fbpx

A benzin ára nem, de a gázolaj tarifája változik

Írta: Barna Ferenc - 2023 március 02.

Szinte egész februárban estek az üzemanyagárak, majd márciust is egy kisebb benzinár csökkenéssel indítottuk, de pénteken már emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára: a 95-ös benzin tarifája stagnál a szerdai szinten, a gázolaj bruttó nagykerára 3 forinttal lesz több.

Töltőállomás
A Shell következetes logikát követ, nem egységesek az árak, a frekventáltabb helyeken magasabb tarifával dolgoznak (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Az elmúlt napokban lényegi kiugrás nem volt a Brent típusú olajár trendján, 81-84 dollár között ingadozott.

A kutak üzemeltetői eltérő árképzést alkalmaznak, így elég változó tarifákkal találkozhatnak a fogyasztóktól. Az ORLEN például a három legnagyobb, Magyarországon jelenlévő forgalmazó mögé árazta be magát. Azonban van egy nagy különbség: minden kúton tartják a közel azonos tarifát, míg a Shell, a Mol és az ÖMV a frekventáltabb helyeken, illetve ahol a környéken nincs versenytárs, magasabb árakon forgalmaznak.

Az átlagárak változásában sem lehet sok logikát keresni, mivel a nagykereskedelmi árakat nem egységesen érvényesítik a vásárlók felé a töltőállomások. A benzin kapcsán a legolcsóbb és a legdrágább hely között közel 140 forint különbség van, gázolajnál ugyanez az érték már megközelíti a 200 forintot.

A holtankoljak.hu oldal adatai szerint szerdától az alábbi átlagárak érvényesültek a hazai benzinkutakon:

  • 95-ös benzin – 607 Ft/liter;
  • gázolaj – 618 Ft/liter.

Amennyiben a változás a kiskereskedelmi árakban is megjelenik, péntektől a benzin kapcsán 607 forintos árral számolhatunk, vagyis nem változok, a gázolaj literje pedig 621 forint körül fog beállni.

Hosszútávon érdemes végignézni a technikai felhozatalt, hogy a mezőgazdasági termelés költségeit a gazdák tudják csökkenteni.

Forrás: holtankoljak.hu