fbpx

A XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról műszaki szemmel

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 11.
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról szarvasmarha Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról malac disznó sertés Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról juh Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról szarvasmarha Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról díj kupa

 

Hódmezővásárhely esetében is jelentős szerepet betöltő rendezvénynek a régión belüli jelentőségét támasztotta alá, hogy Antal Gábor a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatójának megnyitója után beszédet mondott Almási István Hódmezővásárhely polgármestere.
Feldman Zsolt az agrárgazdaságért felelős államtitkár kiemelte, hogy Magyarország számára a minőségi árutermelés jelenti a piaci fejlődés potenciálját.
Hangsúlyozta, hogy a kormány, a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelten támogatja az állattenyésztést, ehhez a források is adottak, örvendetes, hogy Magyarország az EU-tól az agrárpolitikai célok megvalósítására – a korábbihoz képest – 1,9 milliárd euróval többet, 12,3 millió eurót kap.
Természetesen a korszerű, versenyképes és minőségi árut előállító állattenyésztés nem nélkülözheti a megfelelő, magas színvonalú műszaki-gépesítési-technológiai hátteret.
Éppen ezért örvendetes, hogy a rendezvény folyamatosan bővülő szakmai és show programjai mellett a gépkiállítók és forgalmazók is egyre több géptípust és műszaki újdonságot mutatnak be.
Az állattenyésztéshez kapcsolódó szántóföldi növénytermesztés korszerű gépei is kiállításra kerültek.
A talajművelés technológiájában a kiállítók komplett gépsorokat mutattak be.
Erre a gépkiállításra is jellemző, hogy az energia- és művelettakarékos, valamint a talajvízmegőrző képességet javító forgatás nélküli talajművelő gépek, mulcs- és tápkultivátorok, rövid tárcsák egyre bővülő típusválasztékban jelentek meg. (1. ábra)
1. ábra: A Vogel & Noot függesztett szántóföldi kultivátora

1. ábra: A Vogel & Noot függesztett szántóföldi kultivátora

A talajművelő gépsorokhoz kapcsolódóan természetesen kiállításra került néhány tápanyag-visszapótló függesztett- és vontatott gép, többségük azonban a közkedvelt két forgórészes függesztett gépeket képviselték (2. ábra), és néhány 6-soros szemenkéntvető- és gabonavető-gép – melyek közül újdonságnak számít a Köckerling kombinált magágykészítő-vetőgép – melyek bővítették a látványosságot és a típusválasztékot. (3. ábra)
2. ábra: A függesztett, kéttárcsás műtrágyaszórók kiszolgálását a flexibilis konténer emelő használata jelentősen megkönnyíti
2. ábra: A függesztett, kéttárcsás műtrágyaszórók kiszolgálását a flexibilis konténer emelő használata jelentősen megkönnyíti
3. ábra: A Köckerling kombinált magágykészítő vetőgépe
3. ábra: A Köckerling kombinált magágykészítő vetőgépe
Természetesen a kiállításról nem hiányozhattak a hazai- és külföldi, különböző teherbírású és konstrukciójú szállítóeszközök sem (4. ábra).
Ugyancsak bemutatásra került a szántóföldi növénytermesztésben használatos néhány permetezőgép vontatott és magajáró típusa is.
4. ábra: A nagy teherbírású szállítóeszközök sorát jól egészítették ki a kisebb teherbírású, 25-30 kW motorteljesítményű univerzális traktorokhoz illeszkedő pótkocsik

4. ábra: A nagy teherbírású szállítóeszközök sorát jól egészítették ki a kisebb teherbírású, 25-30 kW motorteljesítményű univerzális traktorokhoz illeszkedő pótkocsik

