A nagyüzemi baromfi takarmányok gyártói az utóbbi években hozzászoktak ahhoz, hogy a nyári kalászosbetakarítást mind a várható termésmennyiség, mind a minőség, mind pedig az ár tekintetében a kiszámíthatatlan kifejezéssel lehet jellemezni. Hol vannak már azok a boldog békeidők, amikor a stabil áraknak és a várható felhasználás jó tervezhetőségének köszönhetően a búzakészletek még augusztus végéig kitartottak? Szeptembertől pedig, amikor az utóérés már végbement, minden probléma nélkül el lehetett kezdeni az új gabona bedolgozását.
Az utóbbi évek kalászos-használatára az jellemző, hogy barom‑takarmányozási szempontból a nyár a magas búzahányadú vagy szemes terményként csak búzát tartalmazó tápreceptúrák időszaka. Ennek fő oka, hogy az előző évi búza- és kukoricakészletek elfogynak, illetve az új búza ára alacsonyabb. A nyári időszakban a búzás receptúrák használatakor több olyan szakmai szempont van, amit érdemes átgondolni.
A búza a világ legnagyobb területen termesztett gabonaféléje, vetésterülete 250 millió hektár. A humánélelmiszer-előállítást tekintve a legfontosabb szemes termény, megelőzve az élelmezés szempontjából szintén fontos rizst. Felhasználási területe széles körű, főként kenyeret készítenek belőle, de ezenkívül még a sütő-, a tészta- és a cukrászipar is nagy mennyiségben használja. Emellett jelentőségét tovább növeli, hogy a búza jó minőségű abraktakarmány, és a malomipari melléktermékei is értékesek.
A közönséges búza (Triticum aestivum L.) a pázsitfűfélék (Poaceae) családjába és a búzanemzetségbe (Triticum) tartozik, a legelterjedtebb búzafaj a világon. A mérsékelt égövön, így hazánkban is ezt a fajt termesztik, mégpedig az őszi formáját.
Takarmányozási szempontból fontos, hogy a búzafehérje nagyobb részt vízben nem oldódó fehérjékből áll. Utóbbiak fő alkotórésze a glutenin és a gliadin, amelyek a búza sikérfehérjéjét alkotják. Baromtakarmányozási szempontból inkább a búza nyersfehérje- és aminosav-tartalma fontosabb. A takarmánybúza nyersfehérje-tartalma az utóbbi években 10–12% körül alakul, köszönhetően az újonnan köztermesztésbe vett alacsonyabb sikértartalmú ún. lágy búzáknak, amelyeknek hektáronkénti hozama több (jellemzően 6–7 t/ha feletti), de a búzaszem nyersfehérje-tartalma valamivel alacsonyabb, mint a korábbi fajtáké. A búza aminosav-tartalma hasonló a többi gabonafélééhez, nincs kiugró értéke, jellemzően a lizin 0,35%, a metionin 0,19%, a treonin 0,36%, míg a triptofán 0,14% körül van, emészthetősége 85–90%. A búza magas energiatartalmát a benne lévő keményítő adja, és az árpához hasonlóan számottevő mennyiségű vízben oldódó NSP (nem keményítő szénhidrátok, non-starch polysaccharides) található benne, ami a búza esetében döntően arabinoxilán.
Betakarítás után a friss búzában légszáraz állapotban (14–15% nedvességtartalom) további biokémiai folyamatok játszódnak le, ugyanis a szem „tovább lélegzik a raktárakban”. Aratás, majd betárolás után a búza 5–6 hét alatt utóérik. Az utóérés alatt kialakul a búzaszem végleges csírázóképessége, a szénhidrátok (cukor és keményítő) is átalakuláson mennek keresztül, és kialakul a jellegzetesen rugalmas, jó vízfelvevő képességű, jól duzzadó sikér. Emiatt ajánlott pihentetni a frissen aratott búzát. A takarmánygyártás gyakorlatában erre nem mindig van lehetőség, egyszerűen a korábbi óbúza-készletek elfogyása miatt. Ilyenkor vagy rövidebb ideig pihentetik a búzát, vagy keverik a tápok gyártásakor az új betakarítású és az ó búzát. A legrosszabb eset az, amikor a korábbi készletek elfogynak, és emiatt aratás után azonnal elkezdik felhasználni a frissen betakarított búzát. Ez azonban a baromfiállományokban az emészthetetlen táplálóanyagok miatt hasmenést okozhat. A gazdaságilag fontos baromfifajok ugyanis saját enzimjeikkel nem képesek bontani az NSP-anyagokat.
