fbpx

A borágazat élénkíti a balatoni turizmust

Írta: - 2016 augusztus 08.

Negyvenmilliárdos forrás áll rendelkezésre a borágazat fejlesztésére – hangsúlyozta beszédében Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Balatonfüredi Borhetek megnyitó ünnepségén.

A kormány megduplázta a jelenlegi EU-s költségvetési ciklus vidékfejlesztési programjának keretében eredetileg előirányozott 20 milliárd forintos összeget – tette hozzá az államtitkár.

A balatonfüredi térséget is érintő tavaszi fagykár, valamint a közelmúltban bekövetkezett jégverés kapcsán Nagy István elmondta a mezőgazdasági termelők számíthatnak az agrár-kárenyhítési rendszer által nyújtott kárenyhítő juttatásra. Az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak a mezőgazdasági káraikat, beleértve a jégesőkárt is, a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteniük az MVH honlapján elérhető elektronikus alkalmazáson keresztül. A Kárenyhítési Alapban a 2017. márciusi kifizetésekre rendelkezésre álló – minden idők legnagyobb összegű – 24 milliárd forintos forrása fedezi a termelők kárenyhítési igényeit – jelentette ki az államtitkár. Arról is szólt, hogy 2018-ra uniós pénzből kiépül a kamara által működtetett országos jégeső-elhárító hálózat, ami remélhetőleg nagyságrendekkel csökkenti a jégverés okozta károkat.

Nagy István a Balatonfüredi Borhetek rendezvényt az ország turisztikailag is vonzó, kiemelkedő gasztronómiai rendezvényének nevezte és örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a Balaton környéki gasztronómia egyre jobban felzárkózik a borászati sikerekhez.

Hazánkban közel 70 ezer hektáron folyik szőlőtermesztés, 70 % a fehér és 30 % a kékszőlő aránya. A borok közel kétharmada oltalom alatt álló eredetmegjelölésű borként kerül forgalomba, azaz a forgalmazott hazai borok élelmiszerjogi szempontból igen magas minőségűek. Magyarországon mintegy 8500 borászati vállalkozás működik, ebből a 300 legnagyobb adja a bortermés 75 %-át. A magyarok fejenként kb. 30-32 liter bort fogyasztanak évente, ami növekvő tendenciát mutat. Exportra évi 700 ezer hektoliter körüli mennyiség kerül, amelyből a döntő mennyiség az EU tagországaiba irányul.

(FM Sajtóiroda)