A bizalom volt a döntő – Jászladányi beszélgetés a CLAAS ARION 640-ről

A Jászföld Zrt. 2007. óta van magántulajdonban. Ebben a vállalkozásban ez felért egy igazi rendszerváltással. Voltak ennek gyors és kézzel fogható jelei a gépparkban is? – kérdeztem Polgár Gellért műhelyvezetőt.

Szerencsénkre az új tulajdonos nem leépítésekben gondolkodott, sőt a hazai állattenyésztési tendencia ellenére itt még mindig van egy 600 fős tehenészet a szaporulatával, valamint az évi közel 10.000 hízót kibocsátó sertéstelep. Egyedül a 15-20 éve még működő baromfiágazat nem lett újjáélesztve, az egykori baromfitelepeket viszont síktárolóként tudjuk még használni.

Ön az erőgépek karbantartásáért felelős. Mennyire volt műhelyvezetőként beleszólása abba, hogy a géppark modernizálása hogyan történjen?

A tulajdonos már korábban is vásárolt CLAAS traktorokat (6 db CELTIS 446-os), a mai napig elégedettek vagyunk velük univerzális és szántóföldi munkájukban egyaránt. Valójában majd a szavatosság lejártával, sőt, legalább 10 év múlva fog a döntésünk beigazolódni, mikor a korban és teljesítményben azonos kategóriájú gépekhez képest arányában kevesebb alkatrészpótlásra, javításra lesz szükség. Jelenleg az ár és a megszokott / feltételezett / elvárt minőség volt a szempont. Ilyen értelemben döntő volt a véleményem az aktuális beszerzés megválasztásakor, a tulajdonos kért szakmai javaslatot.

–A cégünknél nincs külön anyagbeszerzői státusz, ezért teljesen egyértelmű, hogy az árakat szigorúan figyelembe véve, szinte egy helyről rendeljük meg a szükséges alkatrészeket, gyakorlatilag az összes gépünkhöz, házhoz szállítva. Ezért az alkatrészellátás biztosítása miatt szinte napi kapcsolatban vagyunk.

– A hathengeres motor miatt kicsit nagyobb a tengelytáv és a fordulókör (4,5 helyett 4,9 méter), amitől azt gondoltuk volna, hogy nehézkesebb lesz vele a fordulás, de pozitívan csalódtunk, nem tapasztalni különbséget. A traktor feladata egyértelmű: a szántóföldön a nagybálázóval, a négyfejes ekével, tárcsával, szerves- és műtrágyaszórással kell megbirkóznia, emellett aratási idényben gabonát is szállít, mivel 2 pótkocsit is vontathat. Tehát se több, se kevesebb, mint a traktoroknak egy ilyen gazdaságban. Erre a célra azért számtalan traktort kínálnak a kereskedők. Korábban igen vegyes volt a géptípusok száma nálunk, így van összehasonlítási alapunk és elvárásunk is. És a zord anyagiak döntöttek a legvégén, ahogy divatos mondani: kiváló ár / érték arányú. Ma már más elvárásokkal ülünk be a traktorba, a régi gépeinken még persze nem volt rugózott ülés és légkondicionáló, mind a gyártó, mind a felhasználó elvárásaiban mindezek már alapfelszereltségnek számítanak.

– Már többször elhangzott beszélgetésünkben az alapfelszereltség. Mit jelent ez egy gyakorló traktorosnak, egy beruházónak vagy egy kereskedőnek? Önök választottak-e opciókat a két ARION géphez?

A GPS PILOT is opció, ez biztosítja a művelés alatt álló tábla pontos végigjárását az adott szélességű munkaeszközzel, kihagyás és átfedés nélkül, és persze a kezelő munkáját is sok szempontból kontrollálja. Ezt a tulajdonosi szemlélet egyik vívmányának tartják (mi is természetesen), költségben, munkaszervezésben egyaránt meghozza az árát.

 

elektronikus motorvezérlés

VGT turbófeltöltővel

Motorteljesítmény: max. 129 kW / 175 LE

4 terhelés alatt kapcsolható csoporttal és 6 fokozattal

Függesztőrendszer: elektrohidraulikus függesztésszabályozás

max. emelési teljesítménye 8000 kg.

szállítási mennyiség 110 l/perc

Vezetőfülke: ATZ-HYDROSTABLE 4 pontos rugózású

CIS információs rendszer

Öntömeg: 7510 kg