A gépbemutató gépeinek többsége azonban az állattenyésztés alapvető munkaműveleteihez kapcsolódott.
A takarmány-betakarítás gépei közül több kiállító is a technológia teljes komplex gépsorát, a kaszálástól kezdve a széna- és szenázs készítésig felvonultatta.
A takarmány-betakarító gépek közül több kiállító is szerepelt vontatott, vagy függesztett, tárcsás és dobos rotációs kaszával egyaránt.
A regionálisnak is nevezhető gépkiállítás a rotációs kaszák vonatkozásában is mutatta azt a – ma is tapasztalható – trendet, miszerint a tárcsás rotációs kaszák fejlesztése mellett a dobos rotációs kaszáknak is újabb típusai jelennek meg.
Ez magyarországi viszonyok között azért bír nagy jelentőséggel, mert az ősgyepek és természetvédelmi területek kaszálását a robosztusabb építésű dobos kaszák, különösen az egyedi paralelogramma felfüggesztésű forgórészes gépek biztonságosabban és nagyobb teljesítménnyel tudják elvégezni, mint a tárcsás vágószerkezetű gépek.
5. ábra: A kisebb munkaszélességű tárcsás, rotációs kaszák tehermentesítése előfeszített tekercsrugókkal, a felfüggesztés pedig paralelogramma mechanizmussal történik

5. ábra: A kisebb munkaszélességű tárcsás, rotációs kaszák tehermentesítése előfeszített tekercsrugókkal, a felfüggesztés pedig paralelogramma mechanizmussal történik

A tárcsás rotációs kasza közül is számos típus került kiállításra.
Ebben a vonatkozásban azt tapasztalhatjuk, hogy a munkaminőségi paraméterek javítása elsősorban az egyenletes vágási magasság biztosítására – kisebb munkaszélesség esetén – a kaszagerendely felfüggesztése paralelogramma mechanizmussal történik, és a tehermentesítést, illetve a talajnyomás beállítását megfelelően előfeszített tekercsrugókra bízzák (5. ábra).
A nagyobb munkaszélességű változatok felfüggesztése pedig – a talaj hossz- és keresztirányú kopírozásának tökéletesítése érdekében – a kaszagerendely megfogása a kaszaszerkezet tömegközép- vagyis súlypontjában történik.
A kaszaszerkezet tehermentesítését, vagyis a talajnyomást hidropneumatikus rugózással lehet beállítani, illetve szabályozni (6. ábra).
A kaszaszerkezet talajterhelésének a 25-30 kg-ra történő beállítása azért fontos, mert ezt meghaladó, jóval nagyobb érték esetén a csúszótalpak a talajba nyomódnak, és a vágószerkezet is abban dolgozik.
A megadott érték – jóval kisebb érték esetén – pedig a vágószerkezet belevághat, és a vágási felület, vagyis a tarló hullámos lesz.
6. ábra: A nagyobb munkaszélességű tárcsás, rotációs kaszák tehermentesítése hidropneumatikus rugózással, a kaszaszerkezet megfogása pedig a súlypontban valósul meg

6. ábra: A nagyobb munkaszélességű tárcsás, rotációs kaszák tehermentesítése hidropneumatikus rugózással, a kaszaszerkezet megfogása pedig a súlypontban valósul meg

A rendkezelés munkaműveletének elvégzésére a különböző munkaszélességgel és forgórésszel rendelkező – szállítási helyzetben összecsukható – rendterítő-gépek mellett több kiállítási területen is láthattuk a rendrakó-gépek kisebb munkaszélességű, egyrotoros, féligfüggesztett (7. ábra), illetve a nagyobb vezérelt ujjas, kétrotoros, vontatott változatokat.
7. ábra: A kisebb vállalkozások igényeinek az egyrotoros rendrakó gépek felelnek meg

7. ábra: A kisebb vállalkozások igényeinek az egyrotoros rendrakó gépek felelnek meg

