A 2012. évi aszály következményei a silókukorica termesztésben

Írta: Szerkesztőség - 2013 január 08.

 

Igen sok éve, a pályám kezdetén, úgy nyár derekán, mikor aggódva figyeltem az eget, hogy a hosszú szárazság után lesz-e végre jó áztató eső, vagy pusztul tovább a határ, mondta egy öreg gazdász: Ne nyugtalankodj, amit a természet az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja. És ez így is volt, néhány szélsőséges esztendő kivételével .

De mostanában mintha ez az adás és „vevés” a csapadék tekintetében nem a századok óta megszokott rend szerint történne: a természet ha ad nagyon ad, ha vesz, nagyon vesz.

Míg 2010-ben egy június második felében elvetett kukoricával közel 11 tonna termést értünk el, addig tavaly elkönyveltük a legszárazabb évet, amit valaha mértek Magyarországon, és ha az idén nem jönnek meg végre az őszi esők, ez az év alulmúlta volna a 2011-est is.

Mondhatjuk, hogy a három év csapadék átlaga még így is rendben van, de a szántóföldi növények nem ismerik az átlagot, csak a jelent.

Az pedig kiábrándítóan alakult. A silókukorica termesztésben három felvonásban országosan körülbelül így:

(A termesztési nehézségekről, a növények viselkedéséről, a betakarítás időpontjának kiválasztásáról, beltartalmi értékekről, a várható hatásokról)

 

Talajelőkészítés -vetés

A talajmunkákkal még elkészültünk valahogy, bár a szép egyenletes talajfelszín sok helyen, sok hibát takart el talán abban a reményben, hogy a kukorica nem veszi észre, mi van a mélyben, meg hátha segít a természet egy esős nyárral.

A talajpálca szinte koppant úgy 20 cm körül, ami arra utalt, hogy kényszerből, spórolásból, nagyvonalúságból, és talán egyre kevésbé tudatlanságból, sok éve elmaradt az altalaj lazítása.

Itt fordul majd vízszintesbe a gyökérzet nemsokára, ahelyett, hogy továbbhaladva a mélyebb rétegek felé keresné, ami nedvesség a talajban még van.

Az időben elvetett kukorica csírázni kezdett, kikelt, mert a szinte csapadék nélkül eltelt március után mégiscsak megjött az eső.

(Igaz, ennek egy része a korán jött nyári melegben rögtön vissza is fordult, elpárolgott, de mégis maradt a talajban elég a kezdeti fejlődéshez).

Azt írtam, hogy az időben elvetett… .

Lassan ezt a kifejezést is újra kell értelmezni, mert pl. még ebben a száraz évben is volt szerencsés gazdaság, ahol a másodvetésű silókukorica többet termett, mint máshol a fővetésű, több helyen megváltozott a napraforgó-kukorica vetési sorrend, ahol meg nem, ott az ideje jóval előbbre került.

Ahhoz hasonlóan, hogy mikor vessünk, helyesen csak utólag megválaszolható kérdés volt (amikor persze már minden mindegy), hogy mennyit, mennyi legyen a tőállomány, mire számítsunk?

Olyan aszályra-e, mint 2011-ben, és akkor jobb, ha alacsony szem számmal vetünk, vagy olyan sok esőre-e, mint egy évvel azelőtt, és akkor közelíthetjük a felső ajánlott értéket.

Sajnos megint a súlyosan borúlátóknak lett igazuk, azoknak, akik elfogadják, hogy többször lesz aszály, mint elegendő csapadék.

Vagyis inkább az előbbire kell minden tekintetben felkészülni, mint az utóbbiban reménykedni.

 

Keléstől a címerhányásig

A május-júniusi határszemle még biztató volt, azonban júliustól kezdett rosszkedvünk lenni.

A talajban még volt némi tartalék, de egymást érték a hőségnapok érdemi csapadék nélkül.

Az ország déli részén minden harmadik nap hőségnap volt a nyáron, összesen 43, köztük 7 forró nap, 35 Co felett.

A sokéves átlag ezzel szemben 19, illetve 1 nap! Országosan 19 nap kellett hőségriasztást elrendelni szemben az átlagos hárommal!

Ha a talajaszály nem lett volna, a növényeket a légköri aszály akkor is meggyötörte volna, a kettő együtt azonban rendkívül súlyos helyzetet okozott.

