fbpx

796 milliárd forint agrártámogatást fizetett ki a Magyar Államkincstár

Írta: Barna Ferenc - 2020 október 29.

„A rendkívüli természeti és környezeti viszonyok között is eredményesen helytálltak” – minősítette az agrárminiszter a magyar gazdákat.

Nagy István, agrárminiszter éves meghallgatásán értékelte a minisztérium munkáját, kitért az ország mezőgazdasági eredményeire.

 

Az agrárium helyzetét nehezítette:

… a tavaszi aszály és a kora tavaszi fagyok; az időben egyenlőtlen eloszlású intenzív csapadék; az afrikai sertéspestis; a madárinfluenza; az egész éven keresztül húzódó, a gazdatársadalmat is érintő koronavírus-járvány.

 

eső, növény
Fotó: Barna Ferenc

 

A gazdák helytállása az agráriumot stratégiai ágazattá emelte – mondta – míg különböző szolgáltató vagy ipari szektorok megállhattak a járvány idején, a mezőgazdaságnak működnie kellett.

 

A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program

A kormány vissza nem térítendő támogatás formájában mintegy 25 milliárd forintos többletforrást biztosított a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak.

Az agráriumban a gazdaság helyzetének stabilizálása és a munkahelyek megmentése mellett fontos cél volt az élelmiszer-termelési kapacitások védelme. 12 meghirdetett kiírásra több mint 35 ezer kérelem érkezett.

A koronavírus-járvány miatt a fogyasztói vásárlási szokások átalakultak. Középpontba kerültek a hazai termékek, és több fogyasztást ösztönző kampányt is tartottak.

 

Vidékfejlesztési Program

1560 milliárd forint értékben jelentettek meg pályázatokat a vidékfejlesztési programban, 1455,3 milliárdra már megszülettek támogatói döntések, 18 felhívás még nyitott.

Az eddigi döntések több mint 200 ezer kérelem pozitív elbírálását jelentik, a beadott kérelmek 72%-a nyert. A források 62%-ban beruházásokra lettek elkülönítve, és eddig mintegy 742 milliárd forint értékben történt kötelezettségvállalás.

2019 szeptemberében indult beruházási hitelekhez kapcsolódó kamattámogatási programban augusztus végéig a bevett hitelek összege elérte az 57 milliárd forintot.

 

mezőgazdaság
Fotó: Barna Ferenc

 

A törvényalkotás

Európában először Magyarországon sikerül bevezetni és megvalósítani az új mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszert, amely a kiszámíthatóságot segíti.

Kitért az őstermelők egyszerűsített adózási körülményeit támogató törvényjavaslatra, melynek vitája most zajlik. Ez a szabályozás – amely 290 ezer őstermelőt és 83 ezer családi gazdaságban dolgozót érint – a vidéki megmaradást szolgálja, azt, hogy a föld legyen megművelve és a családi gazdaságok generációkon át működjenek.

Benyújtás előtt van a szőlő- és bortermelés új szabályozásáról szóló új bortörvény, amely azt szolgálja, hogy az ágazat átláthatóvá váljon, és mindenki azonos versenyfeltételek mellett tudjon gazdálkodni. Az adminisztrációs terhek csökkenését az e-pince rendszer tudja majd biztosítani 2021 augusztusától.

2019 októbere óta egy év alatt 796 milliárd forint agrártámogatást fizetett ki a Magyar Államkincstár. A gazdálkodók idén 169 ezer egységes kérelmet nyújtottak be az ötmillió hektáros mezőgazdasági területre, október 16-ától pedig megindult az előlegek kifizetése.

 

parlament
Fotó: Pólya-Pető Dávid

 

Az európai uniós Közös Agrárpolitika (KAP)

Hosszas viták után sikerült megteremteni azt az egyensúlyt, mely megóvja a teremtett világ minőségét, és lehetővé teszi az eredményes, versenyképes gazdálkodást a jövőben is.

Forrás: MTI