fbpx

McHale Gépek a Gorsium-Tej Kft-nél Szenázskészítés McHale-módra

Írta: Szerkesztőség - 2011 augusztus 29.

A Mezőföld észak-nyugati területén gazdálkodik a Gorsium-Tej Kft. A társaság a közelmúltban fejlesztette szálastakarmány betakarító gépparkját. Ennek kapcsán Smohay Tamás telepvezetőt és Kukucska Csaba műszakvezetőt kérdeztük a McHale gépekkel kapcsolatos tapasztalataikról.

A gazdaság fő profilja a tejtermelés, a 620 db állatállományból 326 db tehenet fejnek naponta kétszer.

Az állatok etetéséhez szükséges tömegtakarmányt saját maguk állítják elő.

A 60 ha lucerna területet évjárattól függően 4-5-ször kaszálják, míg a 220 ha gyepterületet egyszer, illetve egy második alkalommal az őszi tisztító kaszálás alkalmával.

Ezen felül még 20 ha új telepítésű fűvel rendelkeznek.

 

Mikor és miért döntöttek úgy, hogy becsomagolják a bálákat?

A lucerna terület első növendékéből készítünk szenázst egyedileg becsomagolt bálák formájában.

Ezt a technológiát 5-6 évvel ezelőtt kezdtük el, ami mára már jó bevált gyakorlat lett.

A jó minőségű takarmány beltartalmi értéke mellett minimális a veszteség, ugyanis a felbontott becsomagolt bála egésze felhasználható, emellett minimális a levélpergésből, a beszállításból, illetve a csorgalékléből fakadó veszteség.

Nem elhanyagolható az sem, hogy kevésbé vagyunk kitéve az időjárás viszontagságának.

Általában 30-40%-os szárazanyag tartalom felett kezdjük el a bálázást, amit kb. 1 napos fonnyasztás után érünk el.

 

Mi miatt döntöttek egy új csomagoló vásárlása mellett?

Először a meglévő csomagológép mellé szerettünk volna egy másik gépet, ugyanis mindig a csomagolás volt a szűk keresztmetszet, a bálázással le kellett állnunk, hogy győzzük a csomagolást.

A második gép kapcsán viszont egy további traktorra és még egy kezelőre lett volna szükségünk.

Egy kiállítás alkalmával találkoztunk a McHale-el, ahol egyértelműen szembetűnt a gép robosztussága és profizmusa.

Emellett néhány McHale csomagológépet használó gazdatárs tapasztalatait meghallgatva nem volt kérdés, hogy ennél a gyártónál tegyük le a voksunkat.

 

Beváltotta-e a reményeket a gép?

Egyértelműen. A csomagolás nemhogy több, hanem eggyel kevesebb embert igényel, ugyanis a csomagológépet a rakodógép kezelője üzemelteti egy távirányítóval.

A telepre behozott bálákat a pótkocsiról levéve egyből a csomagolóra rakja fel, ezután a távirányítóval elindítja a csomagológépet.

Amíg a gép csomagol, addig a rakodó elrakja a már becsomagolt bálát és odakészíti a következő csomagolásra szánt bálát.

Azt kell, hogy mondjam, sok esetben a rakodásra kellett várni a csomagoló nagy teljesítményének köszönhetően.

Volt olyan alkalom, hogy két rakodóval dolgoztunk, az egyik rakodta a zöld bálákat, míg a másik a kész becsomagolt bálákat rakta a kazalba.

Egyébként a becsomagolt bálák mozgatásához, szintén a McHale által gyártott bálamegfogót használunk.

A csomagológép beszerzése után rövid idővel egy új bálázó vásárlása mellett is döntöttek. Mi miatt választották a McHale F550 fixkamrás bálázóját?

Egy új bálázó vásárlását már régebb óta fontolgattuk. A korábbi bálázónk nem szeletelte a terményt a bálázás során, így ez hiányossága volt a betakarítás technológiájának.

A McHale csomagológép üzembeállítása során pozitív benyomás alakult ki mind a kereskedő, mind a hazai gyártó hozzáállásáról.

Emellett ismeretségi körünkben is használnak McHale bálázókat, akiktől kedvező véleményeket hallottunk a gépről és természetesen a hazai gyártó jelenléte sem elhanyagolható.

 

Mi a tapasztalatuk a bálázóval?

A bálák minősége kiváló, a tömörségük tökéletes. Bár a bálázó által készíthető bálák átmérője 125 cm, azonban az McHale bálázóval az 1.093 db szenázsbála átlagában 800 kg-os szenázs bálákat készítettünk.

A gép teljesítménye kiváló, így optimális időpontban tudtuk betakarítani a szenázst, viszonylag rövid idő alatt, homogénebb takarmányt előállítva, mint korábban.

Minimálisan kellet csak megállni a géppel, köszönhetően az automata zsírzó és olajozó berendezéseknek. Igazából nagy teljesítményre lett tervezve a gép, ami a gyakorlatban is megmutatkozik.

 

A fentiekben említett gépeken felül van még több McHale gépük; mi ez pontosan és mire használják?

Igen, a bálacsomagolóval egy időben vettünk egy McHale bálaszeletelő gépet.

Korábban a szenázs bálákat először egy bálabontóval aprítottuk fel és utána tettük az etetőkocsiba, a minél homogénebb takarmánykeverék előállítása végett.

Egy bála lebontása sajnos 15-20 percbe is beletelt, illetve a fűből készült szenázst nem tudtuk lebontani, mert a hosszú szálak felcsavarodtak a bontódobra, így az képtelen volt lebontani a bálát.

A bálaszeletelővel viszont pár perc alatt felvágjuk a bálát és ezután már mehet is a takarmánykeverő-kiosztóba, rengeteg időt és energiát megtakarítva ezzel.

 

Gondolkodnak-e még további McHale gép beszerzésén a jövőt illetően?

Kacsintgatunk egy McHale silóblokkvágóval, ezt viszont majd a szálastakarmány betakarítási szezon utánra hagyjuk.

Eddig nagyon jók a tapasztalataink a McHale gépekkel, bízunk benne, hogy ez még hosszú távon így fog maradni, amire kellő alapot ad a gépek műszaki kivitele.

 

Szabó Tibor

Tel.: +36-56/527-112 vagy +36-30/4224-388