Károk és megelőzés
A napraforgó az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk, és a legjelentősebb olajos magvú kultúránk. Sok betegsége van a növénynek, ami ellen védekezni szükséges. Vannak, melyek ellen rendelkezésre állnak toleráns, rezisztens fajták, hibridek. Fontos, hogy választás előtt feltérképezzük, hogy a kultúrnövény adott fajtájának mely része érzékeny, és a betegségek igényeinek ismeretében így hatékonyan tudjuk meghatározni a védekezések időpontját.
A napraforgó kórokozóit lehet olyan szempontok alapján is csoportosítani, hogy a növény mely részét károsítják. Természetesen a csoportok között lehet átfedés. Így a napraforgótányért fenyegető főbb betegségek a következők:
- rizópuszos tányérrothadás, Rhizopus arrhizus;
- fehérpenészes rothadás, Sclerotinia sclerotiorum;
- botritiszes tányérrothadás, Botryotinia fuckeliana/Botrytis cinerea;
- alternáriás betegség, Alternaria helianthi, A. helianthinficiens.
A napraforgó két legjelentősebb tányérbetegsége a fehérpenészes rothadás és a botritiszes tányérrothadás. Évjárattól függően azonban a rizópuszos tányérrothadás és az alternária is felütheti a fejét, ezek is nagy veszteségek okozói lehetnek. A fehérpenész és a botritisz széles gazdanövénykörrel rendelkező kórokozók, a vetésforgót nagymértékben befolyásolhatják. Napraforgó esetében jó előveteménynek számít egy megfelelően gyomirtott kalászos gabona. Rossznak számít azonban a kukorica a szármaradványok miatt is, illetve a cukorrépa, burgonya, szója szintén, mert ezek a növények ugyanúgy érzékenyek a Sclerotinia és a botritiszfertőzésre is. Abban az esetben, ha a fehérpenész fertőzött a vegetáció során, érdemes legalább 5 évig kerülni, hogy olyan kultúra kerüljön a területre, amit a kórokozó szintén károsít, de önmaga után semmiképpen nem javasolt napraforgót vetni. A vetésforgó megtervezése után a hibrid- és fajtaválasztásról is érdemes szót ejteni. Vannak olyan változatok, melyek a peronoszpóra egyes patotípusaival szemben rezisztensek, diaporthe esetében szintén. A piacon fehérpenész-toleráns fajták is elérhetők.
Sclerotinia napraforgótányéron (forrás: www.kwizda.hu)
Szkleróciumok a szárban (forrás: www.kwizda.hu)
A Sclerotinia sclerotiorum hazánkban őshonos gombafaj szinte mindenhol megtalálható, több száz gazdanövényét tartjuk számon. A fertőzés a táblában foltszerűen jelentkezik. A betegség már csírakorban felütheti a fejét. Későbbi fertőzés esetén pedig fertőzött növények szárának alsó részén kezdetben barna színű vizenyős foltok keletkeznek, melyek hosszanti irányban nőnek tovább. A növény szárának belső részén fehér micélumszövedék képződik. Ebben a vattaszerű szövedékben alakulnak ki a fekete szkleróciumok, melyek legtöbbször a szár belsejében helyezkednek el, de kívül is megfigyelhetők. A gombabetegség nem korlátozódik a szárra, felmegy egészen a tányérig. A fertőzés következményeképpen a léha kaszatok fejlődése mellett a tányér is amorf lesz. A gomba által képzett szkleróciumok a kaszatok között fejlődve egy rácsos szerkezetet alkotnak, mely a tányérból kiesve is megtartja az alakját. A betegség következtében a növények szára is eltörik, ami nehézkessé teszi a még az egészséges tányérok betakarítását is. Az is gyakran előfordul, hogy a kihulló kaszatok miatt nem is éri meg betakarítani.
