A burgonyaágazat helyzete Magyarországon

A magyar burgonyatermesztésre nehéz idők járnak.

Az 1990-es évtized elejére megtorpant a múlt század 70-es éveiben elkezdődött, a termesztés- és tárolástechnológiában, valamint a biológiai alapokban végbement fejlődés, amelynek eredményeképpen termésátlagaink a korábbiaknál magasabb szinten stabilizálódtak, a minősített vetőgumó felhasználásának aránya 40%-ot meghaladó szintre emelkedett. Helyzetünket jelenleg is a tartós válság jellemzi, amely az ökológiai lehetőségeinknél lényegesen alacsonyabb termésátlagokban, a megbízhatatlan piaci minőségben, a magas fajlagos költségszintben, a feldolgozóipar teljes megszűnésében, és ezzel összefüggésben a kiszámíthatatlan piaci viszonyokban jut kifejezésre.

Az ország burgonya termőterülete az utóbbi években hihetetlenül alacsony szintre süllyedt. Amióta Magyarországon hivatalos állami statisztikai adatszolgáltatás létezik – vagyis 1867 óta – még nem ültettek ennyire kevés burgonyát az országban! Az elmúlt években termésátlagaink ugyan emelkedtek és valamelyest meg is haladták a korábban még soha el nem ért 250 q/ha termésszintet, de ez a növekedés főként a kedvezőtlenebb adottságú hagyományos termőtájaink (elsősorban Nógrád, Szabolcs, Somogy) termelésből való kiválásából adódott. Termelőink a burgonyafajtákban rejlő termőképességnek országos átlagban csak mintegy a negyedét használják ki. Vetőgumó szaporító területünk töredéke a kívánatosnak, a megtermelt és fémzárolt vetőgumó mennyisége még a nagyon kicsiny, mindössze 16,5 ezer ha-t kitevő szántóföldi áruburgonya termőterületnek is csupán kis részére elegendő. Az Unióhoz való csatlakozásunk, vagyis 2004-óta ugyan pontosan nem ismerjük a külföldről származó vetőgumó mennyiségét, de az elültetett fémzárolt gumó mennyisége nem elegendő az összes burgonyaterület 15%-ára sem.

Ma Magyarországon a burgonya éves fogyasztása 60 kg/fő körül mozog, de ez a szám már tartalmazza a nem kis volument felölelő, valamilyen feldolgozott formában (burgonyapüré,-pehely, mélyhűtött hasábburgonya, burgonyakeményítő, chips) piacra kerülő burgonya mennyiségét is. Amennyiben 240 q/ha terméssel számoljuk az országos hektáronkénti hozamot, ez mintegy 400.000 tonna össztermést jelent. Tehát a hazai földben megtermelt és a fogyasztásra kerülő mennyiség között mintegy 200.000 tonnányi különbség van, amely importból kerül a fogyasztó asztalára. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy elsősorban a termesztési körülmények évjáratonként eltérő mértékben kedvezőtlen hatása (aszály, száraz termesztési mód), másrészt a termesztési és tárolási technológiák még meglévő hiányosságainak következtében a tárolási szezon végére az itthon előállított étkezési burgonyánk minősége – itt elsősorban a burgonya tetszetősségére, piacos megjelenésére gondoljunk – gyakorta elmarad a kívánatostól. Ez a tény ugyancsak az importot indokolja.

A fogyasztói szokások jelentős változáson mentek és mennek ma is keresztül. Meg kell állapítanunk, hogy a burgonya fogyasztása Magyarországon az utóbbi években csökkent. Ez összefügg azzal, hogy az életmódban is jelentős változások történtek; egyre inkább terjed a tudatosan választott egészséges életmód, amelynek folytán az energiadús burgonya helyett gyakoribbá vált a friss saláták köretként való fogyasztása. Ezek a változások egész Európa szerte jelen vannak és ezt minden termelőnek tudomásul kell vennie.

Évtizedekre visszatekintve országszerte jellemző volt, hogy a lakosság számottevő része egész télre előre beszerezte és maga tárolta a család burgonya szükségletét. Bizonyára emlékszünk még a gyakori képre, a kisebb – nagyobb településeken minden ősszel megjelenő „kiabálós krumpli”-ra vagyis azokra az autókra, amelyekkel a termelők házhoz szállították a burgonyát. Ezzel tulajdonképpen a lakosság vállalta magára a tárolásnak –az ezzel járó jelentős vesződségen túl- úgy a kockázatát, mint a veszteségét. A burgonyapiac ezen szegmense mára gyakorlatilag megszűnt.

