fbpx

5-30: megváltó záporok jöhetnek

Írta: Kohout Zoltán - 2020 május 26.

Sokfelé enyhült a kínzó szárazság, de a termőföldjeink felső rétegei még mindig vízhiányosak.

Az elmúlt napokban főként a déli-délnyugati országrészben végre többfelé hullott számottevő, 5 mm-t meghaladó csapadék. Ezzel az elmúlt 10 nap mennyisége jellemzően 10 és 15 mm között alakult az országban. A legszárazabb területek Budapest és Győr környezetében, az Alföld déli részén voltak, a legtöbb esőt pedig az északkeleti-keleti határszél, a Körös vidéke, a Dunántúl déli része és Mosonmagyaróvár környéke kapta: 15-30 mm-t. Nyíregyháza térségében például csak vasárnap annyi esett, mint április 1. óta összesen. Ez persze inkább jellemzi az eddigi szárazságot, mint a mostani „bőséget”. Mindezzel együtt is, még mindig 10-50 mm közötti a hiány. Bár a talajaink felső 20 cm nedvességtartalma javult az egy héttel ezelőttihez képest, de még így is nagy területen, az ország közel felén 40% alatti. Hasonló a helyzet a felső fél méteres réteggel is, ahol továbbra is kritikus a szárazság. A növények számára hasznosítható víztartalom kevesebb, mint 40%-át tartalmazza a talaj a Dunántúl északi és keleti tájain és az Alföld jelentős területein is. A fél méternél mélyebb rétegekben még az őszi-téli tartalékoknak köszönhetően valamelyest jobb a helyzet, de folyamatos a nedvesség-vesztés.

Miért is idézzük ezt fel? Azért, mert a hét második felében ismét nő a csapadék esélye, és bár nagy különbségekkel, de átlagosan 5-15 mm között várható a héten. Lesz, ahol akár 30 mm, de sajnos lesz, ahol ennek csak töredéke esik majd.

forrás: OMSZ