fbpx

Megnéztük a tengert TGV-vel – és az RAGT-vel!

Írta: - 2014 augusztus 25.

Az RAGT Vetőmag Kft nyereményjátékának nyertesei júliusban élőben is kipróbálhatták, hogy milyen a síneken való száguldás. A tavaly meghirdetett kukorica-napraforgó nyereményjáték szerencsés nyertesei július végén három látványos, izgalmas és igen érdekes napot tölthettek Franciaországban.

Az AirFrance repülőjével érkeztünk Párizsba, ahonnan egy TGV járattal tudtunk Marseille-be utazni. Feledhetetlen élményt nyújtott a francia gyorsvasút több száz km/órás sebessége.

Érkezésünk után megcsodáltuk Marseille épületeit, kikötőjét, a változatos tengerpartot és a kikötőben horgonyzó jachtokat, halászhajókat.

Gyönyörködünk a város panorámájában és a naplementében.

A vacsorát egy kellemes tradicionális Dél-francia vendéglőben töltöttük el, ahol ízelítőt kaptunk a francia konyhaművészet ínyencségeiből is.

Másnap elhajóztunk If szigetre, ahol – a regény szerint – Monte Cristo grófja raboskodott.

Megnéztük az erőd börtöncelláit,

…és nem tudtunk betelni az erődből elénk táruló panorámával.

Az estét már Párizsban töltöttük, hiszen a TGV röpke 4 óra alatt megtette a majd 1000 km-es távolságot Marseille-ből.

Párizs túl nagy ahhoz, hogy néhány óra alatt fel lehessen fedezni a látnivalókat, így busszal jártuk körbe a főbb nevezetességeket.

Vacsora után pedig elsétáltunk az Eiffel-toronyhoz, és egy éjszakába nyúló vidám, érdekes programmá alakult a sétánk.

Az utolsó napon a hazaút előtt még maradt időnk a Notre Dame meglátogatására is.

Az RAGT Vetőmag Kft, mint a játék szponzora nevében bízunk abban, hogy e rövid, de látványos kiránduláson mindenki jól érezte magát, és élményekkel telve tért haza.

Legyen Ön is vendégünk jövőre!

Figyelje híreinket az RAGT honlapján (www.ragt.hu) és Facebook oldalán, ahol már július eleje óta zajlik kvízjátékunk, de ahová menet közben is csatlakozhat!

Ne feledje:

RAGT – a másik út a sikerhez!

Márkus Csilla