fbpx

A vízügyi főigazgató szerint megfelelő az árvízvédelmi rendszer állapota

Írta: - 2013 december 19.

Magyarországon az árvízvédelmi rendszer készen áll az árvizek fogadására, védelmi biztonságot veszélyeztető hiányosság nincs – jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

 

 

A vízügyi főigazgató szerint megfelelő az árvízvédelmi rendszer állapota

 

 

Molnár Béla az országban működő 12 területi vízügyi igazgatóság őszi ellenőrző, felmérő tevékenységének eredményét ismertetve elmondta: a védművek véd-képessége megfelelő, csak 23 ponton vannak hiányosságok, amelyet az OVF jelentett a kormánynak, és ennek eredményeként 14 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a szükséges munkák elvégzésére.

Idesorolta a főigazgató holtág-keresztezések, különböző töltésrepedések illetve bizonyos szivárgási helyek megszüntetését.

Molnár Béla aláhúzta: a jelzett hibák azért alakulhattak ki, mert az idén nagyon nedves és nagyon száraz időszak is követte egymást, ez pedig megviseli a földből készült árvízvédelmi védműveket, valamint azok környezetét is.

Tágulási és zsugorodási folyamatok indulnak el, és ezek következményeit helyre kell állítani.

Ez a munka érdemben csak akkor végezhető el, amikor a folyókon úgynevezett kisvizes időszak van, tehát a víz nem éri ezeket a töltéseket.

A főigazgató beszámolója szerint a vízügyi ágazat az idén is elvégezte a 12 vízügyi igazgatóság területén az árvízvédelmi művek őszi felülvizsgálatát, amelyet jogszabály ír elő.

A vizsgálatok szeptemberben kezdődtek, és decemberben fejeződnek be az értékeléssel, valamint a feladatok meghatározásával.

Láng István, az OVF műszaki főigazgató-helyettese, az Országos műszaki irányító törzs vezetője emlékeztetett arra, hogy a vízügyi szakembereknek 2013-ban két súlyos áradást kellett kivédeniük, a tiszai és dunai árvizet.

Ismertetése szerint az idén elsőfokú árvízvédelmi készültség az országban 122, másodfokú készültség 87, míg harmadfokú árvízvédelmi készültség 85 napig volt.

A rendkívüli készültség 46 napig tartott.

 

Belvízi védekezéssel 307 napot töltöttek 2013-ban a vízügyesek.

Emellett a vízminőség-védelmi gondok 352 napos védekezést tettek szükségessé.

Tájékoztatott arról, hogy az őszi ellenőrző és felmérő bezárások során a szakemberek megvizsgáltak 4180 kilométer elsőrendű védvonalat, valamint 85 kilométernyi csatornát, megnézték a szivattyútelepek, sőt a gátőrházak állapotát is.

Ez alapján megállapították, hogy az árvízi védvonalak és a belvízcsatornák fenntartottsága nőtt, több a lekaszált a töltés és kitisztított csatorna.

A főigazgató-helyettes elmondta: a védelmi eszközök rendelkezésre állnak, az árvizek utáni nagy volumenű helyreállítási munkák még folynak. Mintegy 3 milliárd forint értékű munkáról van szó – jelezte.

Beszámolója szerint a vízügyi műtárgyak állapota az előző évekéhez hasonló.

A nagy vízi medrek állapota ugyanakkor rossz, nincs mindig elegendő hely az árvizeknél a víz levonulására.

Ezen változtatni kell, különben az árvíz-szintek növekedésével kell számolni.

Emellett az árvízi védekezéshez használt gépek is elöregedtek, a géppark felújítását el kell végezni – tette hozzá.

Közölte, hogy az árvízi helyreállítási munkákat várhatóan 2014 nyaráig befejezik.

A feltárt biztonsági hiányosságok kompenzálására 23 ponton harmadfokú figyelőszolgálatot rendeltek el kedden, és a szükséges erőforrásokat ezekre a helyekre csoportosítják.

A nagy vízi meder használatát új jogszabállyal kívánják szabályozni.

Szólt arról, hogy a közfoglalkoztatottakat szeretnék az eddiginél jobban bevonni a vízügyi munkák elvégzésébe, mert ezen a területen jók a tapasztalatok.

A mostani, mintegy 19 ezres létszámot 25-26 ezerre kívánják emelni – mondta Láng István.

 

 

MTI 2013. december 18.