A repce Genezis termékekre alapozott tápanyag-ellátási technológiája

A repce NPK trágyázása

A repce termőhelyre igényes, nagy tápanyagszükséglettel bíró olajipari növényünk. A megfelelő mennyiségű és minőségű termés alapfeltétele az okszerű őszi és tavaszi trágyázás. Az ősz folyamán egyaránt szüksége van mindhárom makro tápelemre (N, P, K), melyeket a talajvizsgálati eredmények alapján juttassuk ki.

A nitrogén a korai növekedéshez, a lombozat fejlődéséhez, valamint a fehérjék szintéziséhez szükséges. A foszfor számos sejtépítő vegyületben van jelen, meghatározó a termésképzésben valamint korai fejlődési időszakban (gyökérképzésben játszott szerepe miatt). A kálium nagymértékben javítja a növények vízfelhasználását, valamint stressz- és fagytűrő képességét. Nyár végén a magágykészítéskor vagy az azt megelőző talajműveléssel adjuk ki a foszfor és kálium teljes mennyiségét, valamint a repce számított nitrogén igényének 30-40%-át, de maximum 30-40 kg-ot! Az őszre elsősorban foszfor- vagy káliumhangsúlyos műtrágyát válasszunk. Vigyázzunk, a nitrogén nagyobb mennyiségben kijuttatva az állomány „túlnövéséhez”, a tőlevélrózsa stádium elhagyásához vezethet, ezért túladagolását kerüljük, ellenkező esetben fennállhat a téli kiritkulás veszélye (Genezis NPK).

A repce kénigényes növény! A kén fontos szerepet játszik a zsírsavak szintézisében, ezáltal növelve a termés olajtartalmát. Emellett elengedhetetlen a klorofill képződéséhez is. A kéntartalmú káros anyag kibocsájtás jelentős hazai csökkenésével erősen korlátozottá vált a talajok természetes kénpótlása. A növény a vegetáció alatt a talajból mintegy 40-70 kgként von ki, ezért már az ősz folyamán gondoskodnunk kell a pótlásáról. A repce tápanyagellátása során használjunk kéntartalmú műtrágyákat (Genezis NPK 16:9:14+12S;Genezis NPK 5:10:30+3S).

A repce a kén mellett Ca-igényes növény is, így időnként szükség van a talajból kivont mész pótlására. Ennek során évi 50 kg/ha CaO kijuttatása javasolt lehetőleg az elővetemény alá. A másik meghatározó mezoelem a magnézium, amely a fotoszintézisben, a fehérjék szintézisében és az energiaháztartásban egyaránt fontos. Pótlása komplex műtrágyákkal, vagy Genezis Pétisó alkalmazásával – mely 7%-ban CaO-t, 5%-ban MgO-t tartalmaz – megoldható.

A repce tavaszi N és mikroelem trágyázása

A kora tavaszi vegetáció megindulásától a N-felvétel (és a káliumé is) egyenletesen nő a virágzásig, a virágzás alatt hirtelen növekszik, és az érés alatt stagnál. Ez a tény mindenképpen indokolja a tavaszi N fejtrágya megosztását. A tavaszra számított hatóanyag mennyiség (N) 50-60%-át március elején, a fennmaradó részt pedig a repce zöldbimbós állapotánál juttassuk ki a területre (Genezis NPK 20:10:17S, Genezis NS 25:20). Mivel a mag szárazanyagtartalma, ezen keresztül a várható termés mennyisége a becő fotoszintetikus aktivitásától függ, világos az összefüggés a nagy terméshozam és a N trágyázás között. Ennek kapcsán különösen aszályos évjáratban megnő a lombtrágyázás jelentősége. A növényvédelmi munkákkal egy időben elvégzett (N, P, K, S, Mg, B, Zn, Cu,) lombtrágyázás hatékony és olcsó eszköze a termésbiztonság védelmének. Ne feledjük, hogy a repce érzékeny a bór hiányára. Ez a mikroelem a virágok termékenyülését, a kötődést segíti elő. Pozitív hatást gyakorol a gyökér fejlődésére is ezért akár őszi kijuttatása is indokolt lehet. Tavasszal a bór pótlása szintén az aktuális növényvédelmi munkákkal egy menetben történhet (Genezis Pétibór Extra kénnel; Mikromix-A olajos növény; Genezis-Pétisol N-dús vagy P- és K- dús).

További információkért keresse munkatársainkat!

Nitrogénművek Zrt.

8105 Pétfürdő, Hősök tere 14.

Tel.: 88/620-100

Fax: 88/620-102

www.genezispartner.hu


Kapcsolódó hírek