritmusát követed, akkor nem lehet baj. Elég csak elnézni, hogyan gondoskodik az állat az utódairól, elég csak elgondolni, micsoda hallatlanul aktív és nagyszabású élet nyüzsög a föld felszíne alatt néhány deciméterrel! Erre a természetes tudásra, ritmusra rá lehet hagyatkozni, rábízhatjuk magunkat. Ahogy a híres görög filozófus, Epiktétosz megállapította: „Isten rám bízta önmagamat.”
Kohout Zoltán