Régebben jellemző volt a piros héjú burgonyák rózsakrumpliként, esetleg a valós fajtától függetlenül több fajtát gyakran összekeverve „rózsakrumpli” vagy „deziré” – kénti árusítása. Több évtizedes „küzdelem” után sikerült végre elérni jogszabályi úton a kereskedelmi forgalomba kerülő burgonyatételeken a fajtanév kötelező feltüntetését. Tapasztalhatjuk, hogy a burgonyafajták valós fajtanévvel történő forgalmazása a kereskedelmi egységekben ma már meghatározó hányadot jelent.  Ebben az előrelépésben az Országos Burgonya Terméktanácsnak az elmúlt évtizedben kifejtett ismeretterjesztő tevékenységével jelentős szerepe volt.

Ennek ellenére sok esetben a forgalmazók a fajtanév feltüntetési kötelezettségnek ma sem tesznek maradéktalanul eleget, mert még a nagy áruházláncok esetében is van arra példa, hogy a beszállítók meghamisítják a fajtamegnevezést. Előfordul, hogy bármely sárga héjú fajtát sütnivaló burgonyaként, többnyire Agria néven hoznak forgalomba. A háziasszony ugyanis ránézésre nem tudja megkülönböztetni (mert legtöbbször nem is lehet) az egyes burgonyafajtákat egymástól – és amennyiben a kereskedő C típusú, vagyis sütnivaló burgonyát rendel, az éppen készleten lévő sárgahéjú fajtára szemrebbenés nélkül ráteszik az Agria címkét. Úgy látszik, hogy a ma már csak neveikben élő jó öreg Ella és Gülbaba fajták mellé az Agria is felzárkózott, mint húzónév!

A burgonyakereskedelemre nagyon jó hatással volt az elmúlt években a hatóság aktivizálódása, az élelmiszer-ellenőrzések gyakoriságának és szigorának fokozása. A „földtől az asztalig” történő ellenőrzés kiterjed a szállítólevelekre, számlákra, eredetigazolásokra, növényegészségügyi dokumentációra, stb. A szabálytalanság retorziója a pénzbüntetés mellett súlyosabb estekben a termék megsemmisítése is lehet. Ezek az ellenőrzések biztosítják, hogy egyre nagyobb mértékben csak az egészséges és megbízható származású termékek kerülhessenek a fogyasztók asztalára. E tevékenység legnagyobb haszonélvezője természetesen maga a fogyasztó, mert ez akadályozza meg, hogy mindenféle kétes eredetű termék kerüljön az asztalra – de éppúgy hasznos az áruburgonyát termelő gazdálkodók számára, mivel hatékony eszköze a feketekereskedelem visszaszorításának. Tulajdonképpen ezzel egyfajta védelmet nyújt a szabályosan termelők számára. Ez korábban nagyon hiányzott!

Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk nem csak előnyöket, de gondokat is hozott a hazai burgonyatermelők számára. Mivel a határok és vámok megszűntek, a vetőgumó, az étkezési burgonya, a burgonya termékek, továbbá gyakorlatilag minden, az Unió bármely országában valahol már regisztrált fajta is teljesen szabadon kerülhet be az országba és nem csak maga a burgonya, hanem azzal együtt a károsítók is. Az elmúlt évtizedekben a számos már korábban is meglévő kórokozó és kártevő mellett két újabb karantén károsító is jelent meg és telepedett meg hazánkban. A burgonya gyökér fonálféreg (Globodera rostochiensis Ro₁) és a baktériumos barnarothadás (Ralstonia solanacearum) mellett újra megjelent az elmúlt század 50-es évtizedéből már megismert és újabban ismét – évjáratonként eltérő mértékben – jelentős mértékben károkat okozó betegség, a sztolbur fitoplazma (Potato stolbur phytoplasma).

Csatlakozásunk óta olyan fajtákat is lehet szabadon termeszteni és akár szaporítani is, amelyeket soha nem vizsgáltak és regisztráltak Magyarországon. Ezért az új fajták termesztésbe vonásánál ajánljuk azok fokozatos bevezetését és ismételten a fémzárolt vetőgumó felhasználásának fontosságára hívjuk fel a burgonyatermelők figyelmét.

Proksza Péter
ny. OMMI témavezető