fbpx

Szorul vissza a vetőmagágazat, de így is 8.-ak vagyunk még

Írta: Kohout Zoltán - 2023 december 20.

Már nincs 110 ezer hektár sem a hazai vetőmag-szaporító terület, de még így is európai 8.-ak vagyunk a rangsorban. Érdekes változások figyelhetők meg, milyen növényekre nőtt a szaporítóterület a tavalyi szezontól.

Kisebb területen kevesebb vetőmag

Sajnos jelentősen, 10 százalékkal csökkent Magyarország a vetőmag-szaporító területe 2022-ben. A Nébih adatat közlő AKI szerint az összes szemlélt terület picivel több csak 109 ezer hektárnál. Magyarország az európai rangsorban – hasonlóan a korábbi évekhez – a 8. helyen van, de Európában csak sokkal kisebb, 3,3 százalékos szaporítóterület-csökkenés volt. Ugyancsak rossz hír, hogy – akár az aszály, akár a gazdák körében csökkenő igények miatt – csak 326,5 ezer tonna fémzárolt vetőmagot állítottak elő, ami majdnem 8 százalékos csökkenést mutatott az előző évhez képest. (Az európai rangsor élén egyébként természetesen a franciák állnak, őket az olaszok, a spanyolok, majd a németek követik.)

Exportra tavaly 105 ezer tonna vetőmag, ami 160 milliárd forintos bevételt jelentett. Legnagyobb tételben hibrid kukoricát (67,2 ezer tonna) és hibrid napraforgót (8,2 ezer tonna) értékesítettek külpiacon. A kukorica legnagyobb célországai korábban Oroszország és Ukrajna voltak, de 2022-től a legtöbb az EU tagországaiba került kiszállításra. Napraforgó-vetőmagot is elsősorban az Európai Unió országaiba exportáltak, csak kisebb volumenben azon túlra. A hibridnövények közül az őszi káposztarepce iránt volt a nagyobb érdeklődés az Unión kívül.

A hazai stratégiai távlatokat figyelembe véve az is elgondolkodtató, hogy fajtahasználat szerint őszi búzából 2022-ben a szaporítóterület 45,5 százalékán hazai, míg 54,5 százalékán külföldi nemesítésű fajtát választottak a termelők.

Vetőmag-szaporítóterület EU, HU
Az EU és hazánk vetőmag-szaporítóterületének alakulása 2010-2022 között

Miből mennyit? Mennyi volt a felújított?

Őszi búzához – amit durván 973 ezer hektáron vetettek árunövényként – 225 ezer tonna vetőmagot biztosított a vetőmag-előállítás. Ez mindössze a vetésterület 57 százalékára elegendő fémzárolt alapanyag.

Míg a búza-termőterület az utóbbi években számottevően nem változik, az őszi durumbúza-vetőmag termesztése 1642 hektáron folyik, ami bő 22 százalékkal több, mint 2021-ben. Majdnem pont ennyivel (24%) több a fémzárolt mennyiség is (5870 t. Itt akár a 100 százalékos felújításra is volt elegendő, mivel a fémzárolt alapanyag 34,5 ezer hektárra volt elég, míg a vetésterület nem érte el a 32 ezer hektárt.

Ugyancsak nagyot nőtt a tönkölybúza-vetőmag szaporítóterülete. A 361 hektár 18 százalékos növekedésre utal, a fémzárolási mutató 63 százalékos.

Nőtt és nő az őszi árpa szaporítóterülete is. 2022-ben 7738 hektáron történt az alapanyag-előállítás, ami az elmúlt évhez képest további 14,5 százalékos emelkedés, idén pedig (nem végleges adatok szerint) újabb 3500 hektárral bővült az őszi árpa szaporítóterülete; a felújítási arány itt 70-75 százalék az utóbbi években.

Ennél sokkal változékonyabb az őszi tritikálé vetőmagtermesztése mennyiségi értelemben. Bár az utóbbi évtizedben nőtt a szaporítóterület, 2021-2022-ben visszaesett, majd a 2023-as szezonra újra területbővülés tapasztalható, és a 2022-esn bel-és külföldi alapanyag összesen 9 ezer tonnára rúgott, ami 40 százalék körüli felújítási arányra volt elég.

Szintén csökkent a rozs (őszi és tavaszi) szaporítóterülete: 2022-ben 1987 hektáron állították elő, ami 17 százalékkal kevesebb, mint azelőtt. A felújítási arány 73 százalék körül alakult.

Kukoricát 28 327 hektáron szaporítottak 2022-ben, ami 10 százalékos területcsökkenés. A fémzárolt 94 ezer tonna a vetésterület ötödére volt elég…

Napraforgó-vetőmagot 2530 hektáron állítottak elő 2022-ben, másfél százalékkal nagyobb területen, mint 2021- ben. Ez elvben a felét biztosította a 2023-as évi napraforgó-vetőmag igénynek.

Repcevetőmagot 2022-ben 1980 hektáron állítottak elő, és az ebből származó 550–600 tonna fémzárolt vetőmag nagyságrendileg biztosította a hazai termőterületre szükséges vetőmagot.

Nagyot, 26 százaléknyit nőtt a szójavetőmag vetésterülete, és meghaladta az 5 ezer hektárt.