fbpx

A PETKUS szárító minden bizonnyal 40 év múlva is megállja a helyét

Írta: Kalmár Nárcisz - 2018 november 28.

A PETKUS szárító minden bizonnyal 40 év múlva is megállja a helyét – hangsúlyozza Jánossi Tamás vállalkozó, aki immár másodszorra is a PETKUS szárítótechnológiájára tette le voksát. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Abaújszántón a 90-es évek elején kezdték a mezőgazdasági tevékenységüket. A gazdálkodás mellett mezőgazdasági árufuvarozással és termény-nagykereskedelemmel foglalkoznak.

Hogyan került kapcsolatba 10 éve a PETKUS technológiával?

– Korábbi Bábolna típusú szárítónk kukoricaszárítás során meghibásodott, és tűzgóc keletkezett benne. Szerencsére nem lett nagy baj, de döntési helyzet elé állított bennünket. Vagy felújítjuk a régit, vagy beruházunk egy újba. Az utóbbi mellett tettük le a voksunkat. A döntés meghozatala során fontos szempont volt az értékállósság, precizitás és a megbízhatóság. A környéken, Hernádkércsen volt egy működő PETKUS szárító, amivel nagyon elégedettek voltak, valamint Encsen is hasonlóan vélekedtek a PETKUS-ról, ahol két szárító is épült egyszerre. Mindenütt tapasztalták és mi is szembesültünk vele, hogy ár-érték arányában (melyben az érték jelentősebb tényező volt számunkra) az egyik legjobb szárító a hazai piacon.

Így valósítottunk meg egy PETKUS DU4000-14 típust, ami 25 t/ó szárítási teljesítménnyel rendelkezik kukoricában 10%-os vízelvonás mellett, a tisztítás 40 t/ó teljesítményre képes és a jövőben tervezzük ennek bővítését is 80 t/ó-ra. A szárító a mai napig problémamentesen működik, nagyon szépen dolgozik. Számunkra fő preferencia, hogy minél kevesebb hősérült szem keletkezzen a szárítás során. Sokat exportálunk vasúti szállítással, és ha sok lenne a hősérült szem, akkor a rakodás alatt tovább nőhet a por és törtszem aránya. A jelenlegi technológiával még a legszigorúbb külföldi partnerek egyedi, alacsony százaléktartományú törtszem-kritériumainak is megfelelünk. Kollégáim a kezelhetőségével elégedettek.

Az egész rendszeren évi minimum 50 ezer tonna termény kerül feldolgozásra és azon kívül, hogy a kopóalkatrészeket cseréljük a tervezett éves karbantartások során, semmilyen egyéb meghibásodást nem tapasztaltunk. Biztos vagyok benne, hogy megfelelő karbantartás mellett a PETKUS szárító 40 év múlva is megállja majd a helyét.

Mit lehet tudni az új idei évi PETKUS beruházásról a cégüknél?

– Új telephelyünkön, Bőcsön egy DDU40-17-es típusú PETKUS szárítót építettünk fel, ahol egy megnövelt fogadógaratról, 80 t/ó teljesítménnyel tudunk dolgozni. A szárító 30 t/ó teljesítményű kukoricában számolva, porkamrával, tisztítóházzal kiegészítve, melyben 2 db PETKUS U15 tisztítógép került beépítésre, valamint 2 darab 50 tonnás tranzittartály lett telepítve. Egyediség, hogy preventív magkártevő kezelési rendszert is magában foglal a technológiai sor, melyet integráltunk a szárító PLC vezérléséhez.

Mivel sok terményt vásárolunk fel a környéken, kellett egy olyan bázishely, ami jelenlegi termelői körünkhöz földrajzilag jobban igazodik, ezáltal csökkentve a szállítási távolságokat és adott esetben áru kezelésére is alkalmas. A sors fintora, hogy ekkor véletlenszerűen összefutottam Gergely Sándorral, a PETKUS-Közép-Európa Kft. cégvezetőjével, és ezt követően tárgyalásba kezdtünk a következő PETKUS beruházásról. Tudtuk, hogy a Kft. szakemberei komplett telepeket tudnak kulcsrakészen kivitelezni, összefogják a projektet és nekünk éppen egy ilyen csapatra volt szükségünk. Szakmailag maximálisan megbíztunk a szakembereikben, akikkel többféle verzióban felvázoltuk a telep adta lehetőségeket. A beruházás alatt a kft maximálisan próbált megfelelni az igényeinknek.  Több tervet készítettünk, hogy megfeleljünk a hatósági szabályozásnak és emellett figyeltünk arra is, hogy ne sérüljön az egyik legfontosabb igényünk, a telep gyakorlati használhatósága. Természetesen ez egy komplex beruházás, tárolókkal együtt, így sokszor leültünk tárgyalni, de mindig igyekeztek azon lenni, hogy közös nevezőre jussunk. Rugalmasan, szakmailag alátámasztva lehetett módosítani, megoldani a kivitelezés során felmerült új igényeket is.

Mi a véleménye a forgalmazó PETKUS – Közép- Európa Kft.-ről?

– Megbízható és szakértő csapat, akik gyorsan elérhetők, több éve stabilan működnek a piacon, jó referenciákkal rendelkeznek és nem utolsó sorban az általuk forgalmazott szárító a gyakorlatban is tudja azokat az értékeket amiket ígérnek. Mind teljesítményben, mind gáz- és villamosenergia-felhasználás tekintetében.

Hangsúlyozni szeretném, hogy a PETKUS azon cégek közé tartozik Magyarországon, amelyek az ügyfélkapcsolatot az értékesítés megtörténte után, a kivitelezés és gyakorlati működtetés alatt is fenntartják hasonló érdeklődéssel, törődéssel és figyelemmel, mint a megrendelés előtt. Egy ilyen projekt nem tartozik a legrövidebb megtérülésű beruházások közé, de hiszem, hogy megfelelő partnert választottunk új telephelyünkhöz és a tőkénket értékálló technológiába fektettük be.

Kalmár Nárcisz