A bálázógépek közül kiállításon az állattenyésztői igényeknek megfelelően elsősorban a hengeres bálázógépek voltak nagyobb számmal, illetve típusválasztékkal jelen.
A hengeres bálázógépek fejlesztésében tapasztalhatjuk, hogy – a technológiai igények minél szélesebb körű igényeinek kielégítésére – az állandó bálakamrás gépek között is megjelentek a különböző bálamérettel dolgozó típusok, illetve a változókamrás gépek között pedig – a készített bálakeresztmetszet függvényében – eltérő bálatömeggel dolgozó gépek, vagy ezekkel a korszerű gépekkel – a korábbiakkal ellentétben – az állandókamrás, hengeres bálázókhoz hasonlóan is készíthető – igény szerint – laza közepű, az utószáradás lehetőségét is biztosító hengeresbála (8-9. ábra).
Mindezek mellett a változókamrás, hengeres nagybálakészítő gépek körében az üzembiztosság növelése céljából két széles hevedert vagy egy széles és egy keskeny hevedert alkalmaznak.
A változókamrás, hengeres bálázók alapkivitelben is változó bálaátmérővel, 0,9-1,8 m, vagy 0,9-2,0 m átmérővel is dolgozhatnak.
A bálázási technológiát a bálacsomagoló-gépek zárják, melynek függesztett- és vontatott változatait is láthattuk (10. ábra).
8. ábra: Láncos, rudas tömörítő szerkezetű kamrás hengeres bálázó
8. ábra: Láncos, rudas tömörítő szerkezetű kamrás hengeres bálázó
9. ábra: Egy széles és egy keskeny hevederes tömörítő szerkezetű változókamrás hengeres bálázó
9. ábra: Egy széles és egy keskeny hevederes tömörítő szerkezetű változókamrás hengeres bálázó
10. ábra: Függesztett bálacsomagoló

10. ábra: Függesztett bálacsomagoló

A takarmány manipulálás gépei közül a kiállításon a kis szögletes, a nagy hengeres és nagy szögletes bálák rakodására alkalmas gépek közül a különböző rakodógépek – a gépkiállítás regionális jellegét tekintve – nagyon széles típusválasztékban képviseltették magukat.
A hagyományos magajáró teleszkópos, valamint a csúszókerék kormányzású rakodógépek mellett – melyeket az állattartó telepeken széles körben alkalmaznak – nagyon sokféle eltérő konstrukciójú és nagyságrendű törzscsuklós rakodógépet láthattunk (11. ábra).
A magajáró teleszkópos homlokrakodók bálakazalozásban a legjobb hatásfokkal használhatók, emellett kompromisszumokkal történő univerzális használhatóságukhoz sem férhet kétség, mivel sokféle munkaeszközzel rendelkeznek.
Az univerzálisan használható törzscsuklós – és a célfeladatok ellátására alkalmas – csúszókerék kormányzású homlokrakodók különböző nagyságrendű változatai is bemutatásra kerültek.
A takarmány manipulálás, bálarakodás szempontjából a nagyobb emelőképességű, törzscsuklós rakodógépeknek van nagyobb jelentősége.
11. ábra: Az állattartó épületek szűkös mozgásterületéhez igazodó geometriai méretekkel rendelkező teleszkópos rakodógépei
11. ábra: Az állattartó épületek szűkös mozgásterületéhez igazodó geometriai méretekkel rendelkező teleszkópos rakodógépei
A hazai gyakorlatban széles körben még nem terjedtek el a nagy típusválasztékban kiállított – geometriai méreteiket, emelőképességüket és ebből adódóan kisebb helyigénnyel rendelkező – kis törzscsuklós homlokrakodó gépek.
Ezek, különösen a kisebb állatállománnyal gazdálkodó állattenyésztők gépei lehetnek.
A kis törzscsuklós rakodógépek – helyigény, fordulási helyszükséglet és egyéb paramétereiket tekintve – a csúszókerék kormányzású homlokrakodó gépekkel azonos teljesítménymutatókkal rendelkeznek (12-13. ábra).
12. ábra: Csomagolt szenázsbálák megfogására alkalmas munkaeszközökkel szerelt ?kis törzscsuklós? rakodógép
12. ábra: Csomagolt szenázsbálák megfogására alkalmas munkaeszközökkel szerelt „kis törzscsuklós” rakodógép
13. ábra: A ?kis törzscsuklós? rakodógépek is igen széles választékkal rendelkeznek

