fbpx

A tej terméktanács 90 forintos tej alapárat vár az elkövetkező egy évben

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 27.

Budapest, 2013. március 26., kedd (MTI) – Kilogrammonként átlagosan 90 forint lesz majd árpilis 1. és a jövő év március 31. között, azaz a 2013/2014-es kvótaévben a tej alapára a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács prognózisa szerint.

A szakmai szervezet közleménye jelzi: a korábban kialakított szakmai metodika alapján az alapár éves átlagára vonatkozó előrejelzés a 3,6 százalékos zsírtartalmú és 3,25 százalékos fehérjetartalmú, extra minőségi kategóriába sorolt nyers tejre vonatkozik.

 

 

A terméktanács az árat szakmaközi megállapodásként tette közzé és javasolja, hogy azok a piaci szereplők, akik elfogadják ezt az árat, jelezzék csatlakozási szándékukat, továbbá a szerződéseiket az ajánlott szerződésminta felhasználásával kössék meg.

Megegyezés született arról is, hogy a szerződéses árban a prognózis plusz/mínusz 2,5 százalékos eltérési sáv alkalmazása lehetséges.

Emellett külön rendelkeznek a beltartalmi, a mennyiségi és egyéb felárakról is.

 

A szakmaközi szervezet elnöksége előrejelzését negyedévente felülvizsgálja és szükség esetén módosítja.

A szervezet szerint a következő negyedévben keresleti piac várható, azaz a havi árak az éves átlagra vonatkozó prognózist meghaladhatják – tartalmazza a közlemény.

„Mindez azért fontos, mert egy objektív piacelemzést követően készíti el előrejelzését az alapárról, ennek a támpontnak, ajánlásnak az alapján pedig a termelők és a feldolgozók, a prognózis figyelembevételével köthetik meg szerződéseiket” – mondta a Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: a szerződéskötés a termelőknek és a feldolgozóknak hosszú távú piaci biztonságot, kiszámíthatóságot ad.

Így csökkenthető az évközi – gyakran – jelentős piaci ármozgások hatása.

A piacon most a tej átlagára 88 forint körül van kilogrammonként, az összeg azonban várhatóan némileg nőni fog, mivel most – az első negyedévben – erős keresleti piaca van a tejnek.

Emellett – a szakértők szerint – a nyári szokásos áresés sem lesz nagyon jelentős.

A szakember úgy véli, az elmúlt félévben tapasztalt fogyasztói áremelkedés nem folytatódik.

A nyers tej felvásárlási árának emelkedése csak korlátozottan érvényesül majd a fogyasztói árakban.

Így azok stagnálnak, vagy csak minimálisan emelkednek a következő három-hat hónapban.

 

MTI 2013. március 26.