E probléma kiküszöbölésére takarmányba keverhető NSP-enzimeket kell alkalmazni. E témakörben már több mint 40 éve kezdtek el kutatásokat végezni. Egyrészt a baromfi által kis mennyiségben termelt enzimeket szerették volna kiegészíteni a takarmányon keresztül, másrészt új, a baromfi által nem termelt enzimek használatával fokozni akarták a táplálóanyagok hasznosulását. A kutatásokat nehezítette, hogy a takarmányba kevert enzimeknek több kritériumnak is meg kellett felelniük. Fontos elvárás volt, hogy az enzim az állati szervezet belső hőmérsékletén (kb. 40 °C-on) legyen a leghatékonyabb, és a bélcsatorna adott szakaszának pH-értékén (pH 2,5–7,5) ki tudja fejteni hatását, illetve a baromfifajok esetében a viszonylag rövid bélszakaszon való gyors áthaladási idő alatt is kellően hatékony legyen. Az enzimnek ellenállónak kell lennie – igaz, csak rövid ideig – a mirigyes és részben a zúzógyomorban uralkodó savanyú kémhatású közeggel, valamint a szervezet által termelt fehérjebontó enzimekkel szemben.
Az enzimnek a vékonybélben kell aktívnak lennie, ahol a táplálóanyag (szubsztrát) hozzáférhető. Fontos továbbá, hogy az enzimkészítményeknek meg kell őrizniük aktivitásukat a takarmánygyártás egyes fázisai (pl. expandálás, pelletálás) során, majd a kész tápban bekevert állapotban akár hosszabb idejű tárolás esetén is. Több tudományos publikáció is leírta azt, hogy a növényi rostok és a különböző antinutritív anyagok akadályozhatják a táplálóanyagok felszívódását a bélcsatornából. Az antinutritív hatás alatt a baromfifajok esetében azt értjük, hogy az NSP-anyagok csökkentik az egyes táplálóanyagok, így a fehérjék, az aminosavak és a zsírok emészthetőségét, emellett megnő a béltartalom viszkozitása, aminek hatására az ürülék ragacsos lesz. Ennek egyenes következménye, hogy megnő az alom víztartalma, és a meg nem emésztett szervesanyag-tartalma is, ami táptalaja lehet számos patogén kórokozónak.
Emellett nőni fog a talpfekély előfordulása az állományban, ezért nagyobb figyelmet kell fordítani a szellőztetés intenzitására a felesleges nedvesség eltávolítása érdekében. NSP-bontó enzimek használatával a felsorolt antinutritív hatások csökkenthetők, vagyis javul a táplálóanyagok hasznosulása, és nő a takarmány metabolizálható energiatartalma. A baromfitakarmányokban leginkább a xilanázenzim használata jellemző, ez az oldható pentozánokat (1,4-ß-xilánokat) bontja, amelyek főként a búzában, kisebb mértékben az árpában és a szójában fordulnak elő. Szintén a búzaalapú takarmányokban használatos – bár a gyakorlatban inkább csak kiegészítő jelleggel – a pentozanáz- vagy arabinoxilanázenzim, amely értelemszerűen a búzában lévő pentozánok és arabinoxilánok bontását végzi.
Tekintettel arra, hogy az enzimek fehérjealapú készítmények, az utóbbi években egyre elterjedtebb a folyékony NSP-enzimek használata. Ezek előnye, hogy a takarmánygyártás során a hőkezelés miatt nem sérül az enzim, viszont érdemes laboratóriumi vizsgálatokkal folyamatosan ellenőrizni, hogy az enzim az előírt mennyiségben, illetve megfelelő homogenitással került-e kijuttatásra a pelletre.
A búza betakarítása utáni időszak az idei évben is kihívások elé fogja állítani a takarmányozási szakembereket. A magas gabona- és szójadaraárak egyébként is fejtörést okoznak majd a receptúrák kialakításakor, így még inkább fontos lesz az NSP-enzimek helyes használata. A fenti szakmai szempontok figyelembevételével és a takarmányenzim-gyártó cégek ajánlásait szem előtt tartva azonban megoldható ez a feladat.
Dr. Gyenis József, PhD
baromfitakarmányozási tanácsadó
UBM Feed Zrt.
![mgx_sk_2016_julius[1]](https://agraragazat.hu/wp-content/uploads/2018/04/mgx_sk_2016_julius1-375x281.jpg)
