A Bauer Hungária Kft. harmadik alkalommal rendezte meg Öntözős Piknik elnevezésű eseményét Hartán, kifejezetten stratégiai partnerei számára. A rendezvény célja az volt, hogy a szakmai előadások mellett lehetőséget biztosítson a kötetlen találkozásra, tapasztalatcserére, valamint bemutassa az öntözéstechnológia legújabb fejlesztéseit. A programot gyakorlati bemutató zárta, ahol a résztvevők testközelből ismerkedhettek meg a Bauer megoldásaival.
Találkozás és párbeszéd – ez a Piknik lényege
– Köszöntök mindenkit a harmadik Öntözős Pikniken, és külön köszönöm, hogy egyre többen vagyunk évről évre – nyitotta meg a rendezvényt Hegedűs Attila, a Bauer Hungária ügyvezetője. A barátságos hangulatú beszédében kiemelte, hogy a találkozó mára nem csupán egy marketingcélú esemény, hanem valódi szakmai és közösségi platform. A rendezvény jelentőségét jelzi, hogy a résztvevők már előre érdeklődtek: „idén is lesz Hartán Piknik?”
Az ügyvezető fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a személyes találkozások értéke a digitális világban felértékelődött – különösen a pandémiás időszak után. – Meg kell állnunk egy pillanatra. Fontos, hogy egymás szemébe nézve el tudjuk mondani a tapasztalatainkat – fogalmazott. A Bauer munkatársai jelen voltak a rendezvényen, hogy közvetlenül is meghallgassák a partnerek visszajelzéseit, igényeit, javaslatait.

Innováció és bővülés – válasz a kihívásokra
A Bauer Hungária 2024-ben jelentős szervezeti és műszaki fejlesztéseket hajtott végre. – Tizenkét évvel ezelőtt, mindössze heten indultunk – emlékezett vissza Hegedűs Attila. – Ma már több mint huszonöten dolgozunk a cégnél, és a létszám mellett a kompetenciák is bővültek. Az értékesítési csapat megerősödött, a szervizszolgáltatást pedig a bővített szervizközponttal tettük még hatékonyabbá. –
A technológiai újítások közül kiemelte az új típusú öntöződobokat, amelyek bevezetése 2023–24 folyamán történt meg. Ezek már fejlettebb vezérléssel, modern felszereltséggel érkeztek a magyar piacra. Szintén fontos mérföldkő az AS50 konzol megjelenése. Az Irricontrol platformot továbbfejlesztették, ez a kisebb üzemek számára is megfizethető és könnyen integrálható megoldást kínál. Emellett bemutatásra került a Cosmofield rendszer is, amely a talajból visszacsapódó neutronsugárzások alapján, akár 50 cm mélységig képes mérni a talajnedvességet. – Ezek a kis fejlesztések nagy hatással vannak a fenntartható vízgazdálkodásra – tette hozzá az ügyvezető.
A pályázati lehetőségek iránti érdeklődés is kiemelkedő volt: a cég az előző pályázati kiírásban mintegy 16–25 milliárd forint értékű ajánlati anyagot készített az öntözési és trágyakezelési technológiák területén. Hegedűs Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy az új pályázati ciklus már ősszel indul, így a nyári hónapok kulcsfontosságúak lesznek a tervezésre és az engedélyek beszerzésére.
Szakmai fórum, ahol a gazdák is szóhoz jutnak
A rendezvény egyik fontos célja az is volt, hogy a résztvevők közvetlenül osszák meg tapasztalataikat, ötleteiket, és a Bauer Hungária ezeket közvetíteni tudja az anyavállalat felé. A cég új stratégiai együttműködései – például az Agrovario Kft.-vel és a HSSI csoporttal – lehetővé teszik, hogy a gazdák a pályázat beadásától az elszámolásig egy kézben, koordináltan intézhessék beruházásaikat.
A rendezvényen részt vett többek között dr. Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója, valamint Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság helyettes vezetője. Előadásaikból a résztvevők átfogó képet kaptak az aktuális vízügyi helyzetről, az alkalmazkodás lehetőségeiről és a klímaváltozás hatásairól. A program egyik kiemelkedő eleme volt a kerekasztal-beszélgetés, ahol különböző régiókból érkező gazdálkodók osztották meg tapasztalataikat az idei öntözési szezonról.
A nap végén gyakorlati bemutatóra is sor került, ahol a Bauer öntözéstechnikai berendezéseit működés közben ismerhették meg a vendégek. A rendezvényt közös ebéd és kötetlen beszélgetés zárta – pont úgy, ahogy egy valódi pikniken illik.