fbpx

Árpából, búzából és rozsból is kevesebb termett

Írta: Csomor Zsolt - 2018 augusztus 01.

A végéhez közeledik az őszi vetésű termények aratása: a hozamok szinte minden növénynél elmaradnak a tavalyi szinttől. A kalászosok mellett az ipari felhasználásra szánt zöldborsóból is kevesebb termett, ahogyan a kajszi- és őszibarackkal foglalkozó gazdák is csökkenő mennyiségről adhatnak számot.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése alapján július közepéig a teljes termőterület közel 74 százalékán végeztek a munkálatokkal a gazdálkodók: egymillió hektárról mintegy ötmillió tonnát takarítottak be.

Szinte az összes terményről elmondható, hogy az eredmények elmaradtak a korábbi szinttől. Őszi búzát ebben a szezonban 950 ezer hektáron vetettek a gazdálkodók, július 16-ig 723 ezer hektáron végeztek az aratással, ami a teljes terület 76 százalékát teszi ki.

A betakarított mennyiség megközelítette a 3,7 millió tonnát, a hektáronkénti átlaghozam ugyanakkor a tavalyi szinttől 1,7 százalékkal elmarad: az átlagos termés 5,1 tonna.

A rozs területének 52 százalékát, a tritikálé területének 60 százalékát aratták le az említett időpontig. Egy hektáron átlagosan 3,6 tonna rozs termett – ami 5,6 százalékkal kevesebb, mint egy éve – míg a tritikálé hektáronkénti 3,7 tonna eredménye 11,8 százalékkal alacsonyabb a 2017-es szintnél.

Az őszi káposztarepcével lényegében végeztek a termelők, a hozam megyénként 2,5–3,7 tonna hektáronként. Az országos átlag 2,9 tonna, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi értékkel. Az őszi árpa aratása is a végéhez közeledik, a termésátlaga országos szinten 4,9 tonna, ami 2,4 százalékkal marad el a korábbi szinttől.

Az ipari felhasználásra szánt zöldségek közül a zöldborsó betakarítása a terület 94 százalékán, 19,1 ezer hektáron fejeződött be. A termésátlag lényegesen elmaradt a tavalyitól, egy hektárról átlagosan 3,9 tonnát takaríthattak be a gazdák, ami közel 30 százalékos visszaesésnek felel meg. Zöldbabból ugyanakkor az idén vélhetően többet takaríthatnak be a termelők, mint korábban. A munkálatok egyelőre a teljes terület 33 százalékán fejeződtek be, a 7,8 tonna körüli termésátlag pedig csaknem 42 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A gyümölcsfélék közül a meggy szedése gyakorlatilag véget ért. Az országos átlag a tavalyihoz képest 25,2 százalékkal magasabb, 8,3 tonna hektáronként. Kajsziból – az előrejelzések szerint – jóval kevesebb termett, a tavaszi fagyok miatt az országos termésátlag 1,7 tonna hektáronként. Őszibarackból is kevesebb kerülhetett a ládákba, a kedvelt gyümölcsféléből egy hektáron három tonna termett, ami 63 százalékkal marad el a tavalyi szinttől.

Összeállította: Csomor Zsolt