13. ábra: A „kis törzscsuklós” rakodógépek is igen széles választékkal rendelkeznek

A szarvasmarhatelepek takarmányozásának gépei közül a különböző konstrukciójú takarmánykeverő-kiosztó kocsik széles választékával találkozhattak a látogatók.
A vontatott takarmánykeverő-kiosztó kocsik horizontális, vízszintes tengelyű, csigás keverő berendezéssel szerelt változatok mellett a függőleges, csigás keverő berendezésű gépek bővítették a választékot (14. ábra).
A különböző nagyságrendű magajáró keverő-kiosztó kocsiknak több típusa is kiállításra került.
Ezek a gépek kizárólag függőleges tengelyű, vertikális csigás keverő berendezéssel, és saját silómaróval készülnek (14-15. ábra).
14. ábra: A korszerű silómarós magajáró és függőleges csigás keverővel szerelt keverő-kiosztó kocsik több típusa is szerepelt a kiállításon
14. ábra: A korszerű silómarós magajáró és függőleges csigás keverővel szerelt keverő-kiosztó kocsik több típusa is szerepelt a kiállításon
15. ábra: A magajáró keverő-kiosztó kocsi silómaró és behordó elevátora

15. ábra: A magajáró keverő-kiosztó kocsi silómaró és behordó elevátora

A trágyamanipulálás – kitrágyázás – alapgépei a különböző konstrukciójú rakodógépek.
Az előzőekben már említett teleszkópos, illetve törzscsuklós homlokrakodó gépek megfelelő munkaeszközzel felszerelve (tolólap, trágyakanál, trágyavilla) jól használhatók.
A bemutatott rakodók közül a magajáró teleszkópos – és a nagyobb geometriai méretekkel rendelkező – gépek a trágya rakodására, trágyakazal „szarvas” készítésre nagyobb teljesítménnyel használhatók.
A „kis törzscsuklós” rakodógépek a műszaki paramétereiknek megfelelő mutatókkal használhatók a trágya rakodási munkák elvégzésére, viszont éppen a „kis geometriai” méreteik miatt az istállókban jól tudnak manőverezni a kitrágyázási munkaműveletek során.
Az istállók kitrágyázási munkaműveletében – éppen az épített területen történő – kis helyigényű manőverezésre használható csúszókerék kormányzású homlokrakodók használhatók és üzemeltethetők célszerűen.
A kiállításon a csúszókerék kormányzású homlokrakodó gépek is számos típusválasztékban voltak jelen.
A szervestrágya-szóró gépek választékában találkozhattunk vízszintes- és függőleges szórószerkezetű változatokkal egyaránt.
Az eltérő konstrukciós szórószerkezetek azonban a különböző konzisztenciájú szerves trágyáknak – mint az almos istállótrágya, komposzt, vagy az egyéb nagy hatóanyagú, kezelt szerves trágyáknak, stb. – megfelelő szélessávú adagmennyiség (4-60 t/h) beállítását, és megfelelő egyenletességű kiszórását biztosítják.
Természetesen nem hiányoztak a kiállításról a korszerű motorokkal, erőátviteli szerkezettel, hidraulikával és kommunikációs elektronikai rendszerrel szerelt univerzális traktorok.

A kínálatban szereplő gépek az állattenyésztő telepek eltérő igényeit minden szempontból kielégítik.

A változatos, állattenyésztéssel kapcsolatos szakmai programokat, és a show műsorokat tartalmazó rendezvényt a színvonalas és korszerű – az állattenyésztési technológiában jól használható – gépek kiállítása tette teljessé.
A széles választékot felvonultató gépkiállítás éppen ezért nagyszámú szakmai, a gépesítési kérdésekben jártas gyakorlati szakembert fogadhatott.
Fel is vetődött a mezőgazdasági gépész szakemberek körében, hogy egy ilyen volumenű gépkiállítás talán megérdemelné a kategóriájára néhány különdíj kiírását, illetve odaítélését a kiemelkedően magas műszaki színvonalú konstrukciókra.