A kukorica 90 százalékát elvetették Zala megyében

A kukorica 90 százalékát elvetették Zala megyébenZalaegerszeg, 2013. május 7., kedd (MTI) – Napokon belül befejeződhet a tavaszi növények vetése Zala megyében, a kukorica 90 százaléka is földbe került már – mondta Fentős János, a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának osztályvezetője kedden az MTI-nek.

A tervek szerint az idén a kukorica vetésterülete meghaladja a 49 ezer hektárt, eddig közel 44 ezer hektáron vetették el a magot. Folyamatban van a silókukorica vetése is, a 2150 hektárnyi terület több mint felén már végeztek a munkákkal, hibridkukoricát pedig közel 100 hektáron termelnek. Lassan a végéhez közeledik a napraforgó vetése is, a tervezett 5145 hektár helyett már 5165 hektárt bevetettek.

A tervekhez képest az idén néhány száz hektárral csökkent a tavaszi kalászosok vetésterülete; tavaszi árpából a tervezettnél 280 hektárral kevesebbet, összesen 3160 hektárt vetettek, zabból viszont a tervezett 1080 hektár helyett közel 1240 hektárt. A szójavetéssel 1400 hektáron végeztek, a tervek szerint már csak 780 hektár van hátra.

A vetési munkákkal párhuzamosan megkezdődött a gyomirtás a kukorica- és a napraforgóföldeken. A tavasz eleji viszontagságos időjárás ugyan hátráltatta a munkákat, de a termelők "utolérték magukat"; jó volt a talaj és elegendő volt a nedvesség, így gyorsan kelnek ki a tavaszi növények. Márciusban rekordmennyiségű, – 116 milliméter – csapadék hullott Zalában, áprilisban viszont mindössze 36 milliméter, míg az elmúlt öt évben az áprilisi átlagcsapadék meghaladta a 40 millimétert.

A megyében a fejtrágyázások hatására jól fejlődnek az őszi kalászosok, és már az őszi káposztarepce is virágzik. A gazdák jó közepes termésre számíthatnak, bár az aratásig még sok időnek kell eltelni, és nagyon sok múlik az időjáráson.

A tavaszi vetésterület tervezett nagysága 66 ezer hektár, őszi vetésű növényeket pedig 47 ezer hektáron termelnek Zala megyében.

MTI 2013. május 7.

Aktuális kukorica kukoricavetés növénytermesztés