A betegség szkleróciumokkal vagy a talajban, vagy növényi maradványokon telel. A kitartóképletek több mint 5 évig fenn tudják tartani fertőzőképességüket. Ha a kórokozó talajban telelő szkleróciumai nedvességhez jutnak, és micéliumot fejlesztenek, már csírakorban és a fejlett növény száralapi részén is betegíthetnek. Arra is van lehetőség, hogy a szkleróciumok apotéciumot fejlesztenek, majd az innen kiszabaduló aszkospórák fertőzik a szárat, valamint a tányért. A kórokozó számára optimális körülmények hatására a talajfelszínhez közeli szkleróciumok apotéciumokat hoznak létre, amik a talajfelszínen szabad szemmel is megfigyelhetőek lesznek. Ezekről a termőtestekről szél segítségével jutnak a virágokra az aszkospórák. A hazai talajok nagymértékben fertőzöttek szkleróciumokkal, ez okozza, hogy nagyobb mértékben alakul ki a fogékony kultúrák esetében. Ennek egyik oka a nem megfelelő vetésforgó alkalmazása. Megelőzéshez fontos az elővetemények ismerete, valamint, hogy az adott kultúra fogékony volt-e a betegségre, és ha igen, mennyire volt jelentős a fertőzés; ezek ismeretében tudunk következtetni az adott tábla állapotára. Az időjárás is nagymértékben befolyásolja a betegség megjelenését. Ha az elővetemények nem a fehérpenészes rothadás gazdanövényköréből kerültek ki, a terület nem mély fekvésű, és az időjárás sem volt kellően csapadékos, akkor a betegség súlyos megjelenésére nem kell számítani.
Mint sok más esetben is, a Sclerotinia sclerotiorum elleni legjobb védekezés a megelőzés. Erősen fertőzött vegetációt követően javasolt legalább 4-5 éves kihagyást tartani azoknak a kultúráknak a termesztésével, amelyek gazdanövényei a kórokozónak. Talajeredetű betegség lévén, a védekezést már innen érdemes megkezdeni. Erre alkalmazhatunk hiperparazita gombákat, mint például Coniothyrium, Trichoderma, Gliocladium és a Sporidesmium fajok. Ezek nagy hatékonysággal tudják rövidíteni a szkleróciumok élettartamát. A területi sajátosságok tudatában érdemes a betegségnek ellenálló hibridet választani. Ha az időjárás a betegség számára optimálisan alakul, végezhetünk állománykezelést szisztemikus fungicid szerekkel. Erre megfelelő időpont a 6-8 leveles állapot vagy a virágzás kezdete. Használható hatóanyagok például az azolok és a strobilurinok is.
Szürkepenészes tányérrothadás (forrás: www.agraragazat.hu)
Rizópuszos tányérrothadás (forrás: link.springer.com – Handbook of Florists’ Crops Diseases)
A szürkepenész is olyan betegsége a napraforgónak, mely nemcsak a szárat, hanem a tányért is képes megbetegíteni. A botritisz jelentősége abban rejlik, hogy rendkívül széles gazdanövénykörrel rendelkezik, szinte mindenhol jelen lehet. A kifejlett napraforgó minden föld feletti részét képes károsítani. Fertőzött kaszat esetén a fejlődő csíra is hamar elpusztul. A betegség a nevét arról a sűrű, szürke penészbevonatról kapta, mely jellemzően idővel a kezdetben kialakuló világosbarna vizenyős foltok felszínén jön létre. Ez a jellegzetes tünet akár a növény egészén megfigyelhető. A tányér a fertőzését követően, a rothadás következményeképpen leválik a szárról.
A botritisz tipikus sebparazita gomba. A jégverés, heves vihar vagy rovarkártételek során keletkező kisebb-nagyobb sérülések biztosítják a betegség számára a könynyű bejutást a növénybe. Annak ellenére, hogy a növény egészére nézve veszélyes a betegség, mégis a virágzás a legkitettebb időszak. A szürkepenészre ugyanis serkentőleg hatnak a pollen vízoldható anyagai. Így, ha a virágzás ideje esőzéssel esik egybe, a kórokozó járványszerű terjedésére kell számítani. A gomba a fehérpenészhez hasonlóan apróbb szkleróciumok képzésére is képes. Ezek a talajban és növényi maradványokon, valamint a kaszatokban, micéliumok segítségével is fenn tudnak maradni.
