fbpx

Tovább zuhannak a cukorárak a bőség miatt

Írta: Kohout Zoltán - 2025 szeptember 07.

Dél-Amerikától Európáig csökkennek – csaknem zuhannak – a cukorárak a mezőgazdaságban. A trendet most tovább erősíti a bőséges brazil termés.

Jóval több a dél-amerikai cukor

A világ cukorpiacán az elmúlt napokban ismét jelentős árcsökkenés történt. A New York-i tőzsdén az októberi jegyzés 16,15 centre esett fontonként, ami több mint 1 százalékos csökkenés egyetlen nap alatt. A jövő évi jegyzések is hasonló mértékben estek, májusra például 16,52 centig süllyedt az ár. Londonban a fehércukor ára még nagyobb visszaesést mutatott: az októberi szállítási ár 491 dollárra esett tonnánként, ami több mint 2 százalékos zuhanás.

A háttérben Brazília áll, ahol a közép-déli régióban augusztus első felében 16 százalékkal több cukrot állítottak elő, mint egy évvel korábban. A feldolgozás aránya is eltolódott: míg korábban a cukornád felét etanolra, felét cukorra használták, most már 55 százalékot cukorgyártásra fordítanak. Ehhez hozzájárul, hogy a brazil valuta, a real gyengült a dollárral szemben, így az export még vonzóbbá vált, a nemzetközi piacokon pedig hirtelen megugrott a kínálat.

Európában is lejtőn az árak

Az Európai Unióban sem jobb a helyzet. Bár a termelést visszafogják a csökkenő vetésterületek és a növényvédelmi problémák, az árak itt sem emelkednek, hanem inkább csökkennek. A fehér cukor ára most 34 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Az EU több cukrot hoz be, miközben kevesebbet exportál, így a készletek kétmillió tonna fölé emelkedtek. Ez stabil kínálatot és tartósan alacsony árakat jelent.

cukorrépa
Fotó: Horizont Média/Kohout Zoltán

Mi történt az elmúlt hónapokban?

Az elmúlt időszakban a cukor ára világszerte lejtmenetbe került. Egy év alatt 30-35 százalékot estek az árak, elsősorban a túlkínálat miatt. Ebben Brazília játssza a főszerepet, de India is nagyobb termést vár, akár 35 millió tonnát, és ismét exportengedélyekről tárgyal. Thaiföldön a betakarítás 14 százalékkal nőhet, így ott is több cukor kerül piacra.

A kereslet sem ellensúlyozza a kínálatot. Kína ugyan hatalmas mennyiséget, 420 ezer tonnát importált júniusban, ami több mint tizennégyszerese az előző évinek, de ez is kevésnek bizonyult. Közben Ukrajnában a vetésterület csökkent, így a termés várhatóan 1,5 millió tonna lesz, de még így is félmillió tonna exportpotenciál marad. Magyarországon is nőtt a répaterület, 16 ezer hektár fölé, a termés pedig 856 ezer tonna körül alakult, ami a korábbi évekhez képest kedvező eredmény.