fbpx

A hűvös idő beálltával jönnek a poloskák – térképezzük fel terjedésüket!

Írta: Szerkesztőség - 2020 szeptember 30.

Tavasszal és ősszel hazánkban is megindul a poloskainvázió, ugyanis az addig szabadban előforduló, néha a lakásba tévedő egyedek tömegesen keresik a teleléshez megfelelő rejtekhelyet.

 

Ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys)

 

Pár évtizede még szinte ismeretlenek voltak ezek a bűzös rovarok számunkra, napjainkban már egyre több helyen találkozhatunk az invazív címeres poloskákkal. Támadás esetén bűzös váladékot engednek a környezetbe, ezért is kapta a „büdösbogár” népi megnevezést, pedig nem is tartoznak a bogarak törzsébe.

Az ázsiai márványpoloska Távol-Keleten honos, onnan potyautasként érkezhetett turista osztályon vagy nemzetközi szállítmányokkal hazánkba, Magyarországon csak pár éve, 2013-ban regisztrálták. Hasonló módon juthatott Európába a zöld vándorpoloska is, mely szintén a trópusi, szubtrópusi övezetek lakója, feltételezhetően Etiópiából indult el meghódítani a világot, Magyarországon 2002-ben jelent meg. A nyugati levéllábú poloska Észak-Amerika nyugati feléből származik, 2007-re egyedei Európában szinte már mindenhol felfedezhető volt, így hazánkban is.

 

Zöld vándorpoloska (Nezara viridula)

 

A poloskák mezőgazdasági kártevők, szinte bármilyen zöldséget-gyümölcsöt megtámadhatnak, mivel nincs speciális növény, ami táplálékként kell nekik. Az új környezetben nagymértékben tudnak szaporodni, mivel ragadozóikat, az állományokat természetes módon szabályzó korokozóikat és parazitáikat származási helyeiken hagyták. Röpképesek, ezért gyorsan új területet tudnak hódítani. A hideg beálltával védett, meleg helyet keresnek a teleléshez, ezért a lakott településekhez egyfajta hőszigetként vonzódnak.

Az invazív címeres poloskák azonban még nem mindenütt jelentek meg az országban, ezért a Sokk a rovar Facebook oldal mögött álló cég elkészíti a poloskák országos térképét. Ebből bárki megtudhatja, hogy hol terjedtek el és találhatók meg már nagyszámban ezek a bűzös rovarok, ennek alapján tervezheti a védekezés szükségességét és formáját.

 


Nyugati levéllábú poloska (Leptoglossus occidentalis)

 

Az előfordulásukat megmutató adatok a kutatók, biológusok munkáját is segíthetik, hiszen a Magyarországon viszonylag újkeletű rovarfajokról, az itteni életterükről kevés még az információ, tapasztalat. Egy ilyen térkép segíthet megérteni, miért és hol terjednek a leggyorsabban, milyen környezeti feltételek járulnak hozzá a leginkább szaporodásukhoz.

A pontos térkép összeállításához a Facebook közösségének segítségét kérik, a felmérésben egy űrlap kitöltésével bárki részt vehet, a kérdőívet október 14-ig gyűjtik, majd értékelés után a közösségi oldalon közlik az eredményt.