„A hazai fogyasztó minden elköltött forintja egyfajta szavazat”

„Vedd a hazait! Védd a hazait!” reklámkampány keretében hat kisfilm ösztönöz minket a magyar termékek vásárlására. A Magyar Termék Nonprofit Kft. húsz cég összefogásával üzeni: „sok mindenben különbözünk ugyan, de vannak dolgok, amiről ugyanazt gondoljuk”.

A Magyar Termék védjegyrendszert működtető nonprofit cég már március végén útjára indította a mozgalmat. Az akció kiemelkedően sikeresnek bizonyult, több tucat cég, kis- és nagy üzletláncok csatlakozott hozzá, és népszerűsítette maga is a termékein (még saját márkás áruin is), reklámjaiban, saját médiacsatornáin.

 

Sajtótájékoztatón jelentették be a kampány most induló szakaszát

„A Vedd a hazait! Védd a hazait! kampány széles körű és tartós összefogássá vált az elmúlt félévben. Örömmel láttuk azt is, hogy az akciónk megkezdése óta agrárkamarai és kormányzati kampány is indult a hazai termékek vásárlásának a népszerűsítésére” – értékelte az eddig történteket Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 

Benedek Eszter

 

A reklámfilmek november elejétől 6 héten keresztül lesznek láthatók

A TV2 Média Csoport csatornáin futó, a magyar termékek vásárlására ösztönző kisfilmek jelentős szociálmédia támogatást is kapnak.

„A tévékampány hat reklámfilmjének 19 féle változatban való leforgatása a szokásostól eltérő, izgalmas feladat volt, hiszen ebben az esetben nem egy ügyfelet szolgáltunk ki, hanem egyszerre húszat. Ilyen munka ritkán adódik egy ügynökség életében. A Magyar Termékkel és a húsz partnercéggel együtt dolgozva a szó szoros értelmében átélhettük a reklám üzenetét, miszerint ugyan sok mindenben különbözünk egymástól, de vannak dolgok, amiről ugyanazt gondoljuk” – nyilatkozta Knapcsek Katalin, a kampány kreatív és kommunikációs feladatait teljeskörűen ellátó KNK PR & Média Kft. ügyvezetője.

 

Knapcsek Katalin

 

A tőkehúsoknál már kötelező jól láthatóan jelölni az áru származási helyét

„A hazai fogyasztó minden elköltött forintja egyfajta szavazat, amellyel nem pusztán egy áru megvásárlásáról dönt, hanem egyben az azt előállító vállalkozásokat és azok munkavállalóit is támogatja. … így a fogyasztó sok magyar család megélhetéséhez is hozzájárul, amikor hazai áru vásárlása mellett dönt” – hangsúlyozta előadásában Éder Tamás, a Pick Friss hús termékeket gyártó MCS Vágóhíd Zrt. igazgatósági tagja.

 

Éder Tamás

„Vedd a hazait!” csomagolású UHT-tej

„A tejtermékeknél időről időre előfordul, hogy a külföldön felhalmozódott eladatlan árukészletek dömpingáron jelennek meg a hazai boltokban, ami súlyos károkat tud okozni a magyar cégeknek. Ezért is fontos az, hogy a hazai piacot minden körülmények között, akár világjárvány idején is biztonsággal ellátó hazai gyártókat és a mögöttük álló termelőket a fogyasztók folyamatosan támogassák vásárlásaikkal” – mondta Dobrovoczky István, az Alföldi Tej Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója. Az elsők között jelentkeztek a kampányhoz már a felhívás napján, hiszen tudják, hogy szükségük van a vásárlókra.

 

Dobrovoczky István

 

Építkezésnél több évtizedes, vagy akár egy életre szóló döntést hozunk

A sajtótájékoztató hibrid jellegére utalt, hogy nem csak a média képviselőinek volt adott a lehetőség az online kapcsolódáshoz a személyes jelenlét mellett, hanem az előadók is élhettek a lehetőséggel. Napirend szerinti következő előadó, non-food kategóriában, Tóth Szabolcs, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. regionális marketing igazgatója online jelentkezett be. Elmondta, hogy a hazai termékekről a legtöbbször az élelmiszerek, a napi fogyasztási cikkek jutnak az emberek eszébe. Ezek esetében bármikor válthatunk másik termékre, hiszen tejet, lisztet, húst naponta vagy hetente többször vásárolunk. Ezzel szemben egy építkezésnél több évtizedre vagy akár életre szóló, nagy értékű döntést hozunk, amire beruházásként érdemes tekinteni.

„Nagyon fontos tehát, hogy ezekben az esetekben is keressük és részesítsük előnyben a hazai gyártók termékeit, hiszen bármilyen kérdés vagy esetlegesen felmerülő probléma esetén könnyen és gyorsan elérhető a megoldás, a garancia érvényesítése is lényegesen egyszerűbb. Ráadásul itthon is világszínvonalú, kiemelkedően innovatív termékekből válogathatunk” – mondta Tóth Szabolcs.

 

Reklámfelület a maszk is

 

A „Vedd a hazait! Védd a hazait!” tévékampányában résztvevő cégek:

  • Abonett Kft.,
  • Alföldi Tej Kft.,
  • Bramac Kft.,
  • Caola Zrt.,
  • Cerbona Kft.,
  • Ceres Zrt.
  • Csipet Land Kft.,
  • Detki Keksz Kft.,
  • Gyermelyi Zrt.,
  • Gyulahús Kft.,
  • Magyar Piszke Papír Kft.,
  • Matrackuckó,
  • MCS Vágóhíd Zrt.,
  • Medimpex Zrt.,
  • NT Kft.,
  • Pápai Hús Kft.,
  • Savencia F&D Hungary Zrt.,
  • Szamos Marcipán Kft.,
  • Szarvasi Mozzarella Kft.,
  • Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.

 

Általános támogatók:

  • Eurochamp Hungária Kft.,
  • Félegyházi Tej Kft.,
  • Piros Kockás Kft.,
  • Sofidel Hungary Kft.

 

A televíziós kampányban látható kisfilmek tartalom szerint:

Alföldi Tej Kft.;
Bramac Kft.;
Detki Keksz Kft.;
Matrackuckó;
Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.

 

Fotó: Barna Ferenc

agrár éder tamás mezőgazdaság nonprofit reklámkampány Vedd a hazait
..