A kórokozó számára kedvező körülmény a gyomos növényállomány, a sűrű vetés, a túlzott N-ellátás, valamint a fizikai sérüléseket követően indokolt állománykezelés elmulasztása is. Ezek mellett törekedni kell a megfelelő elő- és utóvetemény választására, érdemes a betegség gazdanövénykörén kívül eső kultúrát választani. A fajták fogékonyságbeli eltérése sem elhanyagolható, ezért ezt is figyelembe kell venni vetést megelőzően. A kémiai és az agrotechnikai módszerek együttes alkalmazásával érhetjük el a legjobb hatást. A kórokozó igényeinek ismerete lehetővé teszi a védekezés időpontjának pontos meghatározását. Ha létrejött rovarkártétel, vagy időjárási körülmények okoztak sérüléseket a növényeken, ezt követően pedig csapadékra is számíthatunk, indokolt védekezni. A növény számára legérzékenyebb időszak a virágzás, itt nem szabad megvárni az eső lehullását, érdemes a permetezést ezt megelőzően elvégezni.
A rizópuszos tányérrothadásnem a leggyakoribb, de időről időre előforduló betegsége a napraforgónak. A kórokozó általában a botritiszhez hasonlóan sebzéseken keresztül fertőzi meg a növényeket. A betegség nem csak a tányért károsíthatja; a kultúrnövény levélnyelén és szár ízesülésénél is kialakulhat a fertőzés. A rizópuszos tányérrothadást okozó kórokozó nagyon melegigényes, ezért magas, 25 °C feletti hőmérséklet esetén, mely száraz idővel párosul, lehet számítani a tünetek megjelenésére. A növény számára a virágzás ideje a legveszélyesebb. A fertőzés következtében a tányér alapi részén gyorsan növekvő rothadó folt alakul ki, mely hamar beteríti az egészet, felszínén pedig piszkosfehér micéliumszövedék fejlődik. A betegség jellegzetes tünete a foltok körül és a fertőzött tányéron keletkező habképződés, mely érezhető alkoholos szagot áraszt. Ezt a kiválasztódó nedvet a rovarok előszeretettel fogyasztják. A kórokozó hatására a növények a rothadás végével inkább megszikkadnak és elszáradnak, nagyon könnyen törnek. A gomba micéliumai a kaszatokba is benőhetnek, ezzel tönkretéve azokat. Ízük keserű, csípős lesz, a belőlük nyert olaj minősége pedig romlik.
Alternáriatünetek tányéron (forrás: www.agraragazat.hu)
Alternária levél- és szártünetei (forrás: link.springer.com – Handbook of Florists’ Crops Diseases)
Kémiai védekezésre a rovarkártétel csökkentésével van lehetőség, valamint állománykezeléssel, melyet virágzás idején vagy közvetlen utána érdemes elvégezni. A kialakult betegség tovább terjedését a fehér- és szürkepenész elleni kezelések általában korlátozni szokták, így külön kezelés rendszerint nem szükséges.
A kultúra ritka, de lehetséges betegsége az alternária, mely elsősorban levelet és szárat károsít, de a tányéron okozott tünetei sem elhanyagolhatók. A fertőzött növényi részeken kerekded vagy ovális foltok alakulnak ki, melyek vizenyősek, idővel micéliumszövedék fejlődik a felületükön. A szár belseje barnás vagy lilás színezetűvé válik. Míg a száron, leveleken kezdeti nedves rothadás alakul ki, addig a tányérokra inkább a kiszáradás jellemző. Minőségi és mennyiségi problémát is okoz a betegség. A gomba számára a meleg, páradús időjárás a kedvező, így a fertőzés megjelenésére a vegetáció második felében kell számítani. A gomba kaszatokban és növényi maradványokon is képes fennmaradni. A betegség ellen hatékony lehet a vetőmagcsávázás, a csírapusztulás elkerülése érdekében, valamint az állománykezelés is. Azonban a rizópuszhoz hasonlóan ritkán van szükség önálló védekezésre ellene, mert a szürke- és fehérpenész ellen használt készítmények gyakran nyújtanak védelmet az alternária ellen is.
Kálmán Anna Léda
növényorvos
