fbpx

Egyre kevesebb állattartó marad, és fogynak az állatok is

Írta: Kohout Zoltán - 2023 december 27.

Nemcsak Magyarországon csökken az állattartó gazdaságok és a haszonállatok száma, hanem Németországban is. Nem akárhogyan…

10 év alatt majdnem a fele eltűnt

Németországban a sertéstartó telepek száma egyetlen év alatt 4,5 százalékkal, 800-zal csökkent. A német statisztikai hivatal, a Destatis tízéves összevetésben már 42 százalék feletti fogyást számol, ami csaknem 12 ezer mezőgazdasági vállalkozás megszűnését jelenti. A sertésállomány azonban ezzel párhuzamosan nőtt – először 2020 novembere óta –, de ha 2013-tól nézzük az adatokat, összességében így is majdnem negyedével, 6,9 millió állattal van kevesebb. Ugyanakkor az egy telepre jutó átlagos állatlétszám 1000-ről 1300-ra emelkedett. Vagyis a német mezőgazdaságban ugyanúgy folyamatos a tőkekoncentráció, mint például nálunk.

Kevesebb tejtermelő és tejelőtehén

A Németországban tartott szarvasmarhák száma szintén csökkent. Novemberben durván 11 milliót tartottak – ebből 3,7 millió tejelőtehén –, és már ez 1 százalékkal, 100 ezer szarvasmarhával és majdnem 2 százalékkal, 62 ezer tejelőtehénnel kevesebb, mint májusban. Tízéves összehasonlításban a tejelőtehenek fogyása 13 százalékos (-555 ezer állat). A tejelőtehenek tartásában is megfigyelhető a visszaesés: május óta 1,1 ezer gazdaság szűnt meg, és maradt bő 50 ezer; tízéves léptékben a tejelőtehén-telepek száma bő 36 százalékkal, 30 ezer gazdasággal csökkent.

Mint nemrég megírtuk, a hazai állattartó gazdaságok száma folyamatosan csökken: 2010 óta több mint felével (53%-kal) zsugorodott, de még 2016-hoz képest is 31%-os a visszaesés. Ennek oka a kevés állatot tartó gazdaságok megszűnése.