Szinte a szemünk láttára semmisültek meg a tavaszi reményeink.

A termékenyülés ilyen viszonyok mellett hiányos volt gyakran még az öntözött területeken is a nagyon forró és száraz levegő miatt.

Mivel hibridenként itt elég nagy különbségek adódtak, ez felhívja a figyelmünket arra, hogy fokozottan értékeljük a vetőmag kínálat hő-stressztűrő, aszálytűrő képességét.

(Azt, hogy itt a nemesítőknek még bőven van tennivalója közvetetten, de elég jól jelzi, hogy a megszokottól eltérően az idén alig láttunk az utak mellett a fajtasorok erényeit demonstráló, a fajtatulajdonost és hibridjét jelző táblákat.

Ilyen körülmények mellett a hibridek zöme „megadta magát”.

A gyengén fejlett táblák több helyen elgyomosodtak, tovább rontva az amúgy is nyomasztó helyzetet.

 

Betakarítás – silózás

Augusztus elején már lehetett látni, hogy nagy baj van: hatalmas területeken sült fel a szilázsnak vetett kukorica úgy, hogy vagy egyáltalán nem volt rajta szem, vagy csak töredéke az átlagnak.

Ilyenkor nincs jó döntés, csak a helyzetnek megfelelő.

Ráadásul most igazán nem lehetett tudni, kinek lesz igaza: annak-e, aki kivár, mert úgy gondolja, hogy most már „statisztikailag” is muszáj esni, mert az nem lehet, hogy nem lesz rövidesen vége ennek a folyamatos, kínzó szárazságnak, és akkor még valamennyire életre kelhet legalább a tábla mélyebb fekvésű, kevésbé kitett fele.

Vagy az jár jobban, aki riadót fúj, és mentve a menthetőt lesilózza a „szemtelen” kukoricát.

Két hét múlva az újabb hőség-, és szárazsághullám után világos lett, hogy az utóbbi volt a szerencsésebb döntés.

Végeredményben annyi szilázs általában bekerült a silótérbe, amennyivel legalább az első silózható zöldtakarmányig kihúzza az állomány, bár ennek áldozatul esett a szemesnek vetett kukorica egy része, vagy egésze.

(„Természetesen” a kukorica ára ekkorra az egekbe szökött, mintha csak bosszantani akarta volna a gazdát: nem járnál jobban, ha nem lenne szarvasmarhád és megmaradna eladásra ez a drága kukorica?)

A betakarított silókukorica beltartalma ott, ahol pontosan betartották a szabályokat nem kötelezően gyenge, többnyire a szaga is szilázsszerű, fogyasztva a tejelő állomány sem tiltakozik felettébb ellene.

Azonban, minősége többnyire erősen változó attól függően, hogy milyen volt a tábla, amelyről lekerült.

 

Energiatartalma jelentősen elmarad az átlagos kukorica szilázsétól, de kedvezőtlenebb adatokat mutatnak a további értékei is.

(Várható, hogy az Aspergillus flavus, amelynek száraz, meleg a kedvence, helyenként problémát okoz az általa termelt rákkeltő aflatoxin miatt.)

Még nem látjuk, mi lesz tavasz felé, azonban bizonyosra vehető, hogy további vitamin, karotin pótlás nélkül ezúttal nem várhatunk még elfogadható eredményeket sem a tejelő tehenészetekben az állatok általános állapotát, termelési eredményeit, szaporodásbiológiai mutatót illetően.

Már most több helyen látványos javulást hoz egy kiegyensúlyozott, a fertilitást javító kiegészítő alkalmazása, illetve fordítva: feltűnően rosszabbak az értékek ott, ahol a megszokott formula az úr, vagy/és a pénztelenség.

Most, amikor a határ barátságos képet mutat, az őszi vetések szépen sorolnak, eddig elmaradtak a szélsőséges hőmérséklet értékek, lassan csendesedik a háborgásunk, elfelejtjük a feszültséget, amit a kegyetlen aszály okozott, és ez így van jól.

De nincs jól, ha ezzel együtt elfelejtjük az év tanulságait, azt, hogy visszavonhatatlanul megváltozott az éghajlat körülöttünk, és bármilyen szép dolog a hagyománytisztelet, erre helyes válaszokat a régi módon nem tudunk adni, csak alkalmazkodva ahhoz a környezeti változáshoz, amelyet mi, idéztünk elő.